Ha nem vagyok megkerezstelve de hiszek Istenben és a vallásomhoz megfelelően élek/cselekszek akkor még így is a pokolra jutok?

A kérdés hit elméleti és én úgy tudom, hogy:

Mindenki eredendő bűnnel születik, a keresztségben ez megbocsáttatik..

Ha nem vagy megkeresztelve, bűnösen halsz meg, amiből a pokol következik.. De lehet vallása, hite válogatja..

"...a vízzel való keresztelésnek két pótszere is létezik. Ezek az u. n. vágy- és vérkeresztségek.

A vágykeresztség a szeretet aktusából és a bűnök feletti tökéletes megbánásból áll, amely legalább a keresztség utáni rejtett vágyat is magában foglalja. A rejtett azt jelenti, hogy azoknál, akik nem tudnak a keresztelés létezéséről, ennek a vágynak nem kell kifejezetten meglennie. Ezeknél elegendő az őszinte szándék mindannak megtételére, amit Isten tőlük követel. Ezért, ha tudnának a keresztség szükségességéről, meg is tennék azt. A természetfölötti szeretet aktusában még a keresztelés előtt megkaphatja valaki bűnei bocsánatát és a megszentelő kegyelmet, mert a szeretet Isten iránt és a súlyos bűn állapota a lélekben egyszerre nem lehet jelen. Ezek ellentmondanak egymásnak, mivel a halálos bűn elfordít Istentől, míg a szeretet hozzá köt. Ezért mondja Jézus Mária Magdalénáról: „Bocsánatot nyert sok bűne, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47), és Szent János: „Mindaz, aki szeret, Istentől született.” (1 Jn 4,7)

Az Apostolok Cselekedetei a vágykeresztségről mutat be egy példát a pogány Cornelius százados történetével. Ugyanis ott azt olvassuk, hogy Cornelius igaz ember volt, és ahogy csak tudott híven szolgált Istennek. Mikor Szent Péter róla prédikált, a Szentlélek reá szállott és egész családjára, holott még nem voltak megkeresztelve. (ApCsel 10,44-48) További példa a vágykeresztségre Valentinian római császár esete. Őt 392-ben még megkeresztelése előtt meggyilkolták. Szent Ambrus ennek ellenére egyházi temetésben részesítette, mert meg volt róla győződve, hogy a császár a keresztelés iránti vágya miatt már megkapta Isten kegyelmét.

A vágykeresztség létezése az oka annak is, hogy felnőttek megkeresztelésével várni lehet addig, amíg a keresztelendők jól felkészültek és időt találnak a megfelelő ünnepségre (a klasszikus keresztelő idő a húsvét). A vágykeresztség kisgyerekek számára természetesen nem jöhet szóba, őket ezért kell minél hamarabb megkeresztelni."

ha ez a vallásod,akkor meg kell keresztelkedned,főleg,ha úgy is álsz..ettől lesz egész..

de ha ez a vallásod,miért nem keresztelkedsz meg?mert ez az alap itt..és az ő hitük szerint a pokolra jutsz,ha jól tudom..(bár szerintem ez itt a pokol..)

„Érvényes-e a protestáns lelkész által kiszolgáltatott feloldozás, bűnbocsánat?”

A bűnbánat szentségéből fakadó megbocsátás joga – ahogy pl. már Szent Ambrus is kifejezetten írja – „kizárólag a papoknak lett megengedve”. (Sőt, a katolikus tanítás szerint, kizárólag a püspököknek van meg eme hatalma, és a papok csak felhatalmazással szolgáltathatják ki e szentséget, amiről pl. Szent Cyprianus is ír.) Mindez Jézus utasításaiból következik, aki 12 „küldöttet” (aposztolosz, azaz apostol = küldött) választott maga mellé, hogy megváltói művét mindenki számára jelenvalóvá tegyék. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” – mondta Krisztus (Jn 20,21; vö. Jn 17,18). Ennek a küldetésnek a része a bűnök megbocsátásának a hatalma (vö. Mt 9,6-8; Jak 5,14-16), ami a legvilágosabban a Jn 20,21-23-ból derül ki. Itt Jézus kizárólag az apostoloknak adja meg e csodálatos eszközt, és ugyanez a kizárólagosság derül ki a többi igehelynél is, ahol ugyanerről van szó, mint pl. a Mt 18,18-ban, vagy a 2Kor 5,18-20-ban. Mivel a püspököket először az apostolok kenték fel kézrátétellel, majd az apostolok halála után a püspökök folytatták, mind a mai napig, ezt az átörökítést, ezért csak annak van joga és hatalma kiszolgáltatni a bűnbocsánat szentségét, aki az apostoli jogfolytonosság részese. Ez kizárólag a Katolikus Egyház püspökei, illetve a keleti ortodoxok püspökei számára adott. Tehát más nem tudja a bűnvallomást tevő embert feloldozni bűnei alól, bármennyire is szeretné, vagy bármennyire is szent és igaz keresztény.

