Mindja már meg nekem valaki, hogy miért jó egyes (NEM MINDEN) vallásnak, de inkább papnak, szonoknak az bereket terrorizálni? Mert ez már az. Bővebben lent.
Nem Isten küld oda, hanem az ember választja azt. Különbség.
Másrészt te is bűnös vagy és ők erről beszélnek. Igen tudom, hogy szereted te is magad fényezni, és tetszelegni magadnak, hogy de csuda jó ember vagy, viszont ez nem igaz. Ugyanúgy irigy, önző, pletykás stb vagy, mint más.
Van út arra, hogy menekülj, van aki megváltott, de gondolom neked sem nagyon kell, mert az önimádatba ez nem fér bele.
Ahogy az első írta, ez is lehet.
S ezek a Tanítások nem bibliaiak, hanem az ember és a magukat hatalomra jutott vallások teológiái propagandái amik elterjedtek az évszázadok során.
A pokol nem büntetésre létre hozott hely, ahol élőket kínoznak.
S Sátánt sem küldte oda Isten.
Sátán most itt éli utolsó napjait a Földön, s majd az ezer éves uralom végén lesz elpusztítva, így semmilyen szenvedő helyen nincs sem Ő sem azok az emberek akik meghaltak,
A Többit bízd a Teremtőre, majd Ő intézkedik, javaslom, hogy a saját és mások megmentésén fáradozz, méltósággal, ahogy Jézus meghagyta.
# 3
"Másrészt te is bűnös vagy és ők erről beszélnek. Igen tudom, hogy szereted te is magad fényezni, és tetszelegni magadnak, hogy de csuda jó ember vagy, viszont ez nem igaz. Ugyanúgy irigy, önző, pletykás stb vagy, mint más."
Még szerencse, hogy te nem, és neked jogod van így lehordani másokat. Kitalálom melyik szektához tartozol...
Szia!
A pünkösdi karizmatikus biznisz szekták így működnek. A szeánszok elején elültetik a bűntudatot, aztán egy táncos, fetrengős, halandzsázós mulatozással feloldják azt. Valójában az egész kihagyható lenne, de a "híveik" zöme könnyen manipulálható, alacsony éberséggel bír.
Az ember nem bűnös, de, ha bűntudat beültetése megtörtént, akkor a figyelmét erre fogja irányítani.
Az ember leírhatatlan lény. Ezt kellene hirdetniük. A jó hírt.
"most néztem egy róluk szólo műsort, és úgy mondta, a híveknek, hogy rossz emberek vagytok, pololra kerültök,hogy szerintem van aki el is hitte....Mi értelme van ennek? Miért kell az embertársadat valami mögé takarózva, kultúráltan lekocsinyíteni, lelkiismeret furdalást ébreszteni benne?"
Hatalom,irányítás,agymosás...
Ha elhitetik velük,hogy rosszak,bűntudatuk lesz,és félelem fog motoszkálni bennük.Az ilyen embert pedig könnyű irányítani,mivel kiszolgáltatott.Mert hát természetesen ők is adják a megoldást nekik,ezért ragaszkodni fognak hozzájuk,és továbbra is járnak gyülekezetbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!