Van itt olyan, aki imádkozott Istenhez, hogy adjon neki társat, és Isten meghallgatta és teljesítette a kérését?

Köszönöm a válaszokat - a negatívakat, és a pozitívakat is. Mindegyik elgondolkodtató volt, úgyhogy tényleg köszönöm valamennyi hozzászólást.

A kérdésemet a keresztény topikba írtam, mert hiszek Istenben. De nem vagyok "elvakult" (elnézést a hívőktől, tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb szó), gyakran megingok és gyarló vagyok. Ez utóbbinak azonban mégis ellentmond, hogy párkapcsolatban magasra teszem a mércét, és a társamtól elvárom (elvárnám) azt, hogy úgy viselkedjen velem, ahogyan én is vele. Nem baj, ha nem keresztény, hiszen lehet, hogy az ő útja más. De higgyen abban, hogy van Valaki fölöttünk, és a világot nem rideg, materialista erők mozgatják, hanem egy emelkedett, szeretetteli erő. Akit sokféleképpen hívhatunk, vallásunktól függően. De a lényege ugyanaz.

Soha nem tudnék ártani semmilyen élőlénynek, és ugyanezt várom el a leendő társamtól is. Ha a rosszindulat vagy agresszivitás legkisebb jelét tapasztalnám a részéről, azonnal kiábrándulnék.

Szóval, bár nem vagyok az a fajta, igazán elkötelezett keresztény, aki minden vasárnap jár templomba, egy materialista, a mának élő, tartás nélküli emberrel biztos, hogy nem tudnék mit kezdeni.

... Ami pedig a társkeresést illeti: néhányan azt írják, inkább ismerkedjek, minthogy a csodában bízzak. Igen, de a kettő nem zárja ki egymást. Minél igényesebb vki (és itt most nem külsőségekről, mint jó kinézet és vastag pénztárca beszélek, hanem a belső tartalomról), annál nehezebben találja meg a hozzáillő társat, mert annál kisebb a választék. Ha csodával határos módon mégis megtalálja, az ateisták azt mondják, "szerencsés véletlen" történt. A hívők pedig azt, hogy "nincsenek véletlenek".

Szóval igen, amit lehet, meg kell tenni, de én azt hiszem, hogy az eseményeket valaki (nevezzük Istennek) irányítja a háttérben, és valószínűnek tartom, hogy nagy vonalakban van egy előre elrendelt üteme is a kívánságok megvalósulásának (már ha megvalósulnak egyáltalán). Az én esetemben, ha kell, hogy legyen társam, valószínűleg arról lehet szó, amit az egyik válaszoló írt: hogy még nem jött el az idő. Mert valóban: nem biztos, hogy fel vagyok rá készülve. Ugyanakkor hogyan lehet bármire is eléggé felkészülni, amit még meg sem tapasztaltunk? Honnan tudjam, mi várható abban a kapcsolatban, azzal a számomra egyelőre vadidegen emberrel? ... Ezek nagyon nehéz dolgok, és sokszor nagyon nehéz türelmesnek lenni. Hiszen az a bizonyos óra egyre csak ketyeg. :(

Na jó, ez egyre zavarosabb. 27-es (aki gyanítom, egyben a 28-as válaszoló is), én megértem, hogy Te jót akarsz, és köszönöm a fáradságot, de nem a megfelelő ajtón kopogtatsz. Én alkatomnál fogva vagyok teljesen másmilyen ember vagyok, mint Te. Törekszem a jóra, és becsületesen élek, de nem vagyok elvakult - a Te olvasatodban "igaz hívő" -, szeretném megtartani az egészséges mértéket, és szélsőségektől mentes, boldog életet élni.

... Egyébként ha visszaolvasod az egyik korábbi válaszodat, vannak Nálad is ellentmondások. Ezt írod pl. "Tudd meg, ha házasság előtt szexelsz, és utána nem mész férjhez hozzá, halálos bűnt követsz el!" ... Nnna, erről még egy, a bibliai ismeretekben kevésbé járatos személy is megmondhatja, hogy nem igaz: mert a Biblia szerint házasság előtt nemi életet élni TILOS, és ezen nem változtat az sem, hogy később hozzámész-e vagy sem.

Szóval, vannak ellentmondások. De ez nem baj, elhiszem, hogy a jószándék vezérel. De ne "oszd az észt" (elnézést a durva megfogalmazásért), és ne légy olyan szigorú. Se magadhoz, se másokhoz. Szerintem Isten sem az.