Jehova Tanúi! Nem gondoljátok, hogy az Őrtorony valami olyasmire kötelez benneteket amivel egy prófécia teljesedik be, és aminek a következményei nagyon súlyosak lehetnek rátok nézve?
"és meg vagy győződve róla, hogy vezetője vagy a vakoknak,+ világosság a sötétségben levőknek,+ rendreutasítója az eszteleneknek,+ tanítója a kisgyermekeknek,+ és megvan nálad a Törvényben levő ismeret és igazság+ váza+ . . . ; és akkor te, aki mást tanítasz, magadat nem tanítod?+ Te, aki azt prédikálod: „Ne lopj”,+ lopsz?+ Te, aki azt mondod: „Ne kövess el házasságtörést”,+ házasságtörést követsz el? Te, aki kifejezed, hogy irtózol a bálványoktól, templomokat rabolsz+ ki?Te, aki a törvénnyel büszkélkedsz, a Törvény megszegésével+ meggyalázod az Istent? Mert „az Isten nevét MIATATTOK KÁROMOLJÁK a nemzetek között”,+ mint ahogy meg van írva."
(Róm.2:19-24)
A teljes rész rátok illik,de legfőképp az utolsó mondat az ami egyértelmű és még csak el sem lehet titkolni.
Ákos13 nevű felhasználó válasza:
Nem vagyok tanú, de kötelességemnek érzem, hogy válaszoljak, mert te is félrevezeted az embereket.
Ugyanis egyértelműen butaság egy 2000 éves könyv ködös írásait megfeleltetni egy mai szektának. Nyilván Jehova tanúi eltérnek a Biblia tanításaitól és a kereszténység fő irányvonalától, de kérdem én: mi ennek a jelentősége? Az se igaz, amit a többi egyház tanít, és az sem igaz, amit ők tanítanak.
Éppen ezért ne gondold, hogy te majd üdvözülni fogsz a halál után, ők meg bűnhődni fognak. Ugyanaz fog veletek történni, ami mindenkivel: meghaltok, és számotokra vége. Mindegy, hogy katolikus, református vagy tanú vagy.
Kedves Ákos 13!
"Nem vagyok tanú, de kötelességemnek érzem, hogy válaszoljak, mert te is félrevezeted az embereket.
Ugyanis egyértelműen butaság egy 2000 éves könyv ködös írásait megfeleltetni egy mai szektának."
Nem, tényleg nem vagy Jehova Tanúja, de írásod alapján keresztény sem vagy mert aki számára a Biblia csak egy (2000 éves könyv) ködös írásait jelenti attól az embertől még a legnagyobb alázattal sem várhatom el,hogy megértse ezeknek a figyelmeztetéseknek a jelentőségét.
Te nem hiszel, de mi hiszünk, és azzal amit te "félre vezetésnek" nevezel, talán értékes emberi lelkeket és életeket mentünk meg.
Nem várom el se tőled és se mástól,hogy ezt megértse és elfogadja, de te sem várhatod el,hogy csendben maradjak.
Én köztük voltam még ha nem is "évtízedeket" mint mások, de épp eleget ahhoz,hogy megtapasztaljam, mit jelent megalázva lenni egy olyan diktatórikus szervezettől ami szinte egyenértékü a kommunizmussal, sőt ha jól bele gondolunk néhány pontban meg is haladja azt.
De nem várom el,hogy megértsd!- és ha hiszed ha nem aggódom azokért az emberekért akik ott vannak bent mert egyszerűen ezt nem lenne szabad senkivel sem megtenni.
"Nyilván Jehova tanúi eltérnek a Biblia tanításaitól és a kereszténység fő irányvonalától, de kérdem én: mi ennek a jelentősége? Az se igaz, amit a többi egyház tanít, és az sem igaz, amit ők tanítanak."
Hidd el,hogy itt ennél többről van szó
Egyetlen egyház sem követeli meg híveitől, hogy a vér helyett inkább a halált válasszák.
Egyetlen egyház sem követeli meg híveitől,hogy hazudjanak!
Egyetlen egyház sem követeli meg Híveitől, hogy megszegjék a titoktartási eskülyüket.
Egyetlen egyház sem követeli meg híveitől,hogy ajtóról ajtóra járjanak,vagy -15° hidegbe kint álldogálljanak mert ha nem teszik akkor csak megaláztatás várja őket a vének előt!-és még sorolhatnám.
De kérlek nézz be ide és talán maj más lesz a véleményed minderről;
A blogot még csak most indítottam el és szerkesztés alatt áll, és még nem is szerettem volna nyilvánosságra hozni de érted megteszem mert én úgy gondolom mindenkinek joga van szólás szabadsághoz, de ha már azt teszed akkor tájékozódj is egy kicsit.
