Egy négy oldalas házi dolgozatot készíteni a szövetségkötésről és a tiz parancsolatról? Vagy esetleg valami forrást írni hogy hol keressek!

dolgozatot a 10 parancsolatból?

nem gondoltam hogy ilyen mélyre süllyedt az oktatás

kivéve ha teologiát tanulsz mert akkor te süllyedtél ilyen mélyre

mondj igazat kitörik a ... ja nem itt csak lepontoznak nincs már inkvizíció

Szia!

Válaszolnál a következő kérdésekre?

Hanyadik évfolyamos hittanra kell?

Melyik hittanra kell (rk., grk, ref., ev.)?

Milyen betűmérettel és sortávolsággal kell írni?

Kell bele saját gondolat, tapasztalat is, ugye?

Forrást kell jelölni - mennyire veszik ezt komolyan?

Mi a leadási határidő?

Privátban is válaszolhatsz.

i. e. 4026 u. Szövetségkötés Édenben, első 1Móz 3:15

jövendölés

i. e. 2369 Szövetségkötés a Vízözön után 1Móz 8:13; 9:16

Szövetségkötés Izraellel 5Móz 29:1

a Moáb földjén

Lehetséges. hogy neked az utolsó kell, vagy is Isten szövetségkötése Izraellel.

Mit foglalt magában a szövetség? Szövetség általában két vagy több személy között köttetett. A szövetségek lehettek egyoldalúak (amikor kizárólag az egyik fél kötelezte magát valamire) vagy kétoldalúak (amikor mindkét félnek teljesítenie kellett bizonyos feltételeket). Azokon a szövetségeken kívül, melyeket Isten kötött, a Biblia beszél még olyanokról is, amelyeket emberek, törzsek, nemzetek vagy más embercsoportok kötöttek meg. Súlyos bűnnek számított, ha valaki megszegett egy szövetséget

Szövetségkötések

A Biblia a „sószövetség” kifejezéssel az egyezség véglegességére és megmásíthatatlanságára utal (4Mó 18:19; 2Kr 13:5; 3Mó 2:13).

Írásba foglalt szövetségek: A tízparancsolatot ’Isten az ujjával’ írta kőtáblákra (2Mó 31:18; 32:16). Jeremiás írásba foglalta a szerződést, amelyet kötött, lepecsételte azt, és tanúkat állított (Jr 32:9–15). Találtak olyan ókori agyagtáblákat, amelyeken szerződések feltételei láthatók. Ezeket gyakran agyagborítékba tették, és lepecsételték.

Noéval kötött szövetség: Jehova Isten szövetséget kötött Noéval (aki a családját képviselte), hogy életben fog hagyni embereket és állatokat, amikor eljön az ideje, hogy elpusztítsa napjaik gonosz világát (1Mó 6:17–21; 2Pt 3:6). Noénak csak 500 éves kora után születtek meg a fiai (1Mó 5:32). Amikor Isten feltárta előtte a szándékát, Noé fiai már felnőttek, és meg is házasodtak. Noénak fel kellett építenie a bárkát, és be kellett vinnie a feleségét, a fiait, a fiainak a feleségeit, valamint állatokat és élelmet is. Jehova pedig megígérte, hogy életben fog hagyni embereket és állatokat. Noé eleget tett a szövetségben foglalt feltételeknek, és Jehova is. A szövetség összes feltétele i. e. 2369-ben teljesedett, az özönvíz után, amikor az emberek és az állatok újra szárazföldön élhettek és szaporodhattak (1Mó 8:15–17).

Szivárványszövetség: Jehova Isten a szivárványszövetséget az összes emberrel és állattal kötötte, akiket Noé és a családja képviselt. Ez i. e. 2369-ben történt, az Ararát hegységben. Jehova kijelentette, hogy nem fog többé elpusztítani minden testet özönvíz által. Ekkor szivárvánnyal jelezte a szövetség létrejöttét, mely mindaddig érvényben van, amíg ember él a földön, azaz örökké (1Mó 9:8–17; Zs 37:29).

