Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan kérjem meg Jehova...

Hogyan kérjem meg Jehova Tanúit, hogy ne jöjjenek többé?

Figyelt kérdés

Nos, a fő gondom az, hogy kb. fél évvel ezelőtt mikor becsöngettek, megálltam velük beszélgetni, mert gondoltam 10 perc az életemből nem oszt - nem szoroz.

Ezután elkezdtek heti szinten járni. Eleinte nem zavart, úgy voltam vele, hogyha meggyőzni nem is tudnak, legalább az ismereteimet bővítem.


Már a legelején leszögeztem, ahhoz hogy én hinni tudjak valami világ rengetővel kell előállniuk.

Megrögzött ateista voltam, vagyok, leszek és nem is tudtak előhozakodni semmi olyannal ami az én kis világomat alapjaiban rázta volna volna.


Többször elmondtam nekik azt is, hogy a világlátásukkal nem értek egyet, és az amit Jehova Tanúi képviselnek, olyan szinten szembemegy az én alaptermészetemmel, hogy az már komikus, de azért csak jöttek hétről hétre.

A fő probléma amiért nem tudom elhajtani őket az az (és most lehet hülyézni, megengedtem), hogy amikor jönnek mosolyogva, néha már-már irritálóan kedvesen, akkor én nem tudok segfej lenni, de hiába próbálom finoman a tudtukra adni, hogy fél éve ugyan azt a szöveget nyomják, csak mindig más szavakkal, amit már untat ráadásul egyet sem értek vele, egyszerűen nem veszik a lapot vagy csak nem akarnak foglalkozni vele.


Ha hozzátok is jártak akkor ti hogyan szereltétek le őket, mert én már kifogytam az ötletekből, bunkó pedig nem akarok lenni (azt leszámítva, hogy kezd idegesíteni ez a tipikus: "megakarlak menteni saját magadtól hiába nem kértél rá" hozzáállás, ezenkívül semmi rosszat nem tettek)



#jehova-tanúi
2016. szept. 13. 13:49
 1/9 anonim ***** válasza:
Küld át hozzám hozám nem jön semi ilyen érdekes lehet elbeszélgetnék ilyen emberekkel:D
2016. szept. 13. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Nem nyitom ki az ajtót. Mintha otthon se lennék.
2016. szept. 13. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Nehogy már te érezd magad a saját otthonodban kellemetlenül, mert ők nem veszik észre magukat!


Legközelebb határozott udvariassággal az ajtóban megállva mond meg nekik, hogy nagyon kedvesek, hogy ennyire kitartóak, de szeretnéd megkérni őket, hogy a jövőben ne jöjjenek többet hozzád, ne csöngessenek, ne dobjanak be újságot sem, mert megkaptál már minden információt tőlük, ami eddig érdekelt. További sok szerencsét kell kívánni nekik és ennyi. Ne hagyd, hogy szóval tartsanak, kérd meg ismét határozottan, hogy köszönöd, elég volt.

2016. szept. 13. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

2. én ezt ha egyedül vok ithon akor alkalmazom xD

3. ha céljáratra szálsz fel határozottan megfog állni a sofőr a lakhelyeden is xD

2016. szept. 13. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Szia!


Teljesen egyet értek a 3. hozzászólóval, valami hasonlót akartam én is írni. A lényeg a határozottság, és lehet egyértelműen fogalmazni, szerintem meg fogják érteni.


Üdv. Péter

2016. szept. 13. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
32%

Szervusz


Nagyon kedves tőled, hogy türelmes vagy. Köszönjük.


S biztos vagyok benne, ha konkrétan vagy elutasító, akkor nem fognak felkeresni.

Mond el nekik, hogy nem szeretnéd folytatni a beszélgetést, és kérd, hogy jegyezzék fel a terület kártyára, hogy téged ne zavarjanak. Így a következő testvér aki később azt a területet dolgozza fel, nem fog becsöngetni.


Tisztelettel egy Tanú

2016. szept. 13. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
71%

Több ilyen kérés volt már ez alapján azt vettem észre, hogy Jehova tanúi oda járnak vissza, ahol bizonytalanságot látnak, ha valaki határozottan vállalja a véleményét, vagy teológiai vitában feléjük kerekedik, oda nem fognak többet visszamenni. Bár ez utóbbira szinte semmi szükség nincs, hiszen időpocsékolás.


Miért vagy gyáva Kérdező? Miért nem vagy képes határozottan eléjük állni, és felszólító hangnemben kijelenteni, hogy téged nem érdekelnek a vallások, mert megvan róla a magad véleménye. Sem az övéké, sem másoké nem érdekel (itt nyugodtan ki is fejtheted határozott hangnemben). Ezek után többet valószínűleg nem fognak odamenni.


Egyébként hallottam arról, hogy a JT-knek van valamiféle területkártyája is, és arra is fel kell írni azt, akihez többé nem mennek. Mielőtt erről elmondanám a véleményem szeretném megkérdezni, hogy ez most komoly?


Dante

2016. szept. 13. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 KZitus ***** válasza:

Ha a 3-as és a 6-os tanácsát követed, soha többé nem fognak zavarni :-)

Mert nem ez a céljuk :-)

2016. szept. 13. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Te vagy a jehova tanuinak a tanuja:D
2016. szept. 13. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!