Köszönöm,hogy írtál!
Üdv
"Éppen ezért ne gondold, hogy te majd üdvözülni fogsz a halál után, ők meg bűnhődni fognak. Ugyanaz fog veletek történni, ami mindenkivel: meghaltok, és számotokra vége. Mindegy, hogy katolikus, református vagy tanú vagy."
És az én üdvösségemet az Úr dönti el és nem én!
Üdv
Róma 2:19
Jézus a földi szolgálata idején mindezt azáltal tette, hogy leleplezte a hamis vallási hagyományokat, és prédikálta a Királyság jó hírét, ugyan ezt kell tenni ma is Jézus követőinek.
Ró 2:20
amikor Pál apostol ’a Törvényben levő igazságot’ említette, akkor nem arra gondolt, hogy lett volna benne hazugság hanem hogy a Törvény nem a teljes igazság volt.
Az „igazság váza”, amelyre Pál utalt, még mindig fontos szerepet tölt be abban, hogy megértsük Jehova szándékait. A mózesi törvény mögött meghúzódó alapelvek semmit sem veszítettek a jelentőségükből vagy az értékükből.
RÓMA 2:21
Mindenki aki részt vesz a tanítvány képző munkában, magát is képeznie kell rendszeresen. S amit tanít, abban példa mutatással kell elől járnia.
Én nem vagyok tolvaj, nem lopok, amit a Biblia tanít rám ugyan az érvényes mint arra akit erre kell tanítani.S ezt sok sok testvérről bátran merem állítani.
Róma 2:22
Szónoki kérdéseiben Pál két olyan bűnt említett — a lopást és a házasságtörést —, amellyel a tízparancsolat kifejezetten foglalkozott
Pál napjaiban néhány zsidó büszke volt rá, hogy Isten Törvényének a birtokában van.
Némelyek azonban képmutatóan viselkedtek, mert titokban loptak vagy házasságtörést követtek el. Az ilyen magatartás meggyalázta mind a Törvényt, mind annak égi Szerzőjét.egyáltalán nem voltak alkalmasak mások tanítására, hiszen igazából még magukat sem tanították.
Egyáltalán nem vagyok házasság törő, szeretem a férjemet, és eszem ágában sincs lecserélni.
S ugyan ezt sok sok testvérem nevében is elmondhatom.
Ha valaki még is mást tesz az "repül a gyülekezetből"
S rendszeresen tanítjuk magunkat.
Róma 2:23
A zsidók helytelen viselkedése rossz fényt vetett Jehovára
Ma éppúgy igaz az, hogy ha semmibe vesszük a keresztény erkölcsöt, azzal meggyalázzuk annak Forrását. Ellenben ha szilárdan ragaszkodunk Isten irányadó mértékeihez, az jó fényt vet rá, és tiszteletet szerez neki
Nem elég, hogy te magad gondolsz arra, hogy a viselkedésed hatással van Isten hírnevére. Értesd meg azokkal, akiket tanítasz, hogy jó vagy rossz fényt vethetnek Jehovára attól függően, hogy mennyire élnek összhangban a tanult erkölcsi irányadó mértékekkel.
Nemcsak arról van szó, hogy a keresztény erkölcs megelégedettséget hoz, és megóvja az ember egészségét. Annak a hírnevére is hatással van, aki felállította ezt az erkölcsi mércét, és aki buzdít a megtartására
Mi igyekszünk az erkölcsi elveket betartani, s Isten gyülekezetét tisztán tartani, hogy ne érje gyalázat Isten nevét.
Pál elsősorban Zsidóknak írta ezt akik más nemzetiségű embereknek avval büszkélkedtek, hogy Isten népe, miközben helytelenül éltek
Aki Jehova nevét viseli az a fent említetteket nem teheti, ellenben Isten kiveti a népe közül.
Ennél fogva, bár tökéletlenek vagyunk mint bár ki más, de igyekszünk a tanításunknak megfelelően élni,
Ezek a versek azokról szólnak akik vallanak valamit de ellenkezőleg élnek.
Kedves kérdező.
Nézzük mivel vádolsz minket.
"Egyetlen egyház sem követeli meg híveitől, hogy a vér helyett inkább a halált válasszák.
Egyetlen egyház sem követeli meg híveitől,hogy hazudjanak!
Egyetlen egyház sem követeli meg Híveitől, hogy megszegjék a titoktartási eskülyüket.
Egyetlen egyház sem követeli meg híveitől,hogy ajtóról ajtóra járjanak,vagy -15° hidegbe kint álldogálljanak mert ha nem teszik akkor csak megaláztatás várja őket a vének előt!-és még sorolhatnám."
Menjünk sorban.
Jehova Tanúi nem más emberek követelései miatt tesznek Bibliában leírt dolgokat, hanem önként.