„De akkor mi van a nem-katolikus hívőkkel: ők bűnben vannak?”

A bűn megbocsátásának egyetlen útja a keresztségen kívül a bűnbánat (avagy bűnbocsánat, kiengesztelődés) szentsége, de van egy amolyan mellékösvény is, csakúgy, mint a keresztségnél is (gondolok itt a vágykeresztségre), amely bár nagyon bizonytalan, de talán járható, és Isten kegyelme és irgalma folytán talán lehetőségként áll fenn azoknak, akik nem részesedhetnek a szentségben. Megpróbálom összefoglalni.

A bűnt ténylegesen mindig Isten bocsátja meg, de ehhez a bocsánathoz, amiként a keresztséghez is, szentségi jelet rendelt (a két szentség hasonlóságát már az Egyházatyák is kifejtették: a keresztség a víz keresztsége, míg a bűnbocsánat szentsége a könnyek keresztsége). Két okot említek meg, hogy miért. Egyrészről azzal kezdeném, hogy a bűnbocsánat elengedhetetlen része a bűnbánat. Ha nincs bűnbánat, akkor nem érvényes még a feloldozás sem. A katolikus teológiában kétféle bűnbánatról beszélnek: a tökéletes bánatról, és az egyszerű bánatról. A tökéletes bánat az, amikor a bánat indítéka a szeretet Isten iránt. Ha a bánat csak ebből fakad (és nem pl. félelemből, vagy a bűn undorától), akkor bűnbánatunk tökéletes, és ez eltörli a keresztség után elkövetett bűnöket. Ám csak akkor, ha ez a szentgyónás elhatározásával jár együtt. Egyrészről azért, mert senki sem lehet biztos abban, hogy bűnbánata tökéletes (vö. pl. Péter 3-szori szeretetvallomását a Jn 21,15-17-ben, ahol nem mondja ki az „agapaó” szót); másrészről pedig azért, mert az Istennel való kiengesztelődésnek szükségképpen együtt kell járnia az Ő Egyházával, Krisztus Testével való kiengesztelődéssel, amit Jézus az „oldás és kötés” rabbinikus formulájával fejezett ki.

Tehát a tökéletes bánat lehet az a kapaszkodó, amin egy esetleges protestáns testvérünk elindulhat Isten kegyelméből, hiszen ők az Egyházzal való kiengesztelődést, és a szentgyónáshoz való viszonyulást máshogyan értelmezik, ennélfogva „bűnük” megbocsátható. A bűnnek mindig van egy szubjektív eleme, ami az illető személytől függően ad súlyt a bűnnek, teszi azt halálossá, vagy teszi azt bocsánatossá. Ez a személy értelmi horizontja, illetve az akarata. Azaz halálos bűnt, ami megszakítja az Istennel fennálló kegyelmi közösségünket, akkor követünk el, ha tudva és akarva tesszük meg a bűnös tettet, és amely tett meghalad egy bizonyos (igazából meg nem határozható) határt (pl. ha a lottózóból valaki elvisz egy tollat, az még talán nem halálos bűn). Ebből következően azok a nem-katolikus hívők, akik „Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget” – vallja a II. Vatikáni Zsinat (LG 16). Ennél a szövegnél a feltételes módra hívnám fel a figyelmet: „elnyerhetik”. Ez azért van, mert az Egyház a kinyilatkoztatásból csak a bűnbánat szentségét ismeri biztos járható útnak, míg a többit csak feltételezi. Azaz míg a bűnbánat szentségéhez Jézus Krisztus konkrét isteni ígérete társul, hogy akinek az apostolok (illetve természetesen utódaik) megbocsátják bűneit, az megbocsáttatik, és akit feloldoznak a földön, az a mennyben is fel lesz oldozva, addig a szentség nélküli bűnbánat egy, az Isten irgalmára hivatkozó és abban bízó, teológiai spekuláció emberi számítása.

