Az első korinthusi levél 14,22 verse nem mond ellent a 14,23-24-nek?

Már hogy mondana ellent, hiszen ez ugyanannak a szövegnek az egymást követő két mondata!

Ehhez még teológiai ismeretek sem szükségesek csak egy kis szövegtan, de elég hozzá a józan paraszti ész is.

Sosem értettem azokat, akik mindenáron kiragadott mondatonként akarják értelmezni a Bibliát, és csodálkoznak, hogy nem áll össze nekik a kép. A Bibliát nem mondatonként írták, hanem könyvenként (de legalábbis fejezetenként).

Olvasd el a korintusi levél 14. fejezetét, egyben az egészet, ne nézd, hogy a mondatok meg vannak számozva. Úgy olvasd, mint ahogy egy levelet szokás, elvégre ez valóban egy levél. Ha így olvasod, meg fogod érteni, hogy, mit akar ezzel Pál apostol mondani. :)

Szia!

Nem mond ellen.

A Biblia csupán három olyan esetet tár elénk, amikor valaki ténylegesen nyelveken szólt: Apostolok cselekedetei 2,10 és 19. fejezetében. Ezek mindegyikében értelmes emberi nyelvekről volt szó, melyek céllal adattak: segítettek leküzdeni a hívők és hitetlenek (vagy éppen megtértek) közt a nyelvi akadályokat.

Ezen túlmenően olvahatunk róla, mint ígéretről már az Ószövetségben is, és természetesen Jézus Krisztus is említést tesz róla.

Létezik egy másik fajta nyelvekenszólás is, ezt "korinthusi" nyelvekeszólásként szoktuk emlegetni. A korinthusi egyház bizonyára csak átmenetileg küszködött ezzel a problémával, hiszen Pál apostol második levelében nem említi többé. Korinthus az ókorban két nemzetközi kikötőjéről volt híres, így az ottani egyházban ennek megfelelően számos nemzet előfordult, a szertartás pedig nem egyszer kaotikussá, kuszává vált. Magától értetődik, hogy néhány hívő olyan nyelveken imádkozott, tanúskodott vagy prédikált, amely a többi jelenlévő számára érthetetlen. Ezért utasította őket Pál, hogy ha a többség számára érthetetlen nyelven beszélnek, maradjanak csöndben, hacsak nincs ott valaki, aki fordítani tud (I.Kor. 14:28).

Sok kaizmatikus barátom ért egyet azzal, hogy az apostolok cselekedeteiben írt nyelveken szólás valódi nyelveken történt, de gyorsan hozzáteszik, hogy emellett létezik egy második ajándék is, és ez a mennyei imanyelv. Ez az ajándék szerintük a Szentlélek (vagy divatosabban Szentszellem) "esedezése érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal" (Rm. 8:26), az értelme pedig az, hogy azördög ne értse az imát. Ez a tan elsősorban az I.Kor. 14:14 versén alapul: "Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem (szellemem) könyörög, de értelmem gyümölcstelen". Pál apostol azonban következetesen vallja, hogy ha nem úgy imádkozunk, hogy azt mindenki értse, inkább maradjunk csendben!

Pál apostol egyértelműen fogalmaz: ha nincs tolmács a beszélő csupán a "levegőbe beszél". A nyelveken szólás félreérthetetlen célja a nyelvi akadályok leküzdése és az evangélium terjesztése volt! Erre persze sokan válaszolják: Pál mondta azt is, hogy "angyalok nyelvén szólt". Nem! Pál ezt mondta: "Ha emberek, vagy angyalok nyelvén szólok is" (I.Kor. 13:1), a "ha...is" keretben elhangzott szöveg azt jelenti: abban a ritka és valószínűtlen esetben. Pál ugyanis így folytatja: "és ha egész hitem vanis, úgyannyira, hogy hegyeket mozdítok ki a helyükről..." Természetesen nem tudunk olyan esetről, amikor hegyeket mozdított volna el, de arról sem, hogy "ha testemet tűzre adom is", Pál ugyanis lefejezték. Látható tehát, hogy valószínűtlen eseteket sorol fel annak érzékeltetésére, hogy semmi sem helyettesítheti a szeretetet.

A nyelveken szólás modern megnyilvánulása nem a Bibliából ered, hanem a régi pogány spiritiszta szertartásokból. Pl. a delphoi Pythia papnő, a bódító zene hatására féktelen táncot lejtett, és halandzsabeszédbe kezdett, amit egy pap fordított, aki versbe is szedte azokat. Kijelentéseit apolló isten szavainak tekintették. A mai indiánok között is láthatunk hasonló rituálét. Az észak amerikai keresztény egyházak életébe a XIX. század elején szivárgott be először ez. Korábban sok afrikából elhurcolt rabszolgát kényszerítettek a kereszténység felvételére, akik sokféle afrikai törzsből származtak, ezért a "szellemtánc" volt az összekötő kapocs a legtöbb törzsi rituálé között, amelyek során a szellem által megszállt táncos mormolásba kezdett. A rabszolgák könnyen összetévesztették a nyelveken szólás keresztény ajándékát a saját törzsi gyakorlatukkal, és ennek egy korszerűbb változatát be is olvasztották az istentisztelet rendjébe. A történelmi egyházak képviselői "szent hempergőknek" titulálták őket. A pünkösdi mozgalom országos elterjedsége a fehér népesség körében Los Angelesben vette kezdetét, 1906-ban, egy missziógyűlésen. A nyelveken szólás akkor vetette meg lábát a nagyobb egyházakban, amikor pogány zenéket és imádati formákat honosítottak meg szertartásaikban. A mindent átható, egyre ismétlődő zene, az egyszerűbb ütemek kikapcsolják az értelmet, és a tudatalattira hatnak. Sérülékeny hipnotikus állapotba ejtenekm és az extatikus mormolás szelleme könnyen a hallgatóságra telepszik. Pál találóan fogalmaz: "Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?" (1Kor 14,23).

Üdv. Péter

Péter meglátásával 100%-ban egyetértve,annyival egészíteném ki,hogy az extázis megélése,egy kellemes érzés,hisz ahhoz hasonlót keresnek a kábítószerélvezők,alkoholos mámort keresők.Ez utóbbiak vegyi úton,míg a "karizmatikusok"mentális úton érik el ugyanazt.

Aki megízlelte bármelyik extázist,vágyik azt újra,és újra átélni.

Az extázisnak az a veszélye a keresztényi életben,hogy azt könnyen vélhetjük Istentől származónak,s az igazi isteni áldások helyét kitölti.Arra már nem vágyunk.