Jézus miért ölt meg 2000 disznót? Mk 5,13
Kedves Asperrimus!
Súlyos logikai és Ige tévedés az, amikor a próféták szavait előbbre valónak gondolod, mint Jézus szavait. Soha sem volna szabad Jézus szavait és tanítását a próféták tanítása szerint értelmezni, hanem pont fordítva. Tehát, ha a helyes sorrendet vennéd alapul, és ebben a kérdésben is Jézus szavait és tanítását vennéd alapul, akkor nem esnél olyan értelmezési hibába, amely Isten alapvető irgalmas szeretetét kérdőjelezné meg a megtérésre vonatkozóan, amit Jézus egyébként egészen másképpen tanított.
Van örök kárhozat, de örökké kárhozott nincs (MT18. 34-35)! Az általad említett egyház is csak örök kárhozatot tanít, de azt nem, hogy Isten bármilyen gonoszságért is, bárkit is, a kínok kínjában, örök kárhozottként tartana létben! Ha ezt tenné, ha így lenne, akkor az Isten valóban nem volna Jó Isten, de még jó embernek sem volna mondható!
Jézus valóban beszélt és tanított örök kárhozatról, de örök kárhozottról viszont nem, ne keverd össze a szezont a fazonnal.
Üdv.: József
"Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette" (Zsd 1,1-2)
A Biblia szerint Isten szólt a próféták által és Isten szólt a Fia által is. Vagyis ugyanaz a tekintély áll a próféták szavai, és Jézus szavai mögött. Maga Jézus mondta, hogy az Írás fel nem bontható, illetve, hogy azok által Isten szólt:
"Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!" (Jn 10, 34-36)
Vagyis Isten Beszédének nevezi maga Jézus az ószövetségi iratokat, ami egybehangzik a Zsidó 1,1-gyel. Azt is mondta Jézus, hogy az eredeti héber szöveg annyira pontos, hogy abból egyetlen egy jod, vagy egyetlen pontocska sem múlik el úgy, hogy be nem teljesedne, noha az ég és a föld elmúlik. Úgy gondolom, hogy ennél plasztikusabban nehezen fejezhette volna ki Jézus, hogy Ő maga mennyire tartja hitelesnek, és mennyire tiszteli az ószövetségi Írást. Úgyhogy mielőtt szembeállítanád Jézust az Ószövetséggel, Ő már határozottan tiltakozott ez ellen. Ami Őt illete, abszolút hitelesnek és tekintélyesnek tartotta az Írásokat, benne a Tórával, a prófétákkal, a zsoltárokkal, és az összes többivel.
Nem tudom, hol található a Bibliában annak az alapja, hogy egy huszárvágással elkülöníted a kárhozatot a kárhozottól, de szerintem ez vagy a te fejedből pattant ki, vagy mástól hallottad.
Jézus egyszerűen fogalmaz: "És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre." (Mt 25,46) Akik örök gyötrelemre mennek, azok örök gyötrelemre mennek, akik örök életre, azok örök életre. Jézus azt is mondta, hogy legyen az igenetek igen, a nem nem, és ami ezen felül van, az a gonosztól van. Az időszakosan örök gyötrelemben sínlődők gondolata felül van a fekete-fehér, igen-nem, egyszerű igazságán, következésképpen a gonosztól van. De mindenki abban hisz, amiben akar, a végén úgyis a tényekkel szembesül.
Már csak azt nem értem, hogy mire alapozod azt a feltételezést, hogy Isten a gonosznak is kegyelmet akar adni? Úgy értem, hogy a Bibliában mire?
Kedves Asperrimus!
Figyelmesen elolvasva az írásodat, számomra egyértelmű, hogy Jézus Krisztus tanítását és szavait a próféták szavaival akarod felülértelmezni és más jelentést és értelmezést adni azoknak, mint ahogyan azt Jézus tanította.
Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ezt a fajta szembe állítás sem a próféták, sem pedig Jézus szándékával nem egyezik, hanem ellentétesek azokkal. Valamint egy fordított sorrend szerinti párhuzamba állítás Jézus szavainak a próféták szavaival és így összemosva, önkényes és Ige ellenes.
