Ha Isten megbocsássa a bünöket, miért mondják egyesek, hogy Ő teszi a bünösöket a pokolba?
tételezzük fel ,hogy 2 ember téged megaláz és megerőszakol, az egyik később bocsánatot kér, te megbocsájtasz neki, noss látható hogy megbocsájtó ember vagy
a másik pedig csak annyit mond micsoda egy szerencsétlen idióta vagy, jól tette hogy erőszakot vett rajtad, neki tehát nem bocsájtasz meg, akkor már nem is vagy megbocsájtó?
Mindenki oda jut, mert még nincs érvényben Jézus halálának jogi értéke.
A bűnért halállal fizetünk, Én is Te is.
Isten ajándéka pedig az örök élet, amit Jézus messiási királyságában kapnak azok akik érdemesek rá.
Akik nem azok nem fognak élni, a nemlétezésben maradnak, mint ha soha meg sem születtek volna
De egy olyan helyre ahol kínzásokat alkalmaznak valamilyen élőlényen, ilyen nem létezik,
Dehogy nem living!
Mindennek ára van, és mindenért meg kell fizetni úgy ebben az életben mint az elkövetkezendőben is. És ha jól bele gondolunk a megszűnés nem egy ár amit kifizettél hanem inkább egy áldás.
Jézus is szenvedett értünk és nem keveset, Ő kifizette, hogy mi ne szenvedjünk.
Azt, hogy mi ezt a szenvedését elutasítjuk nem Isten hibája hanem a miénk!
Úgyhogy ne terjessz légyszíves olyasmit ami nem igaz!
#4
Isten kijelentése:
(Róma 6:23) 23 Mert a bűn zsoldja a halál, az ajándék pedig, amelyet az Isten ad, örök élet Krisztus Jézus, a mi Urunk által.
(Róma 6:7) 7 Mert aki meghalt, azt felmentették a bűne alól.
Isten egy büntetést szabott ki, a halált, ami az élet ellentéte.
További büntetés nincs a Tűz kifejezés pedig a feltámadás lehetősége nélküli halált jelenti, és nem egy másik életben való további büntetést.
ez abból is kitűnik, hogy a halált és a Hádeszt vagy más néven a pokol is a tűzbe lesz vetve, a Jelenések könyvében leírtak szerint. Fogalmakat pedig nem lehet megbüntetni tűzbe,
Vagy is a halál mint fogalom megszűnik, vagy is nem lesz többé halál.
@ Fogalmakat pedig nem lehet megbüntetni tűzbe,
A halál és az alvilág nem pusztán fogalom, hanem olyan fogalom, ami mögött szellemi hatalmasságok állnak.
"Erre egy fakó lovat láttam. Lovasának halál a neve, nyomában az alvilág járt. Hatalmat kapott a föld negyedrésze fölött, hogy karddal és éhínséggel, halállal és fenevadakkal öldököljön." (Jel 6,8)
"És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz." (Jób 33,22)
"Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől." (Róma 6,6-7)
Semmi olyan nincs itt, hogy a halál a nemlétezés állapotát jelenti, csupán annyi, hogy a bűnös emberi testünknek meg kell halnia, mert a bűn zsoldja a halál.
"ez abból is kitűnik, hogy a halált és a Hádeszt vagy más néven a pokol is a tűzbe lesz vetve, a Jelenések könyvében leírtak szerint."
Ez azt jelenti, hogy nem lesz többé, ami halált okozzon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!