Jézus miért azt mondja hogy én Istenem?




















A szinte minden magát kereszténynek valló felekezet és a legősibb magyarázók véleménye szerint: igen a 22. zsoltárt idézi(ha jól emlékszem így hirtelen), ezzel liturgikus szerepet tölt be ahogy azzal is hogy azt mondja "elvégeztetett" és még sorolhatnánk
a bibliában is olvashatod hogy ezeket héberül mondta nem arámiul, és az eredeti görög szöveg is ad egy héber átirítot nem csak úgy mellesleg leírja ebből is látszik hogy nem pusztán kínjában nyavajog vagy össze vissza beszél, hiszen eleve héberül mondja amit csak szertartásokon hazsnáltak már akkoriban és ezt a zsoltárt nem ismételgették túl gyakran hogy esetleg azt mondanánk a kínok között megbomlott tudatból épp ezt ört fel. Ezel az idézettel a messiási jóslatnak tesz eleget , éppen ezért idézik a bibliában















Ha Jézus maga volt az Isten, homályosítson fel valaki, akkor 33 éven keresztül az isteni feladatokat ki látta el?
Főleg abban az időben, amikor Jézus még önálló életre képtelen volt.





Dubitus: isteni feladat? Te emberként akarod megmondani Istennek, hogy mit hogyan kell? Vagy aki teremtett téged is, nem lehet, hogy mindenható?
Ez a baj veletek, hogy azt hiszitek, hogy amit ti nem tudtok megtenni, arra Isten sem képes.





Szia
Be kellet minden rá vonatkozó próféciának teljesednie, annak is, amit a Máté 27:46-ban mondott.
Az ott állók közül némelyek azt gondolták, hogy Illést hívja. Talán azért értették félre, mert a borzasztó kínok miatt nem tudta már világosan kiejteni a szavakat, vagy mert az övéktől eltérő nyelvjárásban beszélt ("Ennek hallatán az ott állók közül némelyek ezt kezdték mondogatni: „Ez Illést hívja.”Máté 27:47; Mk 15:35. Azzal, hogy égi Atyjához kiáltott, és elismerte őt Istenének, Jézus beteljesítette a Zsoltárok 22:1-et:"Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Miért vagy távol megmentésemtől, Jajgatásom szavától?"





Egy Isten van benne három személy: Atya, Fiu és a Szentlélek.
Ha azt mondjuk Isten az kb. olyan mintaha azt mondanánk: kormány, vagy család.
Egyik sem egy személyből áll.
A kormány több százból a család minimum két főből kezdetben.
A Biblia értelmezése szerint Jézus mint Fiu "örökölt" státusz.
Ha olvassuk az ígét több helyen megtaláljuk, hogy nem mindig az az "elsőszülött" aki elősször született, hanem az öröklés által lesz elsőszülött. Ami által rá kerül az elsőszülötségi jog.
Így Jézus sem született (hiszen Ő a Teremtő), hanem az elsőszülöttségi JOG által lett Fiu.
Mivel Isten képtelen meghalni ezért a második isteni személy megszületett emberként isteni természettel (ami a mienk is lehet) és ugyan azokat a dolgokat cselekedhetjük mint Jézus, ha ez így lesz. De az Atya és a Szentlélek továbra is a menyben voltak és a világegyetem fentartásának folytonossága megvolt.
Megtörént a megváltás a kerszten, de Isten annyira nem tud közösséget vállalni a bűnnel, hogy mivel Jézusra a Fiu isteni személyre lett helyezve a földön élt, akkor élő és majdan élő összes ember bűne ezért fordult el Jézustól és érezte Jézus, hogy Isten elzárkózott tőlle, mer Ő akkor és ott EMBER VOLT.
Nem önmagát szólította, hanem az Atyát.
Pl. Ezért mondhatta nyugod lelkiismerettel MERT EMBER VOLT, hogy "...azt a napot és órát senki nem tudja, csak az Atya egyedül."
Miután feltámadt újra a második isteni személy lett, de már emberi testben. Az ítélkezés joga a megváltás által az övé. Tudjuk pedig, hogy egyedül Isten ítélkezhet a teremtmények felett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!