Ábrahámmal kötött szövetség: A jelek szerint az Ábrahámmal kötött szövetség akkor lépett életbe, amikor Ábrám (Ábrahám) Kánaán felé tartva átkelt az Eufráteszen. A törvényszövetség 430 évvel később köttetett (Ga 3:17). Amikor Ábrahám még Mezopotámiában, a káldeusok Ur nevű városában lakott, Jehova azt mondta neki, hogy menjen el arra földre, amelyet mutat neki (Cs 7:2, 3; 1Mó 11:31; 12:1–3). A 2Mózes 12:40, 41 (LXX) szerint az izraeliták 430 évet éltek Egyiptomban és Kánaán földjén, és a megfogalmazás szerint „ugyanazon a napon” hagyták el Egyiptomot, a rabszolgaságuk földjét. I. e. 1513. niszán hó 14-én, a pászka napján szabadultak ki Egyiptomból (2Mó 12:2, 6, 7). Ebből arra következtethetünk, hogy Ábrahám i. e. 1943. niszán hó 14-én kelt át az Eufráteszen, miközben Kánaánba tartott, és feltehetően ekkor lépett érvénybe a vele kötött szövetség. Amikor Ábrahám eljutott Sikem földjére, Isten ismét megjelent neki, és kibővítette az ígéretét: „A te magodnak adom ezt a földet.” Ezzel Isten ezt a szövetséget összefüggésbe hozta az Édenben tett ígérettel, és rávilágított, hogy a „mag” emberként fog megszületni, azaz emberek leszármazási vonalán kell eljönnie (1Mó 12:4–7). Jehova később további kiegészítéseket fűzött ehhez az ígérethez, amint az az 1Mózes 13:14–17; 15:18; 17:2–8, 19; 22:15–18-ban feljegyzettekből kitűnik.

A szövetségben található ígéretek Ábrahám utódaira is érvényesek voltak, mivel Izsák (1Mó 26:2–4) és Jákob is megkapta azokat (1Mó 28:13–15; 35:11, 12). Pál apostol elmondta, hogy a ’mag’ valójában Krisztusból (ő az elsődleges része) és azokból áll, akik egységben vannak vele (Ga 3:16, 28, 29).

Isten feltárta, mi a szándéka az Ábrahámmal kötött szövetséggel, és mi mindent fog megvalósítani általa. Elmondta, hogy Ábrahámon keresztül fog eljönni a megígért mag. Ez a mag birtokba fogja venni ellenségeinek a kapuját. Az Ábrahámon és Izsákon keresztül megszülető mag végül sokakat fog magában foglalni, de hogy hány embert, azt akkor még nem lehetett tudni. Ábrahám neve naggyá fog válni. Ennek a magnak a tulajdona lesz az Ígéret földje. A mag által a föld minden családja áldást fog nyerni. (Lásd fentebb Mózes első könyvéből a verseket.) Mindez beteljesedett, és előremutatott egy nagyobb beteljesedésre, mely Krisztus által fog megvalósulni. Pál további részleteket mond el arról, hogy milyen jelképes és prófétai gondolatok rejlenek ebben a szövetségben, amikor bemutat egy jelképes drámát, amelynek a szereplői Ábrahám, Sára, Izsák, Hágár és Ismáel (Ga 4:21–31).

Az Ábrahámmal kötött szövetség ’időtlen időkig tartó szövetség’. A benne foglalt feltételek alapján mindaddig érvényben van, míg el nem pusztul Isten összes ellensége, és áldásban nem részesül a föld minden családja (1Mó 17:7; 1Ko 15:23–26).

Pál, az Ábrahámmal kötött szövetséget és a törvényszövetséget tárgyalva elmondja azt az alapelvet, hogy „ahol csak e g y személy van érintve, ott nincsen közvetítő”, majd hozzáteszi: „az Isten. . . csak e g y” (Ga 3:20; lásd: KÖZVETÍTŐ). Jehova egyoldalú szövetséget kötött Ábrahámmal, ami valójában egy ígéret volt, és Jehova semmilyen feltételt nem szabott Ábrahámnak (Ga 3:18). Így hát nem volt szükség közvetítőre. A törvényszövetség azonban kétoldalú volt. Jehova kötötte Izrael nemzetével, a közvetítő pedig Mózes volt. Az izraeliták elfogadták a szövetségben foglalt feltételeket, és fogadalmat tettek, hogy megtartják a Törvényt (2Mó 24:3–8). Ez utóbbi szövetség nem érvénytelenítette az Ábrahámmal kötöttet (Ga 3:17, 19).

