Mindig szűz maradt Mária?

Kedves Asperrimus!

Érthető számomra, amit mondasz, de egy gondom van ezzel az egésszel: a válaszod tartalmilag különbözhet a hetednapi adventistákétól, vagy a Jehova tanúitól, de egy dologban mindenféleképpen ugyanaz mint az övék: ez pedig a mentalitás. Te is beleesel abba a hibába, hogy a saját hitrendszered vetíted ki Istenre és az ókori kereszténységre, és azon keresztül alkotsz véleményt. Vagyis felteszed a te neoprotestáns hited mércének, és ami azon keresztül megáll, az számodra a tiszta, igaz hit, ami pedig nem, az elvetendő. Azt gondolom, hogy a kereszténység kutatása esetében éppen fordítva kéne ezt az eljárást alkalmazni. Az ókeresztények sokkal közelebb éltek Jézus és az apostolok idejéhez, tehát a teológiai kérdésekben jóval fontosabb a véleményük mint egy 21. századi neoprotestáns kommentáré, aki köszönőviszonyban sincs az apostolokkal, nem úgy, mint az apostoli atyák, akik még az apostoli korszakban életek, és személyesen is tanulhattak az apostoloktól, vagy az egyházatyák, akik őket követték. Egyetlen neoprotestáns kommentátor sem lehet olyan mérvadó, mint például Szent Polikárpé, aki ismerte a Biblia egyik szerzőjét, hiszen őt Szent János apostol tanította. Éppen ezért illogikusnak tartom a protestáns kommentárokat az Atyák fölé helyezni.

A másik, ahol véleményem szerint elköveted a hibát, az a Bibliához való viszonyulás. Az ókorban ugyanis a Biblia nem a keresztény tanítások alapja, hanem az egyházi hagyomány része, amelyet nem értelmezhetett akárki. A Biblia egyéni értelmezése eretnekségnek számított, mivel azt a könyvet az Egyház rakta össze. Évszázadokon át tartó munkával válogatta ki azokat a könyveket, abból a tengernyi választékból, amelyet majd kizárólagosan a Szentírás részét fogja képezni. Az Egyház a mai Bibliát 1700 éve ismeri, szemben azokkal a vallásokkal, akik 200 éve sincs, hogy léteznek, de azért meg akarják mondani a tutit. De kanyarodjunk csak vissza a negyedik század előtti időkbe! "Kiindulhatott-e a Bibliából" - hogy téged idézzelek - egy akkor élt keresztény a Bibliából? A helyes válasz: nem. Régen nem volt egységes Szentírás, a keresztények a ma kanonikusnak ítélt könyvek mellett használták az apokrif könyveket is, míg olyanokat amiket ma elfogadnak, kritizáltak. Római Szent Kelemen levele például kanonikus tekintéllyel bírt, a gyülekezetekben felolvasták. A keresztény hit az első századokban nem egy könyvön alapult, hanem egy személyen: Jézus Krisztuson - akiről viszont az apostoli hagyomány megbízható tanítást tartalmazott. A Biblia még a Niceai-Konstantinápolyi hitvallásba sem került be, mint amiben hinni kellene, vagy amire hitet kellene alapozni, ellenben az isteni Szentháromságnak óriási szerep jutott benne. A Bibliába vetett hitet, és annak tévedhetetlenségéhez való ragaszkodást a neoprotestantizmus vezette be, aki ezzel eltért nem csak a Bibliát összeállító és adó Egyháztól, de még attól is, amit Luther Márton eredetileg szeretett volna.

Éppen ezért, amikor bibliai érvekről beszélsz, el kellene gondolkodni, hogy azt hogyan kell helyesen használni.

Dante

Az egyetlen gyermek ha nem lehetne elsőszülött, akkor őket nem is kellene a 2Móz 13,2 értelmében az Úrnak szentelni, ill a 2Móz 34,20 értelmében megváltani sem kellene. Mellesleg honnan tudná valaki a gyermeke születésekor, hogy neki biztosan lesznek további gyermekei? Mert ha nem tudhatja biztosan, és az egyedüli gyermek nem lenne elsőszülöttnek nevezhető,-akit nem kell megváltani-, akkor ugye mikor szentelje, ill. váltsa meg a gyermeket? Értelme csakis a második gyermek megszületésekor (vagy foganása után) lenne, mert csak akkor derülhetne ki, hogy az előző gyerek elsőszülött és nem egyedüli gyermek(ha nem lenne az egyedüli gyermek is elsőszülött). De ilyesmiről nem ír a Biblia, hogy majd csak a második születésekor váltsd meg.

