Mi történik az ember lelkével halála után a keresztény tanítás szerint? További kapcsolódó kérdések a kiegészítő részben olvashatók, azokkal teljes e kérdés.
Több más kérdéseknél olvasható az a válasz, hogy az ember
test+lélek és halála után az ember teste porrá lesz, lelkét (ezzel most a halhatatlan részét, vagy ami újra megeleveníti a testet feltámadáskor) pedig visszaveszi a Teremtő, hogy megítélje azt. Azért azt ne feledjük, hogy az ítéletet az Atya teljes mértékben átadta Jézus Krisztusnak (János evangéliumában olvasható ez).
Majd feltámadáskor, akik az életre támadnak fel, azoknak a Teremtő visszaadja a lelküket, amely életre kelti a testet és ezt nevezzük üdvösségnek, amikor a mennyországba kerülnek.
Kérdéseim:
1. Akik a halálra támadnak fel, azok nem kapják vissza a megítélt lelküket?
2. Akik a pokolba jutnak, milyen létformában vannak, visszakapják ők is a lelküket vagy azokét Isten megölheti? Ez utóbbira van utalás a Bibliában, hogy Isten képes a lelket is megölni, és egyedül ő képes erre.
3. A testi halál és a feltámadás közben, amikor a lelket visszaveszi a teremtő, akkor az oké, hogy a test porrá lesz - de a lelkek továbbra is megmaradnak egytől egyig Istennél? A keleti tanok ugye az Istennel egyesülést is tanítják, de ugyanerre nincs utalás a Bibliában. Akkor a lelkek Istennél létét hogyan kell elképzelni?
Elnézésedet kérem kedves kérdező, de szeretnék reagálni a nekem föltett kédésre:
"S mit gondolsz ezekről?"
Nos utánanéztem, és ezt találtam, amelyekkel teljesen egyet értek:
Máté 10:28
A Máté 10:28-ban feljegyzett szavaiból az tűnik ki, hogy lesznek olyanok, akik örökre elpusztulnak: „ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” E bibliaverssel kapcsolatban a The New International Dictionary of New Testament Theology (C. Brown szerk.; 1978, 3. köt. 304. o.) c. mű ezt írja: „A Máté 10:28 nem a lélek lehetséges halhatatlanságát tanítja, hanem a megbánást nem tanúsítók ellen hozott isteni ítélet visszavonhatatlan jellegét.” Ezenkívül a Bauer-féle Greek-English Lexicon of the New Testament (F. W. Gingrich és F. Danker átd.; 1979, 95. o.) szintén az „örök halál” jelentéstartalommal ruházza fel a Máté 10:28-ban használt görög kifejezést, melyet úgy fordítanak, hogy „a lelket is, a testet is [elpusztítja] a gyehennában”. Tehát ha valakit a gyehennára vetnek, az véglegesen elpusztul, és többé már nem támadhat fel.
Máté 17:3; Márk 9:4
Egyes kritikusok úgy próbálták magyarázni az elváltozást, hogy az egyszerűen csak álom volt. Logikusan nézve azonban Péter, Jakab és János nem álmodhatták mindnyájan pontosan ugyanazt. Maga Jézus ’látomásnak’ nevezte a történteket ("És amint jöttek lefelé a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: „Senkinek se mondjátok el a látomást, míg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.” Máté 17:9), és nem pusztán érzékcsalódásnak. Krisztus betű szerint volt jelen, de az akkor már halott Mózes és Illés nem valóságosan, hanem csak látomásban jelent meg. A Máté 17:9-ben használt ’látomásként’ visszaadott görög hoʹra·ma szót ’látványnak’ is fordítják ("Mózes pedig, amikor látta, elálmélkodott a látványon. De amint közelebb ment, hogy megvizsgálja, Jehova hangja hallatszott:" Csel. 7:31). Nem képzelgésre utal, mintha a szemlélők érzékcsalódás keltette képet láttak volna. Öntudatlan állapotban sem lehettek, hiszen teljes ébrenlétben voltak tanúi az elváltozásnak. Saját szemükkel és fülükkel, valóságosan látták és hallották az akkor végbemenő eseményeket (" Péterre pedig és a vele levőkre álom nehezedett; de amikor teljesen felébredtek, látták a dicsőségét és a két férfit, aki ott állt vele." Luk 9:32).