Körülmetélkedés szövetsége: A körülmetélkedés szövetsége i. e. 1919-ben köttetett, amikor Ábrahám 99 éves volt. Jehova kötötte Ábrahámmal és a magvával. Ábrahám háznépéből minden férfit, még a rabszolgákat is körül kellett metélni, és ki kellett irtani mindenkit, aki nem vetette alá magát ennek (1Mó 17:9–14). Később Isten elmondta, hogy ha egy jövevény enni szeretne a pászkából (vagyis aki Izraellel együtt akarja imádni Jehovát), annak a háznépéből minden férfit körül kell metélni (2Mó 12:48, 49). A körülmetélkedés annak a pecsétje volt, hogy Ábrahám a hite által igazságosnak számított már akkor is, amikor még nem volt körülmetélve. Továbbá fizikai jele volt annak, hogy Ábrahámnak és Jákobnak a leszármazottai szövetségben állnak Jehovával (Ró 4:11, 12). Isten mindaddig jónak tartotta a körülmetélkedést, míg i. sz. 33-ban véget nem ért a törvényszövetség (Ró 2:25–28; 1Ko 7:19; Cs 15.). Jóllehet a Törvény hatálya alatt szó szerint körülmetélték a férfiakat, Jehova újra meg újra elmondta, hogy neki fontosabb az, amit a körülmetélkedés jelképez, és azt tanácsolta Izraelnek, hogy ’szívük előbőrét metéljék körül’ (5Mó 10:16; 3Mó 26:41; Jr 9:26; Cs 7:51).

Törvényszövetség: Jehova i. e. 1513-ban kötötte meg Izrael nemzetével a törvényszövetséget, három hónappal azután, hogy elhagyták Egyiptomot (2Mó 19:1). Az egész nemzettel kötötte. Az izraeliták már születésüktől fogva részesei voltak a törvényszövetségnek, és ezért különleges kapcsolatban álltak Jehovával. A Törvény egy rendezett szabálygyűjtemény volt. Angyalok révén közvetítették, közvetítő, azaz Mózes által, és úgy kellett volna hatályba lépnie, hogy meghal Mózes, a „szövetségkötő”. Ehelyett azonban elegendő volt, hogy állatáldozatokat mutattak be a Sínai hegyen (Ga 3:19; Héb 2:2; 9:16–20). Mózes ekkor a feláldozott állatok vérének a felét az oltárra hintette, majd felolvasott a szövetség könyvéből a népnek, az izraeliták pedig megfogadták, hogy engedelmeskednek. Ezután a könyvre és a népre is hintett a vérből (2Mó 24:3–8). A Törvény beiktatásával papok lettek kinevezve, akik Lévi törzséből, azon belül is Kehát családjából és Áron háznépéből kerültek ki (4Mó 3:1–3, 10). A főpapi tisztség apáról fiúra szállt, Áronról Eleázárra, Eleázárról Fineásra, stb. (4Mó 20:25–28; Jzs 24:33; Bí 20:27, 28).

A törvényszövetség szerint, ha az izraeliták megtartják a szövetséget, akkor Jehova nevéről lesznek neveztetve, papok királysága és szent nemzet lesznek, és megáldja őket Isten (2Mó 19:5, 6; 5Mó 28:1–14), ha azonban megszegik, akkor átkozottakká lesznek (5Mó 28:15–68). A törvényszövetség a következők miatt köttetett: hogy nyilvánvalóvá váljanak a törvényszegések (Ga 3:19); hogy a zsidókat Krisztushoz vezesse (Ga 3:24); hogy az eljövendő jó dolgok árnyéka legyen (Héb 10:1; Kol 2:17); hogy megóvja a zsidókat a pogány, hamis vallásoktól, és ne szennyeződjön be Jehova igaz imádata; valamint hogy fennmaradjon a megígért mag leszármazási vonala. Az Ábrahámmal kötött szövetséggel együtt arra szolgált (Ga 3:17–19), hogy Ábrahámnak az Izsákon és Jákobon keresztül megszületett magvából egy szervezett nép legyen.

