Ezt az igeverset valaki megmagyarazza?
1kor 6:18: „Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik."
Az ige mit ert az alatt , hogy a "sajat teste ellen vetkezik " ?
Koszonom a valaszokat elore is :)
szervusz.
Ennek több gyakorlati értéke is van, mély szellemi igazságokat is fel tár:
Pál óva intett a paráznaságtól (olyan szexuális kapcsolat, amely nem a szentírásilag jóváhagyott házasságon belül történik), ezt mondta.
A szövegkörnyezet megmutatja, hogy Pál azt hangsúlyozta, hogy a keresztényeknek egységben kell lenniük az Urukkal és Főjükkel, Krisztus Jézussal
A parázna személy helytelenül és bűnös módon egy testté válik másvalakivel, általában egy szajhával (1Ko 6:16–18). Mivel egyetlen más bűn sem tudja ily módon kiszakítani egy keresztény testét a Krisztussal való egységből, és ’eggyé’ tenni másvalakivel, nyilvánvalóan ezért mondja úgy ez a vers, hogy minden más bűn az ember „testén kívül van”. A paráznaság maradandó károkat is okozhat a parázna személy testében.
Valamint, a szaporítószerveit erkölcstelen célra használja. A szellemisége szörnyű kárt szenved, a tettével beszennyezi Isten gyülekezetét, és szexuális úton terjedő halálos betegségeknek is ki teszi magát
Ha egy keresztény, aki Krisztus szellemi testének a tagja, együtt hál egy prostituálttal vagy paráználkodik, elveszi a Krisztus egyik tagját, és egy szajha tagjává teszi azt; mivel a prostituálttal tart, egy testté válik azzal. Tehát a saját teste ellen vétkezik, mely egyébiránt ’Krisztus tagja’
Az utóbbi évtizedekben ezeknek a szavaknak az igaz voltát több millió ember esete is bizonyította, akik meghaltak az AIDS vagy más szexuális úton terjedő betegség miatt. De ez még nem minden. Tanulmányokból kiderül, hogy a szexuálisan aktív fiatalok között gyakoribb a depresszió és az öngyilkossági kísérlet. Ezenkívül a szabados nemi élet nem kívánt terhességekhez vezet, és emiatt többen kísértést éreznek arra, hogy az abortusz mellett döntsenek. Ha figyelembe vesszük a tényeket, arra a következtetésre jutunk, hogy a Biblia erkölcsi értékrendje egyáltalán nem ódivatú.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!