Tehát a Biblia szerint az egyetlen gyermek is elsőszülött.

2Móz 13,2 „Szentelj nekem minden elsőszülöttet. Ami Izraelben anyja méhét megnyitja - akár ember, akár állat -, az mind az enyém.”

2Móz 34,20 A szamár elsőszülöttét váltsd meg egy bárányon, ha nem váltod meg, öld meg. Fiaid közül az elsőszülöttet meg kell váltanod. Ne jelenj meg előttem üres kézzel.

Mt 1,25-ben a korai szövegekben nincs az elsőszülött kifejezés (Lk-nál benne).

„de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.”

Másrészt kiket nevez még a Biblia Mária v József gyermekeinek, ill hogy az anyja lenne Mária?

Ha Jézus megfeszítésekor még gyerekek lennének a testvérei, akkor hogyan akarták őt megfogni a Mr 3,20-21.31.v szerint?

Miért lenne ez a nagy korkülömbség? Addig bűnözött Mária, nem akarta „vidámítani a feleség a férjét”?

@ A 12 éves Jézus mellett pedig azért nem volt testvér Szp, mert akkor Jézust hozták fel a szülei, mivel ő lett 12 éves, ez egy szokás a zsidóknál. A többi testvér fiatalabb volt, hisz évente tud szülni a egy nő.

A bar-micvó a fiúknál 13 évesen van.

"Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére." (Lk 2,41)

Valószínűnek tartod, hogy a szoptatós több kisgyermekes anyuka minden évben gyermekei nélkül fölmegy Jeruzsálembe a húsvétra?

"A többi apostolt nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét." (Gal 1,19)

Bár ezt a mondatot lehetne úgy értelmezni, hogy ez a Jakab nem volt apostol, de valószínűbbnek tartom, hogy inkább úgy kell értelmezni, hogy az volt, hiszen rendre mint Jeruzsálem püspöke tűnik fel, akinek óriási a tekintélye. Aligha jöhetett a második vonalból.

Márpedig tudjuk, hogy Jézusnak két Jakab nevű apostola volt, az egyik Zebedeus fia a másik Alfeus fia. (Mk 3,13-19) Tehát Jakab nem lehet az igazi testvére.

Tisztelt Kérdező

Azt gondolom, hogy nem hagyható figyelmen kívül a Biblia és a történelem kapcsolata. Aki teljesen eltekint a történelemtől, és úgy próbálja értelmezni a Bibliát, az egészen biztosan félre fogja érteni. A Szentírást régen írták, olyan nyelveken, amiket ma már nem beszél senki, olyan műfajokban, amik közül némelyek ma már kihaltak, és tükröződik benne a korabeli mentalitás is, ami ma nem minden tekintetben ugyanaz, mint akkor. Tehát az irodalmi és történelmi ismeretek nélkül hozzálátni a Szentírás olvasásához tévutat eredményezhet. Azt gondolom, nem csak azért van annyi felekezet, mert figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a Szentírás nem egyéni értelmezés kérdése, hanem az azt összeállító Egyház dolga, hanem azért is, mert a Biblia tudományos vizsgálatát teljesen mellőzik, és azokat az ősi szövegeket 21. századi szemmel próbálják megérteni, ez pedig hiba.

Valóban előfordulhat, hogy a világi történetírásba is olyan dolgok kerülnek be, amik nem fedik a valóságot, de a további kutatások ezeket a dolgokat simán rendezhetik. Ne gondold azonban, hogy a Biblia - és most itt az ószövetségi Szentírásra gondolok - teljesen mentes a valótlanságoktól. A zsidók ugyanis olyan adatokat is beleírtak a nagyhatalmakkal kapcsolatban, amelyek teljesen elképzelhetetlenek a világtörténelem fényében. Aki történelemkönyvként kezeli a Szentírást, az bizony itt könnyen csalással vádolhatja meg a szent írókat. A dolog azonban rögtön a helyére kerül, ha a szentírástudomány eszközeivel megvizsgáljuk a szöveget, és megértjük, hogy alapvetően egy novelláról van szó, ami megengedi a történelmi adatok szabadon kezelését. Bizony, nagyon fontos a műfaji elemzés.

