Melyik egyházak nem hisznek a pokolban és/vagy a purgatóriumban?

Ahogy írod, az ortodox egyház nem hisz a purgatóriumban. Méghozzá amiatt, mert nem krisztusi tanítás, ezt nem hagyományozták ránk az apostolok sem szóban, sem írásban (Újszövetség). A purgatórium gondolata csak a 13. században lett dogma a katolikus egyházban is. És nem is a hitoktatás terjesztette el szélesebb körben, hanem a szépirodalom, Dante Isteni színjátéka :)

Az ortodox tanítás szerint Pokol van és Mennyország. Az elhunyt lelke vagy ide kerül, vagy oda. Aki a pokolra került, az nem biztos, hogy végleg elkárhozott. Az Utolsó Ítéletkor, amikor feltámad az Ítéletre, még kerülhet a Mennyek Országába.

Van tehát ideiglenes ideig tartó "bűnhődés", lelki megtisztulás, de olyanban nem hisz az ortodox egyház, hogy ezt mechanikusan csökkenteni lehetne az úgynevezett engedélyezett pápai búcsúkkal.

# 3

"A keresztényeken és a muszlimokon kívül senki nem hisz a pokolban."

Nem igaz. A tibeti buddhizmusban kétféle pokol is van, egy tüzes, meg egy jeges.

Egyszer érném meg, hogy csak olyanok válaszolnak egy kérdésre, akik tudják is, hogy mit beszélnek!

5: Normális ember így igazít ki egy évedést:

"Figyi rosszul tudod. A buddhizmusban is megvan a pokol fogalma"

A tapló meg úgy, ahogy te.

A 66%os is szokott beírni oltári nagy marhaságokat, de ha őt igazítja ki valaki, akkor fel van háborodva. :) Én már a fáradságot sem veszem, hogy kijavítsam a hülyeségeit, mert egyértelműen nem akar tanulni, viszont nagyon nagyképű, el van telve önmagával.

Kérdező: az adventisták és jehovisták nem fogadják el a pokol létezését, mindegyik feltételez és ferdít (itt most a tanítókra gondolok, mert övéké ennek a felelőssége), a purgatóriumot pedig csak a katolikusok vallják, pedig nincs bibliai alapja.

"66%os is szokott beírni oltári nagy marhaságokat, de ha őt igazítja ki valaki, akkor fel van háborodva."

Bocsi, hárman vagyunk 66%-on és egymással is gyakran vitázunk, ha nem tűnt volna fel.

Viszont a személyeskedő kommunikációs stílusodból gyanítom, hogy te a hitgyülis 52%-os vagy. (Mert 52-ből is van több.)

Sziasztok!

Az adventisták elfogadják a pokol létezését, csak nem az emberi hagyományok által kiszínezett poklot értik alatta, hanem a Szentírás által pontosan definiált poklot, amelyet a fordítók a héber seol - sír és a görög hádész - halottak tartozkodási helye szó fordításaként használnak.

A leggyakrabban használt Károli fordítású Szentírásban összesen 22 alkalommal szerepel a "pokol" kifejezés. A két utolsót idézem:

Jel 20,13

És a tenger kiadta a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadta a halottakat, akik ő náluk voltak; és megítéltettek mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.

Jel 20,14

"A pokol pedig és a halál vettettek a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava."

Ebből a két idézetből is tisztán látszik, hogy a pokol nem az "örök szenvedés helye"...

A purgatóriumról vagy tisztítótűzről nincs szó a Bibliában és ezt a Katolikus teológusok is elismerik:

„A Szentírás sehol sem említi kifejezetten, hogy a végítéleten kívül részünk lesz egy másik, egyéni ítéletben. Csak annyit mond, hogy halálunk után rögtön jutalomban vagy büntetésben részesülünk. Ebből viszont logikusan következik, hogy már halálunk percében egyénileg is megítéltetünk, és ezen a különítéleten dől el örök sorsunk. Ünnepélyes formában a tanítóhivatal sem a külön-ítéletről nyilatkozott, hanem a halál utáni sorsunkról, mindennapos igehirdetése azonban nemcsak jóváhagyta, hanem magáévá tette a híveknek ezt a meggyőződését. Ennélfogva a különítélet ténye dogmának tekintendő... A szenthagyományban sokáig bizonytalanság uralkodott az egyén halál utáni sorsáról, tehát a különítéletet illetően is. A különítéleten végleg eldől az ember sorsa, állapota mégsem mondható véglegesnek. Hiszen lesznek, akik tisztulásra ítéltetnek. Akik pedig a mennyei boldogságba jutnak, a világ végéig nélkülözni fogják ennek a boldogságnak azt a teljességét, amelyet az egész természetnek újjáteremtése, az »új ég és új föld« fog jelenteni. Vitatott továbbá, hogy milyen lesz az emberi léleknek a testhez való viszonya a világvégi feltámadásig. Egyes hittudósok ugyan újabban az »animae separata« elképzelésének tarthatatlanságát bizonyítják, azt a kérdést azonban nyitva hagyják, hogy a világvégi feltámadás nem ad-e többletet a mennyország boldogságának és a kárhozat kínjainak testben történő megélésében. A különítélet színhelyéről és időpontjáról semmi biztosat nem tudunk. A hely valószínűleg a halál színhelye, az időpont pedig a testi halál bekövetkezésének pillanata lesz... A különítélet nem teszi-e fölöslegessé a végítéletet? Van-e értelme az utolsó ítéletnek, miután az ember sorsa végleg eldőlt a külön-ítéletben? Úgy látszik, mintha nem volna értelme, legfeljebb csak akkor, ha két fokozata lenne a büntetésnek, egy enyhébb és egy szigorúbb, és a szigorúbbat az utolsó ítélet osztja ki, ahogy a keletiek közül sokan képzelik...

A purgatórium elnevezést csak a 9. század óta használja a teológia. Ez a szó találóan jelzi a tisztulás folyamatát anélkül, hogy a vitatható kérdésekre (hely és mód) választ adna... A Szentírásban direkt bizonyítékokat nem találunk… A protestánsok által el nem fogadott - mert deuterokanonikus -2 Makk 12:40-45-ben azt olvassuk, hogy Makkabeusi Júdás áldozatot mutattatott be olyan elesett hősökért, akiknél pogány amuletteket találtak. »Ha ugyanis nem hitt volna - folytatja a szent szerző - az elesettek feltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni.« A túlvilági tisztulás mikéntjét illetően sem a kinyilatkoztatás forrásai, sem a tanítóhivatal megnyilatkozásai nem adnak biztos útmutatást. Ezért csak többé-kevésbé valószínű következtetésekre vagyunk utalva... A trienti zsinat dogmaként tanítja, hogy a purgatórium lakóin imádságainkkal, továbbá a szentmiseáldozatnak és búcsúknak felajánlásával segíteni tudunk. Ennek a segítésnek elvi alapja a szentek közösségének dogmája, amelynek értelmében Krisztus titokzatos Testének tagjai (7. Kor. 12. fej.) egységes szervezetet alkotnak, és minél inkább részesült valaki a megváltás áldásaiban, annál inkább lehet mások számára is forrása a kegyelemnek. A vándor-egyház tagjai szüntelen segítséget remélhetnek a mennyeiektől, a földiek hűsége és szeretete viszont azok számára jelenthet segítséget, akik evilági vagy másvilági tisztulásra szorulnak."

(Előd István: Katolikus Dogmatika, Szent István Társulat, 1978, 675-678., 711., 713. és 715. o.)

Üdv. Péter