Ha már benépesítettük a földet, akkor nem kell tovább sokasodnunk?





A világ legnagyobb problémája a túlnépesedés. A legtöbb katasztrofális helyzetben lévő gondunk ebből fakad.
De az emberek fegyelmezetlenek, fetrengenek, szaporodnak mint a nyulak, és főleg a már nyomorban élők. Minden világvallás (a kereszténység is) a vágyak mederbe tereléséről - sőt a buddhista a vágyak megszüntetéséről tanít. A szenvedés oka a vágyakban van- szól Buddha tanítása.
Valós idejű statisztika










Megható az ateisták aggodalma.
Feltételezem, az újjáteremtett földön mi hívők kapunk majd új utasításokat, stb. Isten akkor ugyanis ismét direktben lesz velünk, majd megkérdezzük, ha valamit nem tudunk vagy nem értünk. Ti nem hívők meg már úgysem lesztek, így efelől ne aggodalmaskodjatok. A nem hívők feladata a megtérés, a hívőké pedig a szeretet gyakorlása, tanulása. Mással ne foglalkozz. Amúgy sincs már az újszövetségben a szaporodjatok parancs, sőt, Pál írja is, hogy akinek megvan az ehhez megfelelő ajándéka az maradjon egyedül. Pál nem írt a fogamzásgátlásról, ezért nem propagálják a keresztények, és nem is logikus, a Biblia alapos ismerete alapján
Köszönöm a válaszokat, de egyik sem igazán megfelelő. Miért nem támogatja az egyház a fogamzásgátlás összes lehetséges módszerét, ha Isten előírását sikerült olyan jól teljesítenünk, hogy már a létünket fenyegeti?
Hármas: attól még, hogy kérdezek, lehetek hívő...





Miért nem támogatja az egyház?
Szerintem azért, mert az önfegyelmet támogatja, az önuralmat. Ha megnézed -akár csak itt ezen a kis gyakorin, a világnak kis szegmensén- mennyi baj származik abból, hogy az emberek nem tudják, nem akarják elfogadni gőgösségükben, hogy az élet-halál kérdése felett, a keletkezés és az elmúlás felett nincs hatalmuk. Mennyi szánalmas gyötrődés, abortusz, viszály ered ebből! (a tudományhívők azt hiszik, ennek megoldása a küszöbön van- de ez nem igaz, és az életet jelenben kell élni, nem ábrándozni hogy lesz majd - a tudomány dolgaira egyébként a hatalom lecsap és hadiiparra fordítja egyébként, nem arra hogy Józsi és Marcsi felelőtlenül, állat módjára 'szexeljen') A másik ok, hogy a felelőtlen, lélektelen szexelés nem méltó emberhez, az egyházak nem támogatják, hogy kémia lenne ez - a gyógyszer is kémiai oldal (és a le nem bomló vegyületek iszonyatosan szennyezik a vizeket, bár ez nem tartozik ide) A Védákban szerepel, hogy egy-egy a világkorszak vége felé rosszkor fogant, rossz tudati állapotban fogant emberek népesítik be a Földet...





Ötös, köszönöm, bár kissé naiv hozzáállás az egyház részéről az önfegyelmbe vetett hit.
Hatos, ez csak a kérdés megkerülése.





Szia
Erre gondoltál?: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” 1Mózes 1:28.
Isten mindenről gondokodott, hogy miközben az ember csodálatos kilátással induljon, minden feltételt is megadott ahhoz, hogy jól is érezze magát, mialatt benépesíti a füldet. De biztosan azt is ézrevetted, hogy a versnek csak az első fele van "végrehajtva", a másik nincsen, mert nem az álltokon uralkodik az ember, hanem elsősorban egymáson...erre nem kapott jogot.
Amikor Isten megbízta az embert a "szaporodás" feladatával teljesen biztosak lehetünk abban, hogy tudta, egyszer benépesül a föld, és már nem fér el több, az által teremtett föld nevü bolygón.
De "Isten munkáját veszélyezteti" - ha nem léphe közbe, akkor az szomorú lenne az emberre nézve. Viszont a Jelenések könyvében le van írva az, hogyan oldja meg az emberiség problémáját, és ebben egészen biztosan benne van a túlnépesedés megoldása is. Ahhoz, hogy meglátjuk mi történik majd akkor, ez a tanács kulcsfontosságu:"Boldog, aki fennhangon olvassa, és akik hallják e prófécia szavait, és akik megtartják a benne megírtakat, mert a meghatározott idő közel van." Jelen.1:3
Nos valószínüleg majd az után fogjuk megtudni hogyan dönt Isten a föld túlnépesedésével kapcsolatban, miután beteljesedtek a könyvben leírtak.
Jól írtad, ez Isten munkája, és teljes mértékben rá bizhatjuk magunkat.





"naiv az önfegyelembe vetett hit"
Az, hogy a megszakításos és a hőmérőzés az elfogadott a legszigorúbb vallásokban is, erre utal, ezekhez meglehetősen nagy önfegyelemre van szükség. Uraltságra. És hozzátartozik, hogy ha ez nem sikerül, akkor a gyümölcsét el kell fogadni. Akinek előírás kell, annak szól az előírás.
Az emberek 99%-a rohan, hogy vágyait betöltse, és ezek nagy része pusztán fizikai test vágya, rengeteg szenvedés ebből fakad.
Megállítani ezt a rohanást, megfordítani (ez a megtérés, a tudati megfordulás, a metanoia) az Abszolútum felé [Isten, Buddha-tudat, Allah, Brahman, a Világtörvény (Tao)] - ez a cél. A világvallásokban megvan az a vonás, hogy a hívő "bárányka", Isten gyermeke, nem kész (uralt) ember, akit tanítani. nevelni kell, akit a vezető, lelkivezető, pap, lelkész, mester vezet az Abszolútum felé.
"Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!"
- még nem nagy, de lehet..
"Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van." 1Jn3,2
"Zsengéi vagyunk a teremtésnek"- Jakab1,18 - még nem teljes, dolgozni kell. Ezen az úton van, aki eléri azt a tudati fokot, amelyet József Attila így ír le:
"Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!"
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!