Miért gyülölték Jézust és a követőit, üldözve őket?
Körülbelül azért, amiért az önmagukat kereszténynek nevező kis szekták harcba szálltak a történelmi kereszténységgel:
Mert nem bírták elviselni, hogy rámutatnak a tévedéseikre, amiknek következtében megtévesztették a laikus, befolyásolható embereket.
A kis szekták is ellenségeskednek a kereszténységgel, mert a katolikus, ortodox és protestáns teológusok rámutatnak a kifejezetten káros, és istenkáromló tanításaikra.
Üdvözlettel,
Dante
Szervusz.
Érdekes, hogy Dante "védelmébe" veszi azokat a magukat "keresztényeknek" valló hatalmon levő vallásokat,akik szembe mennek a Biblia tanításaival.
Már csak azért is, mert egy keresztény nem lehet hatalmon Sátán világában, nem harcolhatna, nem adhatnák áldásukat a paráznaságot elkövetők házasságára, az egy neműekhez vonzódókat nem támogathatnák mivel Isten szava halálos bűnnek tekinti, és még sorolhatnám.
S Ők mutatnak rá mások tévedéseire?
Na hiszen...
Egyébként részben úgy van ahogy Dante írta, bár a második felével nem értek egyet ha a Bibliát mint Isten szavát, vesszük alapul.
Van egy kis csoport, akik felismerték az írások teljesedését, a hatalmon levő Vallás vezetőkkel szemben, és Isten Fia vezetésével rámutatnak, hogy Isten imádatától teljesen eltértek, a népet szellemi, és fizikai nyomorban tartják.
A Farizeusok átkozottaknak nevezik az egyszerű embereket, mondván nem ismerik az írásokat. Amit igazából nem is tehetnének, mert ez nem szeretetre vall,
A tanítóknak az lett volna a feladatuk, hogy a népet szellemileg is vezessék, tanítsák meg Istentől kapott törvények alapelveire és annak megtartására, miközben maguk is példát mutatnak abban.
De ettől függetlenül a hatalmukat is féltették, mert ha mindenki Jézus után ment volna, ugyan mi lett volna velük? Ezért "muszáj" volt megöletni
Kajafás ezt mondta:(János 11:49, 50) 49 Egyikük azonban, Kajafás, aki főpap volt abban az évben, ezt mondta nekik: „Ti semmit sem tudtok, 50 és nem gondoltok bele, hogy hasznotokra van, hogy e g y ember haljon meg a népért, és ne az egész nemzet pusztuljon el.”
Sok testvéremet verték félholtra, illetve zárják be börtönökbe Orosz országban az Ortodox egyház felbujtására.
Jézus és a követői nem tettek volna ilyet senkivel.
Jó példát mutatnak....
Nekem meg sok testvéremnek vették a fejét tanú még a közelmultban is,miről is beszélűnk!? Én betiltanám a szektátokat és nem azért mert gyűlöletet táplálok az ember iránt hanem pont azért mert családokat tesz tönkre az az úgy nevezett jehovista szervezet. Ott még irmagja sem maradt a szeretetnek csak a nagy képmutatás,megé rdemelné,hogy végre bezárjon a torony örökre. Isten még tür mert mindekinek megadja a lehetôséget,hogy távozzon a sátán seregeiből.
Az apostolok azért szenvedtek mert követték az Urat,ti azért szenvedtek mert követitek uratokat!
Ki a ti uratok?
18:48-as válaszoló!
Nos, akkor néhány pontban összefoglalnám neked, hogy én ezt a témát hogy is látom.
1. Semmi különös nincs abban, hogy mit védek, hiszen aki olvasta az eddigi hozzászólásaimat, az nagyon jól tudja, hogy a történelmi kereszténység közös hitvallását, - azon belül szűkebb értelemben - az apostoli jogfolytonosságú egyházak hitelveit védem. Mármint akkor, ha egyházkérdésről van szó.
2. A Bibliával éppenséggel a te vallásod megy szembe annyira, hogy még talán bizonyos szekták között is felháborodást kelt az, amit műveltek: nem elég, hogy szakképzetlen emberekkel csináltatok egy szentírásfordítást [Nathan H. Knorr például nem tanult bibliai nyelveket!], de meg is hamisítjátok annak szövegét, amit számtalanszor rámutattunk már. Nem is csoda, hogy a fordítóitok nem vállalták a nevüket... A katolikus és protestáns fordításokat ezzel szemben valódi szakemberek készítik, tehát nekik nincs félnivalójuk, ezért akik a RÚF 2014 revideálását végezték, bátran vállalják a nevüket,a utánanézel.