A törvényszövetségből fakadó áldásokat olyanok is élvezhették, akik nem voltak izraeliták, mivel ha körülmetélkedtek, prozelitákká válhattak, és a Törvényben foglalt áldások nagy része rájuk is kiáradt (2Mó 12:48, 49).

Mikor vált „elavulttá” a törvényszövetség?

A törvényszövetség bizonyos értelemben „elavulttá” vált, amikor Isten Jeremiás próféta által bejelentette, hogy lesz egy új szövetség (Jr 31:31–34; Héb 8:13). I. sz. 33-ban a törvényszövetség megszűnt, amikor Krisztus meghalt a kínoszlopon (Kol 2:14), és az új szövetség lépett a helyébe (Héb 7:12; 9:15; Cs 2:1–4).

Lévi törzsével kötött szövetség: Jehova szövetséget kötött Lévi törzsével, hogy különválasztja őket a hajléknál végzett szolgálatra. Közülük kerültek ki a papok is. Ezt a szövetséget i. e. 1512-ben kötötte meg velük a Sínai-pusztában (2Mó 40:2, 12–16; Ma 2:4). A Kehát családjából való Áron és a fiai szolgáltak papként, a többi lévita más feladatokat látott el, ilyen volt például a hajlék felállítása, szállítása és így tovább (4Mó 3:6–13; 4.). Később hasonló feladatokat végeztek a templomban (1Kr 23.). A beiktatási szertartás i. e. 1512. niszán hó 1–7-ig történt, és a papok niszán hó 8-án kezdték meg a szolgálatukat (3Mó 8.; 9.). A léviták nem kaptak örökséget a földből, viszont kaptak a többi törzstől tizedet és városokat, ahol lakhattak (4Mó 18:23, 24; Jzs 21:41). Mivel Fineás kizárólagos odaadással ragaszkodott Jehovához, Isten békeszövetséget kötött vele. Ez volt „a papság szövetsége neki és az utódainak őutána időtlen időkre” (4Mó 25:10–13). A Lévi törzsével kötött szövetség érvényben volt mindaddig, míg véget nem ért a törvényszövetség (Héb 7:12).

Szövetség, melyet Isten Moáb földjén kötött Izraellel: Közvetlenül azelőtt, hogy Izrael bement az Ígéret földjére, Jehova i. e. 1473-ban szövetséget kötött Izraellel Moáb földjén (5Mó 29:1; 1:3). Mózes ekkor újra felolvasta és elmagyarázta a Törvény nagy részét. Ez a szövetség arra buzdította az izraelitákat, hogy maradjanak hűségesek Jehovához, ezenkívül változtatások és újabb törvények kerültek bele, amelyekre szükségük volt azután, hogy már nem vándoroltak, hanem letelepedtek az Ígéret földjén (5Mó 5:1, 2, 32, 33; 6:1; vö. a 3Mó 17:3–5-öt az 5Mó 12:15, 21-gyel). A törvényszövetség megszűnésével ez a szövetség is véget ért, elvégre a Törvény része volt.

Dávid királlyal kötött szövetség: Jehova valamikor akkor kötötte meg Dáviddal a szövetségét, amikor a király Jeruzsálemben uralkodott (i. e. 1070–1038). A szövetségben az egyik fél Jehova volt, a másik fél pedig Dávid, aki a családját képviselte (2Sá 7:11–16). A szövetségben vázoltak alapján Dávid leszármazási vonalán fog megszületni az a fiú, akié lesz a trón mindörökre, és ő fog házat építeni Jehova nevének. Istennek az volt a szándéka ezzel a szövetséggel, hogy a zsidóknak legyen egy királyi dinasztiájuk; hogy Jézus, Dávid örököse kapja meg Dávid trónjának a törvényes jogát, vagyis „Jehova trónjára” üljön (1Kr 29:23; Lk 1:32); és hogy azonosítani lehessen, hogy Jézus a Messiás (Ez 21:25–27; Mt 1:6–16; Lk 3:23–31). Ez a szövetség nem beszélt papságról. A papok a léviták közül kerültek ki, a királyok pedig Dávid házából, ugyanis a Törvény határozottan elválasztotta a papságot a királyságtól. Mivel Jehova elismeri és mindig is fel fogja használni ezt a királyságot, ezért elmondható, hogy ez a szövetség örök érvényű (Ézs 9:7; 2Pt 1:11).