A fentieket összefoglalva tehát, ha gyónni készülsz, akkor az utolsó szentgyónásod óta (vagy a keresztséged óta) elkövetett vétkeidet kell megvallanod, mert semmi és senki nem biztosíthatja neked a bűnbocsánatot bizonyosan, illetve gyónásod csak így lesz teljes és érvényes. Ám az se kerülje el a figyelmedet, hogy a gyónás szentsége csak akkor érvényes, ha azzal az Egyházzal vagy teljes közösségben, amelytől a szentséget kéred.

Az „utadhoz” néhány szót szólnék. Magam is úgy voltam, hogy ha akkoriban, amikor megérintett Krisztus, lett volna a közelemben protestáns közösség, akkor csatlakoztam volna hozzájuk. Én is „protestánsul” gondolkoztam, s idegennek éreztem a katolicizmust. Merevnek, hidegnek, lélektelennek tűnt. Ez az érzés akkor sem hagyott alább, amikor egyre több tanítását kezdtem elfogadni, egyre több tanítása nyert igazolást mind szellemileg, mind lelkileg. Számomra viszont volt egy pont, amikor valami óriási erővel zúdult rám az a tudat, hogy döntenem kell a két lehetőség között: protestantizmus vagy katolicizmus. Nem volt harmadik út. Döntenem kellett. Ha akkor a helyi vagy akár a távolabbi közösséget, és annak szimpátiáját vagy ellenszenvét vettem volna számításba, akkor most nem lennék katolikus. De nem vettem számításba, mert én az igazságot akartam vallani, még akkor is, ha ezt az igazságot magamban kell képviselnem, vagy esetleg olyan közegben, ahol fütyülnek rám. A jó közösség fantasztikus dolog, nagyon nagy segítséget tud nyújtani, támogathat bizonytalan helyzetekben, buzdíthat, szerethet, és ettől az ember jól érzi magát. De ez lenne a cél? Számomra nem ez volt. Mi van, ha Szudánban, vagy Iránban érint meg az Úr?! Vagy, ha egy börtön falai között?! Akkor is, ott is meg kellene állnom a helyem, akkor is, ott is azt kellene választanom, ami a helyes, és igaz. A lelkiismeretemet követve mentem el így egy katolikus paphoz, és kértem a segítségét, és meggyóntam, de ekkor én már elértem arra a pontra, hogy bíztam ennek az Egyháznak a tanításában, hittem abban, hogy ez az Egyház tudja nekem biztosítani a legkiválóbb módon az üdvösséget. Volt több olyan dolog is (egynéhány dogma, és egyéb tanítás), amit csak később fogadtam el, de ez csak azért volt, mert addig nem ismertem ezeket. Viszont a többire való tekintettel, főként arra, hogy minden kétség nélkül hittem ennek az Egyháznak a Krisztus általi, Ő általa megígért csalatkozhatatlanságában, szent voltában, minden vonakodás nélkül el tudtam őket fogadni. (Amiután elkezdtem a hitvédelmi témákkal foglalkozni, ezek a tanítások szellemileg is igazolást nyertek számomra.) A közösséggel azóta is „gondom” van, ugyanis nincs igazán közösség ott, ahol élek. Így a közösségigényemet sajnos csak a neten tudom kiélni, de mindez – bár nem valami jó dolog – számomra nem teszi kétségessé azt, hogy hova tartozom, és hogy kinek hiszek. És mindezek ellenére soha sem bántam meg, soha nem volt egy olyan pillanat, hogy bántam volna, hogy katolikus lettem.

Mindezek figyelembevételével én arra kérnélek – mondjuk úgy, hogy tanácsolnám, mint testvérnek -, hogy addig ne menj el gyónni katolikus paphoz, amíg magad is úgy nem érzed, hogy az az Egyház, akihez fordulsz, az Az Egyház, amit Krisztus alapított, amit Krisztus vezet, és amely valóban – egyedülálló módon - Krisztust nyújtja neked. Ha így teszel, akkor egyrészről nem fogsz csalódni, akkor nem fogod magad úgy érezni, mintha magadra hagytak volna, ugyanis nagyon ritka – sajnálatos módon – Magyarországon az olyan közösség, vagy intézmény, amely a konvertitákat segítené. Másrészről pedig, ha hited arra a sziklára épül, amire Krisztus tette le Egyháza alapját, ha azt hiszed szívedből, hogy az Egyház tanítása, Krisztus tanítása, akkor soha többé nem fogsz kételkedni, vagy meginogni.

