Létezik itt olyan, aki tudja magáról, hogy homoszexuális, de mindemellett a hite fontosabb számára, és ezért úgy akar élni, ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusa is leírja?
Olyan katolikus meleget keresek, aki elsősorban hívő katolikus, és csak azután küzd a keresztjével, és akinek szintén szüksége lenne egy hasonló lelkületű emberre, akivel valamilyen szinten tudják támogatni egymást.
Tudom, hogy kevés esélye van, hogy rátalálok egy ilyen barátra, mert olyannal, aki össze akarja egyeztetni az Egyház tanítását a meleg kapcsolatával, már találkoztam, de a magamfajta elhatározásúval sajnos még nem.
Szeretnék úgy élni, ahogy Isten elvárná, egyfajta életáldozatként vállalva ezt a lemondást, hogy önmegtartóztató életet élek egészen halálomig, mint a papok/szerzetesek, csak oda így nem jelentkezhetek.
Sajnos viszont tinédzser korom óta függője vagyok a maszturbációnak, és nincsenek mellettem olyan barátok, akik tudnának támogatni, hogy végre magamra leljek a küldetésemben, hogy másokért, és ne a magam bajaiért éljek. Gyakran menekülök álomvilágba, depresszióba, pedig tudom jól, hogy ilyenkor rossz helyen keresem a boldogságot. Elmegyek gyónni, utána 2 napig jól vagyok, aztán megint újra és újra elbukom, mintha semmi esélyem se lenne elérni azt a szintet, amire vágyok, hogy másokért éljek olyan módon, hogy én nem vagyok fontos, csak mások.
"2358 Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.
2359 A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez." (KEK)
A pontozásból ítélve valakiknek megint nagyon fáj az igazság. :)
Valószínűleg ők azok, akikről írtam: nem azért nem tartják be a Tízparancsolatot, mert nem sikerül, hanem azért mert meg sem próbálják. De szeretettel köszöntjük őket is itt, a vallási kategóriában. :)))
(8. voltam.)
"A homoszexuálisokat is Isten teremtette.
A bibliát viszont emberek írták!"
Az embert igen, a benne lévő vágyat nem. Már a tudósok is kimondták, hogy nem születik senki melegnek, nincs olyan, hogy homokos gén. Tehát nem Isten teremtette ilyennek. A Biblia viszont az ő szava, még akkor is, ha ő embereket bízott meg azzal, hogy leírják. Persze aki benne akar maradni a bűnbe,az megpróbálja kimagyarázni.
#12 mibe fogadunk, hogy én erkölcsösebben élek, mint te az álszent szövegeddel, pedig tojok a Bibliára
#13 hun' a referencia? Sehol, igaz?
"Már a tudósok is kimondták, hogy nem születik senki melegnek, nincs olyan, hogy homokos gén."
- Kik voltak azok? Hol olvashatok ennek utána?
Illetve ha a homoszexualitás emberi vágy, mi az alapja? Miért és mikor dönt valaki úgy, hogy homoszexuális lesz, és hogy lehet, hogy sokan változtatnának ezen, mégsem képesek?
Kedves Kérdező!
Bár én nem vagyok ilyen mélyen hívő mint Te, de ez a szexuális orientáció nekem is nagyon sok problémát okoz. Hasonló vonalon "nyomozok" jelenleg,mint Te.Bár nem teljesen önszántamból,de én is ennek a problémának a keresztények által felkínált lehetőségeiről beszélgettem szakemberekkel is. Ha ez valamit segít,szívesen beszámolok arról,eddig mire jutottam.Én is rettenetesen egyedül érzem magam ezzel, a soraidból kivéve úgy látom,hogy Te is.:(
Nem vagyok es nem is voltam soha meleg, de mas egyeb szexualis buneim nekem is voltak, amik szintugy halalos bunok mint a homoszexualitas.
Rossz oldalrol kozelited meg, vagy legalabbis hianyos a hited, ha azt gondolod, hogy a homoszexualitas (de akarmelyik szexualis bun) egy kereszt..:)
A kereszt az, amikor le kell mondani valamiert masok javara, vagy faradozni kell masokert a magunk akaratat hatterbe szoritva.
A homoszexualitasnak csak annyi koze van a kereszthez, hogy Jezus felvitte a Te homoszexualis hajlamodat es cselekedeteidet a testeben a fara, azert hogy benned elhaljanak ezek.
Ha eddig jartal "gyonni", es megis folyton elesel, akkor kutatnod es keresned kellene Isten beszedeben, hogy hol a hiba?
Pl hiszel-e Jezus neveben? Megkaptad-e a Szent Lelek zalogat?
Isten Szelleme, Jezus neve es vere mos meg mindannyiunkat a regi buneinkbol, hogy szentek legyunk. Nem homoszexualis "keresztet" hordozo szentek, hanem megtisztitott, megigazitott szentek. I.Korintus 6:11
Teljes mértékben egyetértek az előttem szólóval (18-as), és szeretném ezúton is megerősíteni, amiket írt. Ismerek olyan embert, aki megtért, újjászületett, és a homoszexuális vágyak fölött győzelme van. Én személy szerint nem mentem bele tettleges bűnökben, de a vágy, a kívánság megszületett bennem két velem azonos nemű illető felé is. Újjászületésemkor Isten megtisztított és szabaddá tett!
Az egyértelmű, hogy lehetnek homoszexualitásra hajlamosító tényezők egy ember életében, de senki nem születik homoszexuálisnak, ez egy nagy tévedés, egy nagy kibúvó. Orvosilag-genetikailag jelen pillanatban nincs rá bizonyíték, hogy bármilyen biológiai-genetikai háttere lenne a homoszexualitásnak, és az is igazolt, hogy az ember saját akaratából kifolyólag képes megváltoztatni a nemi orientáltságát (linkek lentebb). Az embernek van ebben is döntési szabadsága és lehetősége, mondhat erre a hajlamra /vagy abban az esetben, ha egyszerűen csak lázadásból fakadó kívánságról van szó, mint pl. az én esetemben is/ NEMet! Ha magától nem tudja megtenni, kérhet segítséget, másoktól, és Istentől! Nem igaz az az általánosan elfogadott hiedelem, hogy "én ilyennek születtem" - ez a felelősség alól való kibúvás.
https://www.youtube.com/watch?v=UXokMVY7D7Q
Kedves Kérdező! Isten szabaddá tud téged is tenni, ha bűnként kezeled ezt a hajlamot, amit magadban látsz, és nem elnéző és "elfogadó" lelkülettel. Úgyszintén az önkielégítés kérdésével kapcsolatosan is. Ne érts félre, nem ítélkezem, és bántani sem akarlak - hisz magam is elindultam ezen az úton, önkielégítésben pedig hosszú évekig vétkeztem. Inkább csak bátorítani, hogy ne törődj bele abba, hogy ezzel a "teherrel" és ilyen bűnök rabságában kellene élned az életedet: ISTEN SZABADDÁ TUD TENNI! Szabaddá arra, hogy szeress és másokért élj. De ehhez előbb fel kell adnod az életedben levő bűnöket.
(ha bármit megosztanál, kérdeznél, kérlek írj, akár privátban is)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!