Judas aki el árulta Jézust Ő is fog örök életben részesülni?
Mert sajnos nem kért bunbocsanatot az Úrtól amíg alkalma lett volna rá!
Elnézéseteket kérem de telefonról vagyok fennt ezért nem tudok ki alakítani minden betűtípust hogy ékezettel rendelkezzen.
"Tudta, hogy Júdás el fogja árulni, de ha ez kárhozatot vont volna maga után, akkor Jézusnak meg kellett volna mentenie ettől Júdást. Biztosan talált volna magának más lehetőséget meghalni, hiszen csodákat tett, nem kellett volna egy ember lelkét örök kárhozatba taszítani. Júdás bűne (ha az), szükségtelen. "
Persze. Arzért, hogy Júdást akarata ellenére, csalással megtérítse Jézus, ahhoz beáldozza a Bibliát, a próféciát, és más halált választ, ezzel bizonytalanságba taszítva sok hívőt, pontosabban elvesztve őket, mert a Bibliában ellentmondás lesz, így nincs olyan információ, amiben a hívő megbízhat.
Júdás nem Isten akaratából, hanem saját elhatározásból kárhozott el, szabad akarati döntésből. Isten ebbe sosem avatkozik bele, nem fog csalni. Isten nem ember.
Nem.
Jézus valóban mindenkiért meghalt, de csak azokra érvényes ennek az értéke, akik érdemesek rá, vagy is tettek azért, és változtattak életükön.
Akkor ez úgy nézne ki, hogy akár élete végéig élheti helytelen életét, úgy is megmentésben részesül.
Jézus hálát érdemel, az Atyjával együtt, hogy ezt a megoldást létre hozta, és nem szabad ezzel visszaélni.
A Bibliában csak azokról olvasunk akik változtattak életmódjukon, mert akkor felesleges a sok írás, és kérés Istentől.
(Róma 12:2) 2 És ne szabjátok magatokat többé ehhez a világrendszerhez, hanem változzatok át elmétek újjáalakítása által, hogy próbatétellel megállapíthassátok, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata.
(Efézus 4:22–24) 22 hogy le kell vetnetek a régi egyéniséget, amely korábbi viselkedésmódotokhoz igazodik, és amely megromlik megtévesztő kívánságai szerint; 23 meg kell pedig újulnotok az elméteket mozgató erőben, 24 és fel kell öltenetek az új egyéniséget, amely Isten akarata szerint teremtetett igazi igazságosságban és lojalitásban.
Molyember !
Kivállóan bemutattad,miként lehet a világos valóságból hazugságot kanyarítani!
Ne légy rá büszke!
Jézus többször megpróbálta Júdást megmenteni,mert ismerte merev,hamis nézeteit a Messiásra vonatkozólag.
Amikor tanítványnak jelentkezett,eltanácsolta.Folyamatosan utalt a zsidó messiáskép hamisságára.Az utolsó vacsoránál,amikor Júdás eldöntötte árulását,leleplezte azt,s csak akkor mondta,hogy"amit ehatároztál tedd meg hamar",amikor visszavonhatatlan határozata volt az árulás.
Az"antikrisztus"ilyeneket talál ki,mint Júdás,és az árulás magasztalása,Sátán,egy örökkévalóságon kínozhatja-mint élvezetes tevékenységét gyakorolva- Isten emberekbe ültetett "lelkét"az örök kárhozatban,az ember,valójában sosem hal meg,stb.
Júdás amikor megjárta a poklok poklát, (Jézus azt mondta, hogy a kárhozat fia) utána szerintem egészen biztos, hogy kap egy új esélyt, hogy kijavítsa téves gondolkodását, és megtérjen, mert ez hozzá tartozik az Isten irgalmas szeretetéhez.
Senki se gondolja, hogy Jézus akár egy pillanatra is megszüntette volna irgalmas szeretetét Júdás iránt, de amíg Júdás nem változtat a gondolkodásán, az Isten sem tud rajta segíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!