Valahol olvastam egy olyan (merész? ) feltételezést, hogy maga Krisztus volt Isten Mit gondoltok erről?
Kedves Kérdező!
A világon vallások vannak. Van öt világvallás - ami azt jelenti sok milliárd hívője van mindegyiknek - érdemes megismerkedni velük, mert 5000 év kultúrája ezekre épül.
Ezt a könyvet olvasd el, az iskola könyvtárában is megtalálod:
A kereszténység ezek közül van. (ma ~2milliárd hívővel)
A kereszténység alapvető tétele:
Jézus Krisztus teljesen ember ÉS teljesen Isten. Egyszerre.
Erre épülnek, ezt tudva értelmesek az Evangéliumok - amelyek a világ világosságáról szólnak Krisztus tanításában.
Aki ezt hiszi, keresztény, (nem biztos hogy jó keresztény) aki nem nem az(ha annak hívja magáét, akkor sem)
És a jó keresztény az, aki követi Krisztust.
Remélem segítettem. -aa-
Szia!
Ez nem merész feltételezés, ez Pál apostol vallomása az Úr Jézus Krisztusról:
"Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett, akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen."
(PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 9. fejezet 1-5 versek)
Üdv. Péter
opendoor!
1Ján 4:8
"Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet."
Ha figyelmesen olvasod az igét láthatod,hogy nem azt írja "Isten A szeretet", hanem azt írja,hogy "ISTEN SZERETET"!
Szerínted Isten egy önmagát szerető diktátór?
Mert ha én az Őrtorony tanítását veszem figyelembe akkor az jön le...
Isten egy hatalomra vágyó diktátór aki csakis magával törődik, és még arra is képes volt,hogy egy szerencsétlen teremtményét fel szegeztesse a fára miközben ő szépen ott csücsült a mennyei trónjában és hidegen és érzéktelenűl figyelte a megváltás művét...ez lenne az a lény akiről a Biblia azt írja,hogy "ISTEN SZERETET"!? :)
Én azt hiszem,hogy még te sem gondolod komolyan ezt!
Szóval akkor,hogy lehet a Teremtő egymagában SZERETET? :)
De ezt te úgysem tudod megérteni... :)
jehova tanúit és az unitáriusokat kivéve mindenki aki kereszténynek mondja magát (most ne számítsuk az individuális megmondóembereket) így gondolja, és történelmi ismereteink alapjá biztosak lehetünk benne hogy mindig is így gondolták
a történelem során azon kevesek, akik nem gondolták hogy ő maga Isten is valamilyen majdnem-istennek gondolták, akinek Isten minden hatalmát átadta, hogy teremtsen, gondozzon, stb stb
Hát… Jézus elvárná. A hit cselekedetek (gyümölcsök) nélkül halott.
Gyümölcsök: Gal 5,22.
Viszont, aki megtért az nem lesz rögtön tökéletes. Nem a tökéletességhez kell mérni, hanem korábbi önmagához.
"Az általam "megsértett" nagy keresztények ugyanolyan jók is, mint amilyen okosak?"
Ezt nem neked kell eldönteni, és semmi közöd sincs ahhoz, hogy ki hogyan éli az életét, minden magát Kereszténynek valló embernek, önmagával és nem a szomszédjával, ismerőseivel, gyülekezetével kell majd elszámolnia, csakis azzal, hogy mi van a szívében, kívánom neked, hogy eljuss oda, hogy sikerüljön békére jutni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!