Szövetség Jézussal, hogy pap lesz Melkisédek módja szerint: Erről a szövetségről a Zsoltárok 110:4-ben olvashatunk, és a Héberek 7:1–3, 15–17 írója a zsoltárok szavait Krisztusra vonatkoztatja. Ezt a szövetséget Jehova csak Jézus Krisztussal kötötte meg. Jézus nyilván erre a szövetségre utalt, amikor szövetséget kötött a követőivel egy királyságra (Lk 22:29). Jehova megesküdött, hogy Jézus Krisztus, az ő égi Fia pap lesz Melkisédek módja szerint. Melkisédek Isten papja volt, és egyben királyként is uralkodott itt a földön. Az ígéret szerint Jézus Krisztus Király is, és Főpap is lesz, de nem a földön, hanem az égben. Véglegesen akkor lett beiktatva a hivatalába, amikor felment az égbe (Héb 6:20; 7:26, 28; 8:1). Ez a szövetség örökkévaló, mivel Jézus Jehova irányítása alatt örökkön örökké Király lesz, és Főpap (Héb 7:3).

Új szövetség: Jehova i. e. a VII. században Jeremiás próféta által egy új szövetségről jövendölt, és elmondta, hogy ez nem olyan lesz, mint a törvényszövetség, amelyet Izrael megszegett (Jr 31:31–34). Jézus Krisztus i. sz. 33. niszán hó 14-én, a halála előtti estén, amikor bevezette az Úr vacsoráját, bejelentette, hogy az áldozatával egy új szövetség fog hatályba lépni (Lk 22:20). A feltámadása utáni 50. napon, 10 nappal azután, hogy felment az Atyjához, a Jehovától kapott szent szellemet kitöltötte a tanítványaira, akik összegyűltek Jeruzsálemben egy felsőszobában (Cs 2:1–4, 17, 33; 2Ko 3:6, 8, 9; Héb 2:3, 4).

Az új szövetséget Jehova kötötte ’Isten Izraelével’, azokkal, akik szellem által születtek, és egységben vannak Krisztussal. Ők alkotják Krisztus gyülekezetét vagy testét (Héb 8:10; 12:22–24; Ga 6:15, 16; 3:26–28; Ró 2:28, 29). Az új szövetséget Jézus Krisztus kiontott vére (feláldozott emberi élete) érvényesítette, miután Jézus felment az égbe Jehovához (Mt 26:28). Amikor Isten kiválaszt valakit, hogy az égi elhívás részese legyen (Héb 3:1), Krisztus áldozata alapján őt is beveszi a szövetségébe (Zs 50:5; Héb 9:14, 15, 26). Jézus Krisztus az új szövetség Közvetítője (Héb 8:6; 9:15), és Ábrahám magvának ő az elsődleges része (Ga 3:16). Mivel ő a Közvetítő, segít a szövetségben levőknek, hogy megbocsáttassanak a bűneik, és ezáltal valóban Ábrahám magvává válhassanak (Héb 2:16; Ga 3:29), Jehova pedig igazságossá nyilvánítja őket (Ró 5:1, 2; 8:33; Héb 10:16, 17).

Jézus szövetsége a követőivel: Jézus i. sz. 33. niszán hó 14-én kötötte meg a hűséges apostolaival ezt a szövetséget, miután megtartotta velük az Úr vacsoráját. Ennek a 11 hű apostolnak megígérte, hogy trónokon fognak ülni (Lk 22:28–30; vö.: 2Ti 2:12). Később rávilágított, hogy ez az ígéret minden olyan szellem által született kereszténynek szól, aki „győz” (Je 3:21; lásd még: Je 1:4–6; 5:9, 10; 20:6). Ezt a szövetséget pünkösd napján léptette hatályba, amikor felkente szent szellemmel azokat a tanítványait, akik ott voltak Jeruzsálemben egy felső szobában (Cs 2:1–4, 33). Mindazok, akik ragaszkodnak hozzá a próbáik ellenére is, és olyan halált halnak, mint ő (Fi 3:10; Kol 1:24), vele együtt fognak uralkodni a Királyságában. Ez a szövetség örökké érvényben marad (Je 22:5).