3. Az említett felekezetek valóságosan keresztények, ezt az egyháztörténelem világosan bizonyítja, mint ahogyan azt is, hogy ti eretnekek vagytok. Egyébként meg nem is értem, hogyan nevezheted magad tanítónak, amikor semmiféle egyháztörténelmi ismerettel nem rendelkezel, csak annyit tudsz, amit az Őrtorony tanít neked, annak meg semmiféle jelentősége nincs, mert Jehova tanúi nem képzett szakemberek, hanem laikusok. Olyan, mintha én odaadnám az utca emberének a Bibliát, és kiokoskodna belőle valamiféle tévtanítást, kb. ezen a szinten vagytok ti is.
4. Hát, hidd el, a hatalom nem csak fizikai, hanem lelki is lehet. Az Őrtorony meg szinte a markában tartja a híveit, olyannyira, hogy rá tudja venni őket embertelen dolgokra is.
5. Ez a világ nem Sátán világa, hanem Istené. Krisztusnak adatott a hatalom mennyen és földön, ez csak az Övé, és senki másé. Sátánnak nincs tényleges hatalma, mindössze addig mehet, amíg Krisztus engedi, ez pedig nem hatalom, mert ha az lenne, akkor szabadon tevékenykedhetne kedve szerint, ez azonban nem így van.
6. A keresztényeknek nem szokásuk harcolni, és nem szokásuk áldásukat adni a homoszexuálisok házasságára sem. Akik ezt teszik, azok szintén eretnekek, szakadárok, akiknek nincs semmi közük a történelmi kereszténységhez. Mellesleg megint azt csinálod, amit a Tanúk mindig: vádoltok másokat. De mit szólnál hozzá, ha elővennénk most Jehova Tanúi bűneit? Azokat, amikről a jw.org-ról talán nem esik szó, mert szándékosan eltitkolják, hogy a naiv híveket abban az állapotban legyenek, hogy náluk nincsenek aljas dolgok. Hidd el, a te vallásod portáján is elég sok a sepregetni való, szóval munkához is láthattok.
Üdvözlettel,
Dante
Dænteval egyetèrtek,ha forditva gondolja amit ir.
Lehet ez a megèlhetèse ès akarva akaratlanul a valoság ellen beszèl.Mert nem elèg 2000 èvig leragadt a törtènelmi vallás ès bármenyire tanulmányozták a bibliát a hagyomány nemengedte,hogy fejlődjön az ismeret.Most Dánte ès társai ugyanezt a helybenjárást támogatják azzal a jelszoval,hogy 2000 èves.
De mèg egy irásában sem találkoztam ami a sok fájdalmat idèznè fel.Pld.A keresztes háboru amit a keresztènysèg inditott a szent földèrt,több millió halott.Norvègia nem volt veszèlybe de ő is 6000 katonát kellet ania a pápának.
Inkvizició:A Googelben meg van,egèsz europában mennyi ember volt halálra kinozva,ha a bibliát a kezèbe vette,pedig minden mbernek irodott Frac.o.160000 ember,Spany.120000 stb.egèsz europa.
Dante ezekről nem ir,mèg csak arrol sem,hogy a pápa hányszor kèrt bocsánatot a pedofiliaèrt.Szeretnènk ha rèszletesen beszámolna mert egyèbkènt jó törtènèsz.
Csak mindenki a törtènelmèt a maga javára irta ès irja meg mint Dante is.A bibliára azt mondta ősi hagyomány,hogy lehet egy ihletett bibliára ezt mondani,ès higyem el neki amit letudok a törtènelemből ellenőrizni.
Az az igaz törtènelem amely minden mozzanata rèszrehajlás nèlkül le van irva de itt Dante a nagy törtènelmi vallásnak csak az ünepèlyes oldalát irja le,ès ami szenyesebb azt kivèdi jobb esetben nem beszèl rolla.
Ès most melyik nem igaz,az iró vagy a törtènelem.
Tudom most jön egy trukált hamisitott folyoirattal amint szokott de előre mondom,hogy a youtuberol szedte azt a hamisitott szenylapot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!