Miközben Mózes és Illés elváltak Jézustól, Péter apostol – ’nem tudva, mit beszél’ – azt javasolta, hogy hadd verjenek fel három sátrat: egyet Jézusnak, egyet Mózesnek és egyet Illésnek ("És miközben ezek elváltak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: „Tanító, kellemes nekünk itt lennünk; verjünk fel hát három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek”; de nem tudta, mit beszél." Luk 9:33). Ám amíg ezeket mondta, felhő képződött ("és kezdte őket beárnyékolni. Amint bementek a felhőbe, félelem fogta el őket." Luk 9:34), amely nyilvánvalóan Jehova jelenlétét jelképezte ott, az elváltozás hegyén (miként a találkozás sátránál is a pusztában) (a 2Móz 40:34–38). A felhőből Jehova hangja hallatszott: „Ez az én Fiam, a választott. Figyeljetek rá!” (Luk 9:35). Évekkel később Péter az elváltozásra utalva úgy írt erről az égi hangról, mint ami ’Istennek, az Atyának’ volt a hangja (2Pét 1:17, 18).
Lukács 12:5
A Szentírásból egyértelműen látható, hogy Jézus a „gyehenna” szóval utalt arra a végleges pusztulásra, mely az Istentől jövő, kedvezőtlen ítélet következménye. Tehát lehetetlen, hogy a gyehennából bármely lélek is feltámadjon. Erre utal az általad iézett Máté 10:28; és a Luk 12:4, 5 is.
ApCsel 7:59-60
Vajon István Jézushoz imádkozott? Nem. Az ember kizárólag Jehova Istent imádhatja, és ezért csak hozzá lehet imádkozni (Luk 4:8; 6:12). Átlagos körülmények között István Jehovához fordult volna Jézus nevében (Ján 15:16). Ebben az esetben azonban István látomásban látta „az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján” (Csel 7:56). Tudva azt, hogy Jézus hatalmat kapott arra, hogy feltámassza a halottakat, István közvetlenül Jézushoz beszélt – és nem imádkozott –, kérve őt, hogy vigyázzon a szellemére (Ján 5:27–29).
talán még annyit, István egyike volt azoknak, akik imádkoztak az üldözőikért, és imája nem volt hiábavaló. Nem sokkal i. sz. 33 pünkösdje után a keresztény gyülekezet ellenségei letartóztatták, kivonszolták Jeruzsálemen kívülre, és megkövezték. Mielőtt meghalt, így kiáltott fel: „Jehova, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” (Cselekedetek 7:58–8:1). Az egyik férfi, akiért azon a napon imádkozott, Saul volt. Saul végignézte és helyeselte István meggyilkolását. Később a feltámasztott Jézus megjelent neki. A korábbi üldözőből Krisztus követője lett, aki Pál apostolként vált ismertté, és ő írta a rómaiaknak szóló levelet (Cselekedetek 26:12–18). István imájával összhangban Jehova minden bizonnyal megbocsátotta Pálnak azt a bűnt, hogy üldözte a keresztényeket (1Timóteusz 1:12–16). Nem csoda, hogy Pál így buzdította a keresztényeket: „Továbbra is áldjátok azokat, akik üldöznek titeket”. Tapasztalatból tudta, hogy néhány üldözőből idővel Isten szolgája lehet.
Fontosak az idézett írásszövegek.
Nehány gondolat és kérdés !
Mt 27,52-53
Ha Jézus halálakor feltámadtak egyesek akkor ezekkel mi történt,
újra meghaltak ?
Ha nem akkor nekünk miután az engesztelő áldozat kiteljesedett mivel az előzőekben leírt történetben még csak részleges volt az engesztelő áldozat, nekünk miért kellene a földi életünk végén öntudatlan állapotban aludni a feltámadásig ?
Mt 27,51 !!!
Kissé kiábrándító számomra hogy némelyek a Bibliai idézetek idecitálásával tudják csak kifejezni magukat. Valószínűleg ha beszélgetnénk lenne saját szavakkal kifejezett véleménye akár vallási témában is.
Felidéződik bennem a becsengető "térítő" akinek a Bibliája papírfecnikkel és aláhúzásokkal van kibélelve és mindig azt a rész citálja oda ami az ő mondanivalóját igazolja.
#24
Valamennyire igazad van. A Szentírást ismerő emberek közt, amikor beszélgetnek, felesleges mindig idézgetni. Csak sajnos az a probléma, hogy a két nagy "bibliakutató" társaság van a legnagyobb tévedésben, ezért célszerű nekik kutatásuk tárgyából folyamatosan idézni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!