A Tíz szó (2Mó 34:28), vagyis a tízparancsolat volt a Törvény fő része, ehhez járult még úgy 600 más törvény, melyek mindegyike ugyanúgy érvényes és kötelező érvényű volt az izraelitákra nézve (Jk 2:10). A tízparancsolatból az első négy meghatározta, hogy milyen legyen az ember kapcsolata Istennel, az ötödik az Istennel és a szülőkkel ápolt kapcsolatát, az utolsó öt pedig az embertársaihoz fűződő kapcsolatát részletezte. Úgy tűnik, hogy ez az utolsó öt az embertársnak okozott kár súlyossága szerint követi egymást: gyilkosság, házasságtörés, lopás, hamis tanúskodás, mohóság vagy önző kívánság. Minden más nemzet törvényeivel összevetve, a tizedik parancsolat teszi egyedülállóvá a Törvényt, mivel megtiltja az önző kívánságot – ez olyan parancs, melyet csakis Isten tehet kötelezővé. Lényegében rátapintott a kiváltó okra, amely miatt az összes többi parancsolatot is megszegték (2Mó 20:2–17; 5Mó 5:6–21; vö.: Ef 5:5; Kol 3:5; Jk 1:14, 15; 1Jn 2:15–17).

Az első parancsolat, miszerint „ne legyenek más isteneid a színem előtt”, Jehovát helyezi előtérbe (2Mó 20:3). Ez magában foglalja kiemelkedő és egyedülálló állását mint Mindenható Isten, Legfelségesebb és Szuverén Úr. Ez a parancsolat megmutatta, hogy az izraelitáknak nem lehettek más, rivális istenei Jehovával szemben.

A második parancsolat logikusan követi az elsőt, megtiltva a bálványimádás minden formáját, mint ami nyílt szembehelyezkedés magával Jehovával és a dicsőségével. ’Ne készíts faragott képmást, vagy ahhoz hasonló alakot, ami az egekben vagy a földön van, vagy ami a vizekben van a föld alatt. Ne hajolj meg előttük, hogy szolgáld őket.’ Ezt a tilalmat a következő kijelentés hangsúlyozza: „mert én, Jehova, a te Istened olyan Isten vagyok, aki kizárólagos odaadást vár el” (2Mó 20:4–6).

A harmadik parancsolat helytálló és logikus folytatásként ezt mondja: „Jehovának, a te Istenednek a nevét méltatlan módon ajkadra ne vedd” (2Mó 20:7). Ez összhangban van azzal, hogy Jehova neve kiemelkedő helyet tölt be a Héber Iratokban (6973-szor fordul elő az ÚV-ban; lásd: JEHOVA: A név fontossága). Csak ez, a Tíz szót tartalmazó néhány vers (2Mó 20:2–17) nyolcszor említi Jehova nevét. Az „ajkadra ne vedd” kifejezés azt a gondolatot foglalja magában, hogy ’ne mondd ki’ vagy ’ne emeld fel (hordozd)’. Ezt „méltatlan módon” tenni Isten nevével azt jelentené, hogy hamisságban vagy hazugságban használnák ezt a nevet, vagyis ’hiábavalóan’. Az izraeliták – akiknek kiváltságában állt Jehova nevét viselni tanúiként, de hitehagyottá váltak – valójában méltatlan módon ajkukra vették és hordozták Jehova nevét (Ézs 43:10; Ez 36:20, 21).

A negyedik parancsolat kijelentette: „Emlékezzél meg a sabbatnapról, hogy megszenteld azt. Hat napon át végezz szolgálatot, és végezd el minden munkádat. De a hetedik nap Jehovának, a te Istenednek sabbatja. Ne végezz semmi munkát se te, se a fiad, se a lányod, se a rabszolgád, se a rabszolganőd, se a háziállatod, se pedig a jövevény, aki kapuidon belül lakik” (2Mó 20:8–10). Azzal, hogy megtartották ezt a napot mint Jehova szent napját, mindenki – még a rabszolgák és a háziállatok is – hasznot meríthetett a frissítő pihenésből, vagyis nyugalomból. A sabbatnap arra is lehetőséget adott, hogy figyelemelterelődés nélkül tudjanak szellemi témákkal foglalkozni.

