Ismereteid szerint Jézus mit tanított a teremtésről, a világ létrejöttéről?
Azt tanította, amit olvasni lehet az Újszövetségben:
Zsidókhoz írt levél 1:1 Régen a próféták által beszélt Isten őseinkkel. Sokszor és sokféleképpen szólt hozzájuk.
Zsidók 1:2 De most, ezekben az utolsó napokban a saját Fián keresztül beszélt velünk. A Fia által teremtette Isten a világot, és mindent neki adott örökségül.
János 1:1 A világ kezdete előtt már létezett az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.
János 1:2 A világ kezdete előtt az Ige együtt volt Istennel.
János 1:3 Minden általa lett, és nélküle semmi nem jött létre.
Szia!
Ezeket:
Mt 19,4
Ő pedig felelvén, mondta: Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremtette őket,
Mk 2,27-28
És mondta nékik: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.
Mk 13,19
Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, a milyenek a világ kezdete óta, amelyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.
Lk 11,40
Bolondok, aki azt teremtette, ami kívül van, nem ugyanaz teremtette-é azt is, ami belül van?
Jn 5,18
E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel.
Üdv. Péter
Szia!
Nincs krisztusi tanítás, amely a teremtéssel foglalkozna.
Hálásan köszönöm Péter!
Nincs krisztusi tanítás, amely a teremtéssel ne foglalkozna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!