A bűnbe eséskor tulajdonképpen a Sátán volt a fő kolompos?
Véleményem szerint így is történhetett meg például hogy az Éden kertben nem volt szabad szét válniuk egymástól míg örök életet nem kapnak Istentől mert csak feltételesen voltak tökéletesek ezért ettek a tilos fáról mert ha ezt mellőzve egyenesen ettek volna az őrök élet fájárol Isten engednélyekor utána már akkor hibátlanok lettek volna de mivel döntés előtt álltak és a tilos fáról ettek így már nem volt joguk enni az örök élet fájárol mert örökre a bűnbe maradtunk volna ennek meg előzése érdekében lettek ki küldve az Éden kertből! Eddig érhető remélem.
Azért estek bűnbe szerintem mert Éva sajnos eléggé kíváncsi hiszékeny kételkedo természetű volt így könnyű dolga volt Sátának vele mert Ádám nem volt sajnos Éva mellett! És mire rá jött Ádám hogy Éva mit tett meg sajnálta Őt mert tudta meg fog a szerelme halni de mivel Ádám kétségbe esett hogy most már hogy boldoguljon nélküle mert nem akar egyedül maradni ezért Ő is evett a tilos fáról így már együtt lehetek amíg meg nem haltak fizikailag is.
Egyetértettek velem ?
Az előttem szóló helyesen beszél, ne vegye el senki a kedved a témától. Kérdezz csak nyugodtan.
Bár szerintem is kissé meseszerűen látod a témát, de legalább látszik, hogy őszintén foglalkoztat.
Természetesen Sátán volt a főkolompos, ahogy kifejezted. Ő volt az a személy, aki elsőként élt a szabad akarat adta lehetőséggel és úgy döntött, Isten ellen szegül és magával ránt mindenkit, akit csak tud. Féltékeny volt Isten hatalmára, amit valószínűleg a hiúsága ébresztett benne.
Ádámot és Évát is sikerült elcsábítania, és igen, az emberpár saját döntése volt, hogy bűnbe esik. Nyugodtan ellen is állhattak volna, mert Isten nyilván vigyázott volna rájuk, nem kellett volna féljenek semmitől, hisz azt sem tudták, mi az a félelem.
A tiltott fák azért kellettek oda, mert a szabad akarat végett Isten azt adta, ami lehetőséget biztosít arra, hogy ha az emberpár Isten ellen akar fordulni, akkor azon megteheti azt.
Nem kést adott nekik, meg fegyvert, hanem azt a fát és a tiltás parancsát, amit ha akar, megszeghet.
Isten nyilván tudta, hogy ez mind meg fog történni, de csak egyszer kell, hogy megtörténjen. Hagyja hogy a bűn végighaladjon a világtörténelmen, hogy minden mennyei lény és aki üdvözülni fog lássa, hogy mi a következménye a bűnnek, így, ha majd a Föld újjá lesz teremtve és a Sátán is elpusztul mindörökre, többé nem lesz senki, aki Isten ellen akar majd szegülni.
Én is segítőkész vagyok, ráadásul más ajtót is mutattam. Nem csak azt amit ismersz.
Miért lennék troll, csak azért, mert mást mutatok azonkívül amit hallani akartok?
Gondoltam, azért kérdezel, mert más emberek véleményét is hallani akarod.
Ezek nem mindig egyeznek a tiéddel. Ez baj?
szép napot
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!