Az ötödik parancsolatot, „tiszteld apádat és anyádat”, úgy is lehet tekinteni, mint ami összeköti az első négy parancsolatot a többivel. Az első négy meghatározza az ember Isten iránti kötelezettségeit, míg az utolsó öt az embertársai iránti kötelezettségeit. Azért lehet ez a parancs összekötő láncszem, mivel a szülők Istent képviselik, így aki megtartja az ötödik parancsolatot, az engedelmességet és tiszteletet mutat mind a Teremtő, mind az Isten által hatalommal felruházott személyek iránt. A tíz közül csak ehhez a parancsolathoz kötődik ígéret: „hogy napjaid sokáig folytatódjanak azon a földön, melyet Jehova, a te Istened ad neked” (2Mó 20:12; 5Mó 5:16; Ef 6:2, 3).

A törvénygyűjtemény következő parancsolatai roppant tömörek. A hatodik: „Ne gyilkolj.” A hetedik: „Ne kövess el házasságtörést.” A nyolcadik: „Ne lopj” (2Mó 20:13–15). A maszoréta szövegben ilyen sorrendben szerepelnek ezek a törvények, vagyis attól a törvénytől, amelyikben a felebarátnak a legnagyobb kárt okozó bűntettről van szó, halad addig, amelyikben a legkisebb kárt okozót említi. Néhány görög kéziratban (Codex Alexandrinus, Codex Ambrosianus) gyilkosság, tolvajlás, házasságtörés a sorrend; Philónnál (De decalogo. XII., 51.) házasságtörés, gyilkosság, tolvajlás; a Codex Vaticanusban pedig házasságtörés, tolvajlás, gyilkosság. A tettekről a szavakra áttérve a kilencedik parancsolat ezt mondja: „Ne tanúskodj hamisan embertársad ellen” (2Mó 20:16).

A tizedik parancsolat (2Mó 20:17) egyedülálló volt, mert megtiltotta a mohóságot, ami nem más, mint helytelen vágyakozás másvalakinek a vagyona vagy tulajdona iránt, beleértve a feleségét is. Egyetlen emberi törvényadó sem adhatott ilyen törvényt, hiszen emberek képtelenek lennének betartatni. Jehova azonban ezzel a tizedik parancsolattal elérte, hogy mindenki közvetlenül neki tartozzon számadással mint olyan személynek, aki látja és tudja az emberek szívének minden titkos gondolatát (1Sá 16:7; Pl 21:2; Jr 17:10).

A keresztények nincsenek a tízparancsolat hatálya alatt: Jézus a Törvény hatálya alatt született, és tökéletesen meg is tartotta azt. Végül az életét adta váltságul az emberiségért (Ga 4:4; 1Jn 2:2). Továbbá a kínoszlopon való halálával felszabadította a Törvény (beleértve az alapnak tekintett Tíz szót, vagyis a tízparancsolatot) alól a Törvény alatt lévőket azáltal, hogy „átokká lett” helyettük. A halála lehetővé tette a ’kézzel írt okirat eltörlését’, mely így a kínoszlopra lett szegezve (Ga 3:13; Kol 2:13, 14).

Mindazonáltal a Törvény és a Tíz szó tanulmányozása elengedhetetlen a keresztények számára, mivel feltárják Isten nézőpontját a dolgokról, és a Törvényben „az eljövendő jó dolgok árnyéka” van, annak a valóságnak az árnyéka, amely Krisztusé (Héb 10:1; Kol 2:17; Ga 6:2). A keresztények nincsenek „Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye alatt” vannak (1Ko 9:21). Ez alapján a törvény alapján Isten azonban nem ítéli bűnösnek őket, mivel a Krisztus által megnyilvánuló ki nem érdemelt kedvessége a testi gyengeségekből fakadó vétkek megbocsátását eredményezi (Ró 3:23, 24).

A nyolc bibliai szövetség:

[link]