Jehova Tanúi miért nem adhatnak vért?
a különbség pedig annyi, hogy míg a cölibátus nem Bibliai kötelezvény a vér helyes használata igen.
S ha ott kötelezhetnek erre ha valaki állítólag így lehet Isten szolgája, mennyivel inkább olyat betartani, ami írva van
Nagyon sokszor írtam erről mind hiába.
Most és egyben utoljára írom le a verseket, és ezek e versek, nem az evésre vonatkoznak.
(1Mózes 9:5) 5 Ezenkívül számon kérem a ti lelketek vérét. Minden élő teremtmény kezéből számon kérem. . .
Isten Szava szerint a vér egyenlő az élettel.
Amit mindenkitől számon fog kérni.
(3Mózes 17:11) 11 Mert a test lelke a vérben van, én pedig az oltárra helyeztem azt értetek,
A Teremtő úgy döntött, hogy kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a vérnek, és egyetlen különleges célra tartja fenn, mely sok-sok élet megmentését eredményezheti. A vérnek fontos szerepet kellett játszania a bűnök elfedezésében, vagyis az engesztelésben. Ezért a Törvényben Isten csak azt engedte meg a vérrel kapcsolatban, hogy az oltáron használják engesztelésül az izraeliták életéért
Bár voltak egészségügyi előnyei e törvénynek, az ennél sokkal többet foglalt magába. A vérrel kapcsolatos különleges bánásmód révén az izraeliták kimutatták Isten iránti függőségüket az életet illetően
Igen, a fő ok, amiért tartózkodniuk kellett a vértől, nem annak egészségtelen hatása volt, hanem a vér különleges jelentése, amelyet Isten számára képviselt.
Isteni vezetés alatt azt mondták, hogy a keresztényeknek nem kötelességük megtartani a mózesi törvénygyűjteményt, de „szükséges”, hogy ’tartózkodjanak a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtottól [kivérezetlen hús] és a paráznaságtól’
Ezáltal nyilvánvalóvá tették, hogy a vértől való tartózkodás ugyanolyan erkölcsi fontossággal bír, mint a bálványimádás és a súlyos erkölcstelenség kerülése.
De nézzünk meg egy tanult ember nyilatkozatát,
Egy XVII. századi anatómiaprofesszor a Koppenhágai Egyetemről:
Azok, akik az emberi vér betegségek gyógyszereként való felhasználásával hozakodnak elő, úgy látom, visszaélnek vele, és komolyan vétkeznek. A kannibálokat elítéljük. Miért nem irtózunk azoktól, akik emberi vérrel gyalázzák meg nyelőcsövüket? Mindegy, hogy az idegen vért egy vágott érből szájon át, vagy átömlesztő berendezésen keresztül fogadja el valaki. Ennek a műveletnek a kitalálóit az az isteni törvény tartja félelemben, amely tiltja a vér fogyasztását.’
Nos ebből is láthatjátok hogy Igen, még az elmúlt évszázadokban is megértették az emberek, hogy Isten törvénye a vér vénába juttatását éppúgy kizárja, mint a szájon keresztül történő bejuttatását. Ennek a felismerése segíthetne az embereknek napjainkban abban, hogy megértsék Jehova Tanúi azon nézetét, amely megegyezik Isten álláspontjával. Bár nagyra értékelik az életet és elismerik az orvosi gyógykezelést, az igaz keresztények úgy tisztelik az életet, mint a Teremtőtől kapott ajándékot
Szia
"Nem fogadják el másokét, mert vigyáznak a saját vérük tisztaságára." - nem ez az oka. A valódi ok, amiért semmilyen formában nem fogadunk/adunk vért, az a Cselekedetek 15:28,29 versében van leírva. Most nem foglalkozom a Biblia többi részén leírt tilalomról, bár az még inkább érthetőbbé tenné az isteni alapelvet.
De a Cselekedetek könyvében a keresztények számára is megerősíti az, hogy erről Isten véleménye nem változott. Ott az van írva, hogy "tartózkodjatok...a vértől", ami természetesen messze nem csak az evést foglalja magában.
"De miért nem adhatnak a saját vérükből?" - ez a kérdésed azért vetődheetett fel benned, mert az én/te véred külünbözőségére gondolhattál.
De. Isten nem az egyének véréről rendelkezett, hiszen a bibliai időkben az emberi vért semmilyen (legfeljebb a barbárok) formában nem használták, főleg nem az Isten népe. Isten előtt a VÉR szent. Miért? mert a vér az életet jelképezi.
Azt mondta a zsidó népének: „a test lelke a vérben van, én pedig az oltárra helyeztem azt értetek, hogy engesztelést szerezzen a lelketekért, mert a vér szerez engesztelést a benne levő lélek által. Ezért mondom Izrael fiainak: »Egyetlen lélek se egyen közületek vért, és a köztetek lakó jövevények közül se egyen senki sem vért!«” 3Móz 17:11, 12 A Mózesi Törvény alatt bemutatott összes állatáldozat Jézus Krisztus egyetlen áldozatának előképe volt.