Az első dologba nem megyek bele, mert ezt már régen kiveséztük, Bibliai követelmény, és nem emberi a vér helyes használata.
Hogy Én önként egyet értek vele, az Én dolgom, és inkább a halál, mint megszegjem az Isten által felállított alapelveket. S ezt nem emberek követelik, hanem a Teremtő parancsolja. Én pedig neki engedelmeskedem, nem embereknek.
Senki nem kötelez hogy hazudjak.
amit mondok azt Én személyesen igaznak tartom, ha valamiért esetleg tévednék, akkor azt bocsánat kérés mellett igyekszem kijavítani.
Soha nem voltam/voltunk/ titok tartási eskün, ezért nem is szeghetem meg azt ami nincs.
Ha valamiről nem akarok beszélni, az azért van, mert nem tartozik mindenkire a magánéletem vagy magánszférám.
Ha még is "beszélek" valamiről ami talán titoknak tűnne, azt akkor és ott úgy látom jónak, nem azért, mert valaki egy el nem hangzott eskü megszegésére kötelezett.
Nem kötelez senki arra, hogy a -15 fokban kint álljak.
S ha még is megteszem, mert bizony megteszem, azt ÉN AKAROM ÖNKÉNT, s erre senki fia sem nem kötelezhet, sem nem tilthatja meg.
Senkit nem aláznak meg a vének, ugyan is mindenki annyit és akkor szolgál, amikor és amennyit jókedvvel meg tud a körülményeihez mérten tenni.
Sőt elmondom, hogy nem egyszer mondták a vének, hogy "ma ne menjünk ki mert nem ésszerű a hidegben",
S Én kifejezetten kértem, hogy szeretnék szolgálni menni.
Ennélfogva amiket ide leírtál megbukott.
Vidiripi
Ákos13!
"Ugyanis egyértelműen butaság egy 2000 éves könyv ködös írásait megfeleltetni egy mai szektának. Nyilván Jehova tanúi eltérnek a Biblia tanításaitól és a kereszténység fő irányvonalától, de kérdem én: mi ennek a jelentősége?"
Amennyiben kérdezned kell az egyértelmű bizonyíték arra hogy szinte nulla információval rendelkezel a témában! A jelentősége pedig az hogy amit a Szervezet tanít a tanúknak annak jelentős része emberi kitaláció és manipuláció. Amely félrevezető információkat közöl az emberekkel és így élik az életüket ami nem jó mert emberi mivoltukra is hatással van és viselkedésük és cselekedeteik is ezen alapulnak. S az lenne a dolog lényege hogy felnyíljon a tanúk szeme hogy amit elhitettek velük az bizony nem jó! Hamis, félrevezető és hazug!
A Bibliáról pedig annyit hogy meglehet számodra ködös írásokat tartalmaz. De amennyiben nem foglalkozol vele behatóbban és nem kéred Istentől a megértést addig ne is csodálkozz azon hogy számodra érthetetlen lesz és ez mindaddig fent is fog állni amíg nem tiszta szívből akarod megérteni amíg csak az van a gondolataidban hogy ez ködös meg érthetetlen addig nem is számíts másra. Őszintén és valódi vággyal a szívedben kell keresni a megértés útját. Egész pontosan hinned kell abban hogy az ajándékot azt hogy értsed az abban leírtakat!
De ehhez kell hit, alázat, és tiszta szív! Na meg persze az is hogy hajlandó legyél tanulni!
Ha ez igaz:
"Jehova Tanúi nem imádkozhatnak a kiközösítettekért.
(Watch-tower 11/1/1994 21, 4/15.old./1991 30, 10/1.old./1993 19 și 6/15.old./1971 383.old)"
márpedig miért ne lenne igaz, akkor itt hazudtak, legfőképpen tantételbeli:
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__7..
Sziasztok!
Köszönöm a válaszokat!
Arra készűltem, hogy a tisztelt living vitnessnek írok egy nagyon hosszú listát azokkal a pontokkal amelyek alá támasztják a fenti igét.
De aztán megondoltam magam, úgyhogy rövidre fogom és csak két pontot hozok fel.
1)"Én nem vagyok tolvaj, nem lopok, amit a Biblia tanít rám ugyan az érvényes mint arra akit erre kell tanítani.S ezt sok sok testvérről bátran merem állítani."
De bizony lopsz living vitness és nem is keveset, csak te ezt a törvény szárnyai alatt teszed.
Kezdeném azzal,hogy hányszor fogadtál el pénzt az emberektől a kiadványokra?
Hány éve is vagy Jehova Tanúja,10,20,30 éve?
Mennyi pénzt szedtél eddig össze?(Nem érdekel, csak úgy megkérdeztem, hogy leyen amin gondolkodnod).