Ezzel nem a Szentírás ellen beszélek, csak arra célzok, hogy egyesek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a Bibliának, mint kellene. A keresztény hit azonban nem egy könyvön alapul, nem egy könyv vallás, mint az iszlám, hanem egy személybe vetett hit az alapja. Ezzel kapcsolatban zárásként egy 2. századi ókeresztény tanúságtételt idéznék, a fent említett katolikus hitvédelmi honlapról:

"Nem vagyunk bolondok, görög férfiak, nem is locsogunk balgaságokat, azt hirdetjük, hogy Isten emberi alakban megjelent."

Tatianosz: Beszéd a görögök ellen, 21. (Kr. u. 175)

Kedves Dante!

A tartalmi különbség meglehetősen nagy különbséget jelent. Egy pohár nemes bor étkezés után jót tesz az emésztésnek és kellenes is, bár én nagyon ritkán iszom alkohol tartalmú italt, akkor is csak keveset. Ugyanabból az üvegből azonban tölthető ugyanabba a pohárba metilalkohol tartalmú pancskészítmény is, amitől az ember megvakul, majd meg is halhat. Gomba témában nem vagyok szakértő. De egy volt kollégám gombaszakértő volt, és ő azt mondta, hogy van olyan ehető gombafaj, amit sehogy nem lehet megkülönböztetni a hozzá hasonló mérges gombától, csak akkor, ha kettétörik, és megfigyelik, hogy az levegő hatására hogyan színeződik el. Nem vagyok szakértője a gabonáknak sem, de azt olvastam, hogy a konkolyperje nehezen különböztethető meg a búzától, amikor pedig már nyilvánvaló a különbség, a gyökereik annyira összefonódnak, hogy nem lehet kihúzni őket anélkül, hogy a búzát ki ne húznák. De a búza alapvető élelem, a konkolyperje pedig mérgező. Ezt csak azért mondom, mert a tartalmi különbség nem kezelhető mellékes dologként.

Engem nem zavar, ha te egy lapon emlegeted a neoprotestánsokat a jehovistákkal, vagy az adventistákkal. Más esetekben az összes keresztény irányzat fejéhez szokták verni a középkori egyház rémtetteit, ahhoz képest ez semmiség. Mind a reformáció, mind pedig annak későbbi hullámai azért történtek meg, mert felismerték az emberek azt, hogy az ami van, annak köze nincs ahhoz, ami a Bibliában olvasható. Azok a felekezetek, amelyek menet közben születtek, mind ebből a felismerésből származnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül eltalálták a csapásirányt is. Kissé olyanra sikeredett a dolog, mint az Izrael királyai esetében:

" És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, de nem annyira, mint az ő atyja és anyja; mert elrontá a Baál képét, amelyet az ő atyja készíttetett volt. De mindazáltal követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, aki vétekbe ejtette volt az Izráelt, és el nem távozék azoktól." (2Kir 3,2-3)

Hiába indul el valaki a jó úton, ha menet közben letér arról, akkor mindegy, hogy korábban milyen irányban ment, csak annyi lesz a különbség, hogy más vidéken fog eltévedni. Sok felekezet indult jól, de azt hitték, hogy már meg is érkeztek. Isten azonban mindig csak egy lépést mutat meg. Amíg az ember nem engedelmeskedik, addig nem vezeti tovább. Ha soha nem engedelmeskedik, akkor azon a helyen fogják elföldelni. Azok a felekezetek, amelyek többszáz éve lefektették az alapelveiket, és azokon akkor sem hajlandóak változtatni, ha bibliai szempontból kifogásolhatóak, ebben a helyzetben vannak. Isten a tudatlanság idejét nézi el, nem pedig a tudatos ellenállás idejét.