De nézzük ezt konkrétan:
Jézus önmagát tartotta Istennek, az ő szavai azok, amik soha el nem múlnak:
Máté24.35. Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim (Igéim) semmiképpen el nem múlnak
Jézus soha sem adta át a tanítómesterséget a prófétáknak, hanem önmagát tekintette tanítómesternek, és nem a prófétákat:
Máté23.10. nehogy vezető (tanító) mestereknek (hitoktatóknak) hivassátok magatokat, mert egy a ti tanító (oktató) mesteretek: a Krisztus,
Jézus egyértelműen és világosan kifejezi, hogy ő az, aki helyes tartalmat jött adni a próféták tanításának, és nem pedig fordítva, nem a próféták adnak helyes tartalmat Krisztus tanításának:
Máté5.17. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt, vagy a prófétákat ! Nem eltörölni, hanem betölteni (tartalmat adni) jöttem.
Máté5.18. Mert Ámen, mondom nektek, amíg az ég és a föld elmúlik, egy (görög) í betű (ióta) vagy (héber) vesszőcske sem múlik el a törvényből, míg minden valóra nem válik (meg nem lesz).
Az idézett Mt. 25-46 pedig a saját téves következtetésedet cáfolja, hogy tehát létezne örök kárhozott:
„és ezek majd elmennek az aioni /(világ)korszakig tartó/ büntetésre, az igaz(ságos)ak pedig az aioni /(világ)korszakig tartó/ életbe”
A büntetés csak egy aioni világkorszakig fog tartani, de nem örökre. Ha van egy világkorszaknak vége, akkor az egyben egy új világkorszaknak a kezdete is egyben, mivel az örök élet az valóban örök, de egy-egy korszak már nem tarthat örökké.
Jézus egy irgalmas, megbocsátó, és szerető Istent mutatott be nekünk embereknek. A próféták szavait nem volna szabad ezzel szembe állítani, főleg nem önkényesen, Jézus tanításával szembe állítva.
Az a fajta igei értelmezés, amely szerint van örök kárhozott, és nem pedig csak örök kárhozat, az nemcsak Ige ellenes, hanem egy olyan „szadista és buta istenképet akar lenyomni az emberek torkán”, amelynek Jézus pont az ellenkezőjét tanította és mutatott be .
Igen, mivel ha az Isten teremt szellemi lényeket a saját arcképére, de nem látta azt előre, hogy ezek a gyermekei gonosszá is válhatnak, akkor ezek szerint buta volt. Vagy ha látta ezt előre (nem volt buta), de mégis megteremtette őket, akkor pedig szadista lenne az Isten? Megteremti őket, csak azért is, had szenvedjenek csak örökkön örökké a pokolban?
Nem hiszem, hogy ezt komolyan gondolod, csak valószínűleg félre vezethettek ebben az „örök kárhozottak” ügyében.
Részemről a továbbiakban nem látom értelmét annak, hogy továbbra is győzködjelek Isten irgalmasságáról, és megbocsátó szeretetéről, mivel ha az irgalmatlanságban akarsz hinni, akkor ezt meg is teheted, hiszen az Isten van annyira irgalmas, hogy ezt is megengedje.
Üdv.: József
Kedves József,
Én úgy értem, hogy a fizikai halállal az ember kilép az időből, az időtlenségbe - ezt lehet örökkévalóságnak is nevezni, vagy ki aminek akarja, de az biztos, hogy nem egy újabb időperiódusról van szó, hiszen nem lesz többé idő az ember számára, ugyanúgy, ahogy Isten számára sincs.
Az általad említett elgondolás nagymértékben (ha nem teljes mértékben) fűződik Rob Bell Love Wins (A szeretet győz)írásához, ami pontosan az általad említetteket írja le, és sokaknak ez egy sokkal kényelmesebb és kellemesebb életre ad lehetőséget, végül is élhetsz úgy, ahogy akarsz, egy kis ideig tartó szenvedés után úgyis Isten jelenlétében fogod majd folyatatni (kb, mint a purgatórium elmélete esetében). Akit érdekel, és tud angolul, megnézhet pár igei érvet és ellenvetést:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!