A döntést mindazonáltal Neked kell meghozni.

KERESZTSÉG

A keresztség szentsége eltörli a bűnöket, Isten gyermekévé és az Egyház tagjává tesz. A keresztségben nevet és védőszentet kap a megkeresztelt. Más szentségek csak a keresztség után vehetők fel.

Katolikus keresztelést gyermek keresztelése esetén legalább a szülők egyikének kell kérni, lehetőleg a lakóhely szerint illetékes plébánián, de megfelelő okból kérhetik más plébánián is. Mindig kérhető a keresztelés a következő plébániákon: Budapesten a Szent István bazilikában, a Zuglói Páduai Szent Antal Plébánián, (XIV. Bosnyák tér) illetve az Esztergomi Főszékesegyházban. Ezeken a plébániákon a plébánosnak a hozzá fordulók szentségekkel való ellátására teljes körű felhatalmazása van.

Az Egyház kéri, hogy a szülők illetve keresztszülők (ha vannak), a keresztelés előtt oktatáson vegyenek részt. (Ez 7 év alatti gyermek keresztelése esetén szükséges.) Az előkészítő foglalkozások száma és gyakorisága a jog szerint nincs megszabva, nem kell indokolatlanul hosszúnak lennie.

A kereszteléshez szükséges, hogy legalább az egyik szülő vállalja a gyermek katolikus nevelését. A gyermek katolikus nevelésére vonatkozó ígéretet akkor is bizalommal kell fogadni, ha a szülők más (idősebb) gyermeküket korábban hitoktatásra nem járatták. A gyermek megkeresztelésének nem feltétele, hogy a szülők egyházilag rendezett házasságban éljenek, illetve visszamenőleg egyházközségi hozzájárulást ("egyházi adót") fizessenek.

Keresztszülő lehet az a tizenhatodik életévét betöltött személy, aki alkalmas, és szándékozik is ezt a tisztséget viselni; aki katolikus, megbérmált és az oltáriszentséget már magához vette, a hithez és a vállalandó tisztséghez méltó életet él; nem köti semmilyen törvényesen kinyilvánított kánoni büntetés (pl. Ha házas, egyházilag rendezett házasságban él.); nem apja vagy anyja a keresztelendőnek. Ha a keresztelést végző pap nem tud meggyőződni a keresztszülők alkalmasságáról, saját plébánosuktól kér keresztszülői igazolást.

Aki a keresztszülőség feltételeinek nem felel meg, azt tanúként lehet bejegyezni az anyakönyvbe, ha nincs keresztszülő, akkor a tanú jelenléte is elegendő a keresztség kiszolgáltatásához.

Ha a szülők egyike sem katolikus, de mégis a katolikus keresztelést kérik gyermekük számára, meg kell jelölniük olyan személyt, aki a gyermek katolikus nevelését vállalja, és a keresztszülőség feltételeinek megfelel, a gyermekkel azonos településen lakik, és segíteni fogja katolikus nevelését.

A felnőtt jelentkezőket a plébániák szokása szerint személyesen és gondosan fel kell készíteni. Bár a felkészülés a keresztény életbe való fokozatos bekapcsolódást is megkívánja, ez nem jelenti sok éves gyakorlati idő előírását. Nem bocsátható keresztelésre az a felnőtt, aki érvénytelen, és egyházilag nem is rendezhető házasságban él.

Felnőttek keresztelése esetén egyazon szertartás keretében kötelező a bérmálás és az Eukarisztia szentségének kiszolgáltatása is.

Ez az előírás az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében érvényes.

Én nem hiszek abban, h aki nincs megkeresztelve az a pokolra jut....mert pl. a muzulmánok, hinduisták stb. is vallásosak lehetnek, de nincsenek megkeresztelve, nem is lesznek soha, akkor ők mind automatikusan a pokolra jutnak, mert nem jó helyre születtek ?!.....ez hülyeség !! (sztem)

Amúgy ha csak az az akadály, h nem vagy 18 éves, akkor egyszerűen vársz, amíg betöltöd a 18-at, és megkeresztelkedsz, de amúgy lehet, h rosszul tudom, de nem hinném, h egyházi szempontból a a 18.dik életév betöltésének bármi jelentősége lenne, tehát nem hinném, h ez akadály lehetne, de nem tudom pontosan.