Ha egy sebész vallása jehova tanúja, akkor ő nem is adhatja a véradás gyógymódot?
Az orvosi pálya feltételez némi intelligenciát. Ha valaki nem képes arra, hogy elvégezze a feladatát, az nem is vágyik gyógyítónak állni. És nem ír olyant, hogy véradás gyógymód.
Én nem tudok arról, hogy vért adni és kapni bűn lenne náluk, de az biztos, hogy orvosként a gyógykezelést megtagadni bűncselekmény, s a pályától való eltiltással is jár, nem csak börtön.
Nem tudom, miért csak a sebészeket kérdezed, amikor belgyógyász, urológus, nőgyógyász stb. is találkozhat ezzel, meg a szakszemélyzet többi tagja is, nővérek, műtősök, mentősök. De még a járművezetők is, akik a vért szállítják.
Szóba került az, hogy egyes országokban másképpen van. Nem, nincs másképpen. Aki megtagadja az ellátást, az mindenhol büntetendő.
A valóság ez: egyes országok olyan jól állnak szociális hálót illetően, hogy meg tudják oldani, hogy felvegyenek olyanokat is, akikre bizonyos esetekben nem lehet számítani. Mert az az orvos, akik bármely okból nem tudja elfogadni a vérátömlesztést, az kaphat olyan beosztást, ami szerint ebből mindenképpen kimarad. Figyelembe tudják venni az alkalmazásánál, hogy nem ügyelhet, nem osztható be bizonyos rend szerint stb.
Szóval elég lenne egy sebész (maradjunk ennél) hétvégére, de Józsi tanú. Akkor ő vagy soha nem fog ügyelni, vagy két orvost osztanak be.
Pl. Kecskeméten van egy főorvos, aki műti Jehova Tanúit. Édesanyámat is ő műtötte, combcsont törése volt, négy helyen tört és szilánkos volt. Szekszárdon nem vállalták vér nélkül, mert szerintük "lehetetlen".
Kecskeméten a főorvos egy óra alatt kész volt vele vér nélkül. EPO-t kapott, másnapra már felkeltették az ágyból és a gyógytornász minden nap járatta. Harmadnap hazajött!
Sokkal gyorsabban és szövődmény nélkül gyógyult.
Ja, és 84 éves!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!