A Biblia szerint a kijelentés mindvégig növekedni fog az Egyházban. Bizonyos szempontból a korai Egyház az etalon. Más szempontból viszont a kijelentés növekedése miatt az utolsó Egyháznak nagyobb kijelentett ismerete lesz, mint annak volt. Éppen ezért tévedés, miszerint kivetítem a hitrendszeremet az ókori kereszténységre. Nem az ókori kereszténységet majmolom, mert a helyes út nem az utánzás. Az Egyháznak nem a múltban van a forrása, hanem a jelenben. Közvetlenül Jézus hívja el az embereket. Semmit nem számít, hogy ki volt itt előbb. Nem számítanak a módszerek, metódusok, amíg nem mennek szembe az emberi szabadságjogokkal és Isten határozott kinyilatkoztatásával. A hitrendszer egyébként is képlékeny, mert együtt mozog a kijelentéssel. Istennek mindig lesz mondanivalója, és mindig tud újat mutatni. Bizonyos dolgokban azonban soha nem fog mást mondani. Azok a dolgok, amelyek a Bibliában ki vannak jelentve, meghatározzák a kereteit annak, ahogy Isten szól, és azt is, hogy hogyan ismerhető fel, hogy Isten szólt-e, vagy nem. Másnak is van ugyanis mondanivalója, aki az ellenkezőjét akarja, mint Isten. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy az ember megvizsgálja a saját gyökereit:

"Vajon jó földbe vagyok beültetve?".

Abból, hogy Isten nem felekezetekben gondolkodik, az is következik, hogy nincs üdvözítő egyház, csak Üdvözítő Jézus van, és az ember sorsa a Vele való személyes kapcsolatától függ. Éppen ezért minden ember személyes felelőssége, hogy megvizsgálja azt, amit a saját felekezete vezetői mondanak neki. Ennek a vizsgálatnak az egyedüli kézzelfogható eszköze pedig nem más, mint a Biblia. Ha az ember a Biblia értelmezésének felelősségét a saját felekezetére bízza, akkor az életét teljesen azokra az emberekre bízza, akik azt az adott felekezetet vezetik.

Amúgy az Ószövetség már készen volt akkor, amikor az Egyház megszületett, nem kellett összegyűjteni, az újszövetségi iratok összegyűjtése pedig nem több száz évig tartott, hanem Péter apostol idejében történt:

"Méltónak vélem pedig, amíg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; Mint aki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, amiképpen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem. De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről." (2Pt 1,13-15)

Ennek az igyekezetnek a műve az Újszövetség. Nyilván nem Péter életében íródott a Jelenések könyve, vagy János levelei. De az Újszövetség legnagyobb része Péter életében íródott, és számára nem jelentett problémát, hogy összegyűjtse azokat, hiszen egyrészt Ő vezette a korai Egyházat, másrészt pedig Isten akaratát teljesítette, s így maga mögött bírta Isten támogatását ebben a dologban. Én bízom Péterben és Istenben, hogy nem hagyott maga mögött elvarratlan szálakat, amiket több száz év múlva kellett helyretenni. János pedig szintén hiteles tanú, aki a tizenkettő közül a legtovább élt, és a beszámolója éppen arra int, amit te el akarsz vitatni tőlem:

"Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba." (1Jn 4,1)

Az én életem, az én felelősségem. Nincs egyetlen ember sem, akire átruházhatnám ezt a felelősséget. Amikor eljön a felelősségre vonás ideje, akkor azokért a rossz döntéseimért is nekem kell felelnem, amiket más emberek befolyására hoztam meg. Persze, aki a vakot félrevezeti az úton rosszabb helyzetbe kerül, de ez az én felelősségem szempontjából mellékes. Ezért a Biblia felszólítja az embert a vizsgálatra, az olvasásra, a gondolkodásra. Péter is így kezdte a levelét:

"Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amellyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem" (2Pt 3,1)