Erről ezt írja a Biblia:
„ Amikor azonban Krisztus eljött mint azon jó dolgok főpapja . . . nem, nem kecskék és fiatal bikák vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szent helyre, és örök szabadítást szerzett nekünk. Mert ha a kecskék és bikák vére, meg az üsző hamva a beszennyezettekre hintve megszentel annyira, hogy a test tiszta legyen, akkor a Krisztus vére, aki örök szellem által önmagát ajánlotta fel szeplő nélkül az Istennek, mennyivel inkább meg fogja tisztítani lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szent szolgálatot végezhessünk az élő Istennek! . . . vér kiontása nélkül nincsen megbocsátás.” Héb 9:11–14, 22
Ef 1:7: „Őáltala (Jézus Krisztus által) van a mi váltság általi szabadításunk a vére révén, igen, vétségeink megbocsátása az ő ki nem érdemelt kedvességének gazdagsága szerint.”
Az emberi vért is magában foglalja a bibliai tilalom?
Igen, és ezt már a korai keresztények is így értették. A Cselekedetek 15:29 azt mondja, hogy ’tartózkodjunk a vértől’. Nem azt írja, hogy csupán az állatvértől tartózkodjunk. A 3Mózes 17:10 a tilalom ’bármilyen vér’ fogyasztására vonatkozik.
Ha egy kórházban a beteg nem tud szájon át táplálkozni, akkor intravénásan táplálják. Vajon az az ember, aki sohasem enné meg a vért, de megengedné a vérátömlesztést, valóban engedelmeskedne a parancsnak, hogy ’tartózkodjunk a vértől’? Csel 15:29. Összehasonlításképpen gondoljunk egy olyan emberre, akinek az orvos azt mondja, hogy tartózkodnia kell az alkoholtól. Engedelmeskedne akkor, ha nem inna több szeszes italt, de közvetlenül a vénájába beadatná?
living és KZizus!
Farizeusi lelkületet képviseltek, tessék, maga Jézus érvel ellenetek:
"Abban az időben Jézusnak egy szombati napon vetések között vezetett az útja. Tanítványai megéheztek, ezért tépdesni kezdték a kalászt és eszegették. Ezt látva a farizeusok szóvá tették: „Nézd, a tanítványaid olyat tesznek, amilyet szombaton nem szabad tenni!” Erre így felelt: „Nem olvastátok, mit tett Dávid is, amikor társaival megéhezett? Bement az Isten házába és megette a szent kenyereket, amelyeket sem neki, sem társainak nem volt szabad megennie, csak a papoknak. Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombatonként a papok a templomban megszegik a szombati tilalmat, mégsem követnek el vele bűnt? Mondom nektek: itt nagyobb dologról van szó, mint a templom. Ha tudnátok, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot, nem ítélnétek el az ártatlanokat." (Máté 12,1-7)
Egyáltalán nem volt kötelező betartani a törvényt, ha annak megszegésével emberi életeket mentünk. A törvény van az emberért, nem pedig az ember a törvényért. Vagyis az emberi körülmények és szükségletek adott esetben felülírhatják a Törvénynek való ész és szív nélküli engedelmességet. Másik alkalommal Jézust azért bírálták, mert Szombaton gyógyótani merészelt. Nyilván ha mondjuk Szombaton esett volna be valaki a kútba, nem lett volna helyénvaló várni még egy napot, hogy kisegíthessék, pedig egyébként megkövezés járt volna bármilyen munkavégzésért azon a napon. De Jézus érvelését követve, ilyenkor megengedett megszegni a törvényt.
Figyelembe véve ezeket, szerintetek mennyire valószínű, hogy Jézus helyeselné a Tanúk azon döntését, hogy inkább hagyják meghalni az embereket? Ja és ne a vérmentes altarnatív megoldásokról sületeljetek nekem már negint! Nem veszitek észre, hogy itt mindenki arról beszél, hogy akkor mi van, ha NINCS ALTERNATÍV MEGOLDÁS??!!
Közben kaptam választ üzenetben is, és köszönöm a fentieket is. Valóban azt gondoltam, hogy ennek inkább csak egészségügyi okai vannak, de így érthető miért nem adnak.
Ketten is írták, hogy a "test lelke a vérben van". Ezt hogyan értelmezitek? Ha mondjuk valaki vérátömlesztést kap azzal megváltozhat a teste vagy annak működése?
.... írták, hogy a "test lelke a vérben van". Ezt hogyan értelmezitek?"
A BIBLIA SZAVAI SZERINT a lélek a vérben van, a vér ugyanis igen szorosan összefügg az életfolyamatokkal. Isten Szava kijelenti: „Mert a test lelke a vérben van, én pedig az oltárra helyeztem azt értetek, hogy engesztelést szerezzen a lelketekért, mert a vér szerez engesztelést a benne levő lélek által” 3Mózes 17:11.
Hasonló okból, de még közvetlenebb kapcsolatba hozva a kettőt, ezt is írja: „mindenféle test lelke az ő vére” 3Mózes 17:14. Nyilvánvaló, hogy Isten Szava egyaránt szentnek tekinti az életet és a vért.
16-os
Mindig van alternativ megoldás - a nem fundametalistáknak.
De MINDIG figyelembe kell venni Isten véleményét, nézetét, hiszen végül is az életünk egyedül TŐLE függ és nem mástól.
Isten törvényét figyelmen kívül hagyni, és úgy menteni az életünket, Krisztus szerint is értelmetlen, mert „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a kínoszlopát, és állandóan kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, el fogja veszíteni azt, aki azonban elveszíti az életét énértem és a jó hírért, meg fogja menteni azt” Márk 8:34, 35.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!