Mostanában eléggé érdekel a LaVey-i sátánizmus, tudnátok róla fontos dolgokat írni?
Már több oldalt is elolvastam a témával kapcsolatban, és úgy érzem, teljesen tudok azonosulni vele.
Kérem, csak az írjon, aki ért hozzá, keresztények kioktatása nem érdekel^^
LaVey-nek semmi köze nem volt a Sátánizmushoz, amerikában nyitott egy templomot ahol 200 dollárért árulgatta a tagságot, meg néha csinált egy-két """rituálét""".
Üzletember volt, nem okkultista. Egyébként az eredeti neve Levi, ami erősen utal a zsidó származására (Levi törzs).
Ne légy LaVey-i sátánista, legyél független Sátánista, hiszen a függetlenség az egyetlen értelme az egésznek.
Ráadásul ez egy ateista Sátánizmus, aminek az egyetlen célja az, hogy kigyógyítson a modern kórképből, és megtanulj függetlenül gondolkodni, és legyőzd a benned lévő kétségeket, félelmet és "bűnt", amit a kereszténység beléd nevelt (akár a tudtod nélkül is, egyébként).
Ezután a Sátánizmus használhatatlanná válik, és nincs több értelme; tovább kell lépni, lényegében a "lázadni a lázadás (sátánizmus) ellen". Így kezdtem én is - ahogy egyébként sok ex-sátánista - foglalkozni a pogány mitológiákkal és a többi, kapcsolódó témákkal.
Úgy gondolom érdemes még leírnom azt, hogy az okkultizmus nagy része nem "mágia" meg avadakadabra, hanem javarészt filozófia, emberi érzékelés, "propaganda", és rengeteg, rengeteg pszichológia (ha csak szigorúan olyan szemmel próbáljuk értelmezni, amit a mai modern ember megért és felfog anélkül, hogy teljesen őrültnek nézné a másikat).
Feltételezem beszélsz angolul. Keress rá Styxhexenhammer666-ra youtube-on, neki van egy okkultizmusról szóló lejátszási listája, több, mint 100 kapcsolódó videóval. Elég részletesen és érthetően elmagyaráz mindent.
4#,5#
Nem. Nem hisz !
A Sátánizmus nem kapcsolódik az ábrahámita vallásokhoz. Hát így van ez.
szép napot
Kedves vaszil44!
Kicsit olyan ellentmondásos ez az egész, mert Isten is, Sátán is mind szereplői a Szentírásnak, ezért, ha már az egyiket elismerjük, ismerjük el a másikat is. Ez pont olyan, mintha elhinném, hogy 6*7 az 42, de azt már nem hiszem, hogy 42/7=6.
Tisztelt Ozcar !
Higgye el kérem, hogy nincs itt semmi ellentét !
Egész egyszerűen arról van szó,hogy a Sátánizmus sokkal régebbi, mint az ábrahámita vallások, és -azon belül- a kereszténységnél is.
Sátán olyan számunkra - ha ezt nagyon erőltetni akarom,mert ez így nem pontos- mint az ábrahámitáknak a saját istenük.
De hangsúlyozom (!), ez így nem pontos.
A lényeg az, hogy az ábrahámiták megalkotott istene elnyomó, erkölcstelen,és gonosz, bosszúálló.
A biblia egy hazug, erkölcstelen, erőszakos kitalált fércmű.
A fentiek igazolásához csak annyit kell tennie, hogy egy kicsit kutakodik az ábrahámita vallásokról,azok kialakulásáról, tetteikről, és elolvassa a bibliát. Feketén fehéren le van írva benne.
Jézus kitalált személy.
A tórát okkal írták, és a biblia is csak ennek kiterjesztésére szolgál.
Sátán nevét befeketítették, hogy az embereket tudatlanságba taszítsák, és így irányítás alá vonhassák.
Ez a nagyon rövidített változat.
szép napot
Kedves vaszil44!
Miért, mi a célja a Sátánnak? Ő a jó és Isten lenne a gonosz? Így kell érteni?
#9
Úgy kell érteni.
A bibliai genezist a Sumér mitológiából lopták, és az egészet megfordították. A sumér verzióban az "Édenkert" börtön, az "isten" (amik valójában istenEK, és a bibliában is többes számmal szerepel, pl. "teremtSÜK az embert saját képÜNKre").
A sumérok az ember rabszolgaságát írták le egy börtönben. A zsidók pedig az egész történetet a visszájára fordították: a börtönből édenkert lett, az elnyomó istenekből "jóságos" isten, a megmentőből - aki Sátán volt - gonosz.
A jelentés / tartalom inverzálása az okkultizmusban igen gyakori, legtöbbször jelképekkel / szimbólumokkal láthatod. Ugyanilyen jelentés-megfordításnak estek áldozatul a pogány isteneink, akiket a keresztények szörnyetegekként ábrázoltak és elhitették az emberekkel, hogy azok (pl. katolikus enciklopédia a szó szoros értelmében démonoknak nyilvánította a pogány isteneket).
Én ugyan hellén/germán pogány vagyok, de tetszik Sátán karaktere és archetípusa, mivel nem csak, hogy spirituálisan, de politikailag is azonosulni tudok vele. Archetípusként az totális lázadás megtestesítője, a megkérdőjelező, a kétségbevonó, a kritikus, a gondolkodó, a tudós, a filozófus, stb.
Hasonlóan ahogy ő teljes mértékben elutasította a "jóságos isten tökéletes cukormázas világát", úgy én is elutasítom a "modern, jóságos, haladó és progresszív nyugatot", és mindent, ami modern, baloldali, liberális. Ezért egy tetsző archetípus számomra.
Meg persze azért, mert idegesíti a keresztényeket. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!