És hova megy ez a pénz,azt tudod?
Kiszámítottad valaha is,hogy körűl-belűl mennyi pénz megy be évente az Őrtorony kasszájába csak ezekből a kiadványokból,folyóíratokból?
Ha nem tetted meg azt ajánlom, hogy tedd meg és érdeklődj.
"Én nem vagyok tolvaj..."
living vitness, miért is jársz te házról házra és utcáról utcára?
Azért, hogy emberi lelkeket "lopkodj" ki más egyházakból, hogy növeljed a sajátodat mert ha ezt jól csinálod akkor nem csak az embert viszed hanem a pénzét is.
Gondolkozz el egy kicsit a következőkön!
Ha a 8-millió tanú havonta csak 10 dollárt(ez még a minimumnál is kissebb összeg,én mint munkás ember havi kb 20 at tettem be, de van aki betesz 100 at) adakozik, az 80 millió egy hónapra és ha ezt megszorozzuk 12-vel az már 960 millió egy évre! És ez az összeg csak a ti pénzetek amit jóhiszékenységből adtok oda. De nem is az a gond,hogy oda adjátok hanem az,hogy hova kerűl az a rengeteg pénz!
És akkor még nem is beszéltem azokról az adományokról amelyeket a házró házra való járással ossze szedtek,és hol vannak a különböző ingatlanok és stb stb.
Minél gazdagabb egy ország annál jobban megy ez az üzlet.
Közel keleten hány Királyság terme van a szervezetnek, vagy Indiában?
Egyedűl Közép Afrikába merészkedett ki a szervezet, és ennyi!
Vagy talán nem így van?
Nem is lenne gond ezzel ha azt tennétek amit a Biblia ír, de ti sajnos nem azt teszitek hanem egészen másvalamit, mert az őrtorony általatok gazdagszik meg.
Ti nem Jézus-HOZ térítitek MEG az embereket, hanem Jézus-TÓL,térítitek EL az embereket JÓ MESSZIRE!
"ApCsel 2:38
Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak NEVÉBEN a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát."
Ezzel szemben;
Jézus Krisztus áldozata alapján megbántad-e bűneidet és átadtad-e magad Jehovának?
Akarsz-e ezen Isten Szellemétől irányított szervezet tagja lenni?
Szóval akkor mit is tesz a szervezet?-lop,csal és hazudik!
2)
"Nem kötelez senki arra, hogy a -15 fokban kint álljak..."
Nem, persze,hogy nem hisz soha nem látni egyetlen Tanú mögött sem ostorral állni valakit.
De mi szükség is lenne ostorra ha valakit úgy meg ostoroznak lelkileg, hogy többet soha nem kér belőle!
Tisztelt living vitness ezt talán másnak elmondhatod aki még csak most ismerkedik a Jehova Tanúival de kérlek nekem ne hazudj mert annak tényleg nincs semmi értelme.
Tudod,hogy én az 5 éves aktív tanú "életemben" hányszor voltam a vének előtt?-27x
És ennek a számnak a legföbb oka az volt, hogy nem szolgálok elég odaadóan Jehovának és a szervezetének,hogy szétszort vagyok,hogy nem figyelek oda és nem veszem elég komolyan a szántóföldi munkát, és,hogy sokszor többet beszélek mint amennyit kellene és stb stb stb.
Szóval köszönöm az "őszinteséged" de nekem nem kell bemutatnod a szervezetben lévők életét.
És most!
Kedves pw.levélíró testvérem!
Röviden csak annyit írok válaszul,hogy azért nem vállalom a nevemet mert egy számomra fontos családtag még oda bent van veletek, és tudom, hogy ha ez kitudódna akkor "sasszemek" vennék körbe az egész magánéletét és ezt én nem kockáztathatom meg.
Ő nem kezel úgy mint egy kiközősítettet, néha találkozunk,néha beszélünk, amennyire engedik a körülmények.
Szóval remélem, hogy teljesítettem kérésedet!
Üdv!
Szia
Mi volt az indítékod a kérdéseddel? mert a Bibliából idéztél, ránk vonatkoztattad, és végül (nem tudom milyen logikával) az Őrttorony folyóiratot vádolod valamivel?!
A Biblia SZÁMODRA nem éppen úgy íródott mint minden kereszténynek valló ember számára? CSAK nekünk kell betartani, CSAK rajtunk teljesednek(az általad is) emllített a próféciák?
Pedig ami a Róma 2 fejezetében le van írva, és idézted is, ha jól megfigyeled, elsősorban a zsidó népnek íródott, ők vannak megszólítva benne, mi többi emberek, tégedet is beleértve csak tanulhatunk az alapelveiből. Te nem igy gondolod?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!