Szerintetek Jésussal találkoztam?
Figyelt kérdés
Pár napja elmentünk kirándulni barátokkal. Már este 7 körül volt amikor elindultunk kocsival hazafelé. Mondtam nekik hogy én kiszállok majd útközben, lemegyek a völgyön a faluba (5 km) és onnan hazabuszozok. Mondták hogy és mit csinálok ha nincs busz, mondom nem érdekel, megoldom. Addig nem hitték el hogy tényleg elmegyek amíg ki nem szálltam. Alig egy óra alatt a faluban voltam, ott már volt térerő is, de a busz épp 10 perce ment el, a következő pedig csak úgy ment volna hogy elmegy még messzebb, ott átszállok és onnan még háromnegyed óra haza az út. Addigis volt még fél órám, elindultam a következő buszmegálló felé. Gondoltam rá hogy stoppolok de volt busz, így azt terveztem inkább. 5 perce mehetek, erre hallom hogy lelassít egy kocsi mögöttem, megállt egy nő és megkérdezte hogy elvihet-e egy darabig? Nem épp oda ment ahova én, de mondta hogy elvisz a következő faluig, elmondtam neki a helyzetet, de végülis beszálltam. Mondta hogy akkor kivisz a főútig (8 km), onnan már megy busz sűrűbben és nem kell feleslegesen 30 km-t utaznom. Így is lett, megköszöntem neki, bár nem siettem sehova és nem lett volna kellemetlenebb ha nem így történik, de jól esett. És azért is érdekes, mert amikor elköszöntem a többiektől a kocsiban, mivel senki sem vallásos, poénból mondtam nekik hogy "Megyek, Jézust keresem az utamon."2017. máj. 20. 18:56
2/12 anonim 



válasza:





Nem hiszem,hogy személyesen Jézus vett fel,de a hölgy szívében minden bizonnyal Jézus szólalt meg,s ő hallgatott erre a szóra.
3/12 anonim 



válasza:





Mi az éjszaka közepén amikor tényleg semmisem jár, a leghidegebb télen stoppoltunk, kb. 5 percenként ment el egy autó. Rajtunk sötét cucc, kapucni volt, arra gondoltam, hogy az aki nem fél minket felvenni, valszeg olyan lesz akitől én fogok. Visszafordult értünk egy kis autó, a pasira nem is emlékszem, de a nő mellette szólt, hogy szálljunk be. Hosszú, szőke, göndör haja volt, én akkor ott valami jótündérnek láttam. :D Hazáig vittek, aztán 5 napig feküdtem 40 fokos lázzal. Nem tudom mi van ha nem jön arra.
4/12 A kérdező kommentje:
#2 Mondta hogy régen sokat stoppolt.
2017. máj. 20. 19:26
5/12 anonim 



válasza:





Wow..."egyre jobban imponál az aszfalt a nyolcadikról" érzésem van mikor ilyen baromságokat olvasok.
6/12 A kérdező kommentje:
#5 Szerintem hívd fel a Petit hogy szívesen örömet okoznál neki a száddal. Elég gáz vagy.
2017. máj. 20. 22:00
7/12 anonim 



válasza:





Hűha keresztény szeretet. :3 :DDD
8/12 A kérdező kommentje:
#7 Ez nem keresztény, hanem emberi szeretet.
2017. máj. 20. 22:31
9/12 anonim 



válasza:





Vannak olyan emberek,akik segítenek másokon.Te is egy ilyennel találkoztál.Jézus,hát nem hiszem,hogy gyakori Magyar női név lenne.
A Krisztust meg magadban keresd,ne kívül.
10/12 anonim 



válasza:





Jel volt. A Gondviselés. Jó úton vagy. Keresd az Urat. Vezetni fog.
Az Úr áldjon!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!