Vagyis a gondolkodás kívánatos, de az csak abban az esetben marad tiszta, ha van ami mindig emlékeztet, ha valamivel mindig összevethetem a gondolataimat, amelyek hajlamosak elkalandozni. Ez a valami pedig a Biblia. Azzal egyet értek, hogy emberileg nem lehet a Bibliát helyesen értelmezni, legfeljebb nyelvtanilag, mondattanilag, stilisztikailag, stb., de nem lehet eljutni általa az Igazság megismerésére. Egy dologról azonban elfeledkezel: Jézus Krisztus feltámadása után ötven nappal Jézus kitöltötte az Egyházra a Szent Szellemet, akinek a mandátuma még nem járt le, azaz jelenleg is itt van a Földön. Jézus Krisztus azt ígérte, hogy az Atya ad Szent Szellemet annak, aki kér Tőle Szent Szellemet. Vagyis bárki, aki benne van már az Istennel való szövetségben, azaz megkapta a hatalmat, hogy Isten fiává legyen (Jn 1,12-13), megkapja Istentől a Szent Szellemet. Azt is mondta Jézus, hogy ha Szent Szellemet kérünk, akkor Isten nem fog kígyót, azaz gonosz szellemet adni Szent Szellem helyett (Lk 11,11-13). Egyedüli feltétele ennek az, hogy valaki gyermekévé vált-e Istennek, vagy inkább abban hisz ehelyett, hogy mindnyájan az Ő gyermekei vagyunk. A Biblia szerint csak azok gyermekei Istennek, akik Istentől születtek. Csak azok születtek Istentől, akik befogadták a Logoszt. Csak azok képesek befogadni a Logoszt, akiknek kijelenti magát. De akik már szövetségbe kerültek Istennel, azoknak Ő feltétel nélkül adja a Szent Szellemet, ha kérik Tőle. Persze, egy feltétele azért van: a hit. Aki azonban vette a Szent Szellemet, azt Ő belülről tanítja, amikor olvassa a Bibliát, amikor hallgatja a prédikációt, amikor nézi a híreket, amikor autót vezet, stb. Ki lenne rá méltóbb, vagy alkalmasabb a Biblia értelmezésére, mint Isten Szelleme? A Szent Szellem mindig bizonyságot tesz az igazságról, és emlékeztet Krisztus Beszédére, akkor szoktak a hívők letérni az útról és eltévedni, amikor nem hallgatnak Rá.

Nem tudom miért volna hitelesebb egy 1700 éves begyepesedett gondolat, mint egy 200 éves begyepesedett gondolat. Mint mondtam az Egyház gyökere nem a múltban van, hanem a Mennyben, az pedig most van. Mindig van mivel egybevetni egy tanítást, és amikor szembesülünk azzal, hogy valami rossz, ott helyben kidobhatjuk a kukába, mindegy, hogy mennyire hosszú ideje hisznek benne, mindegy, hogy milyen tekintélyes emberek voltak a szószólói. Az emberek tévedhetnek. De a tévedéseik akkor számíttatnak be, amikor szembesülnek az igazsággal. Egyedül az számít, hogy a Biblia Istenének mi a véleménye egy dologról, a többi semmit sem számít. Isten számára nem érték, amit az ember értékesnek lát. Nem értékesebb a templom a benne levő embereknél. Nem értékesebb egy felekezet a benne levő embereknél. Isten többre értékeli az élő ebet, mint a halott oroszlánt. Isten számára nincs dicső múlt. Az Ó számára inkább gyalázatos múltról lehet beszélni, ha az Egyház korszakáról beszélünk. Nem volt még olyan történelmi időszak, amikor egy izolált környezeten kívül megvalósulhatott volna, ami a Miatyánkban van: "Jöjjön el a te országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a Mennyben, akképpen itt a Földön is!" Úgyhogy bölcsebb lenne, ha minden egyes felekezet elfelejtené a múltat, legfeljebb tanulságképpen foglalkoznának vele, és Pál apostol látása szerint nekidőlve azoknak, amik előtte vannak, célegyenest igyekezne az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára. (Fil 3,14)

Ha a házasság ténye kizáró ok lehetne arra, hogy a feleség szűz maradhat, akkor a bárminemű okból el nem hált házasság nem is lenne házasság. Ez esetben csak az elhálással derülhetnene ki, hogy házasság-e a házasság, ami képtelenség.

Érdekes, hogy Jézus születésével nem érveltek.