Hogyan szerezhetem meg a keresztlevelemet?
"Kedves Testvérünk!
Ön azzal a szándékkal keresett meg minket, hogy bejelentse, kilép a Katolikus Egyházból és más vallásfelekezethez kíván ezentúl tartozni. Nagyon örülünk, hogy most megtalálta lelke nyugalmát. Amikor az út szélén átázva, fázva ácsorog valaki és végre megáll egy autó hogy felvegye, örömmel fogadja el az elsõ segítséget. Csak amikor már védett helyen van, akkor kezd elgondolkodni azon, hogy arra megy-e az autó, amerre õ menni szándékozott volna.
Ha hónapok, vagy évek múltán úgy találja, hogy mégsem az az igazi út amerre tart, a katolikus közösség mindíg hazavárja. Mi ugyanis senkit nem kényszerítünk arra, hogy kijelentkezzék, vagy bejelentkezzék. Aki közénk jön, az hozzánk tartozik. Így Ön bármikor is meggondolja magát, nem kell, hogy újabb tortúrának kitéve magát ismét visszajelentkezzen. Elég, ha eljön a templomba és máris közénk tartozik.
Bizonyára emlékszik Salamon király történetére, aki elé két asszony ment és mindkettõ azt állította, hogy övé a gyermek, holott nyilván csak az egyiké volt, hiszen a másik éjjel agyonfeküdte gyermekét. Mikor a király karddal ketté akarta feleztetni a gyermeket, hogy így ossza el a két anya között, a hazug nõ helyeselte, gondolván, ha nekem nincs, neki se legyen. Az igazi édesanya inkább odaadta volna a másiknak, csak élve maradjon a gyermek.
Az Ön új közössége idecitálta magát, hogy jelentkezzen ki, mert attól félnek, Ön rádöbben: Jézus Krisztus csak egy Egyházat alapított és ha vissza akar térni az atyai házba, ahol Péter sziklája van, amelyre Jézus az Õ Egyházát építette, akkor eme gorombának látszó lépéssel elvágják az Ön visszavezetõ útját. A Katolikus Egyház, azomban, mint jó édesanya annyira szereti Önt, és annyira tiszteletben tartja az Ön szabadakarati döntését, hogy inkább fájó szívvel átengedi most egy szektának, mintsem hogy örökre elveszítse.
Sajnáljuk, ha bármi olyant tettünk, ami miatt talán mi voltunk okozója, hogy eltávolodott tõlünk. Bocsánatot kérünk ezért Öntõl és mindíg szeretettel visszavárjuk. Isten segítse meg Önt élete zarándok útján, s kérjük Istent, hogy úgy tudjunk élni ahogyan Jézus kérte, hogy az emberek lássák jótetteinket és ezáltal magasztalják Mennyei Atyánkat, hogy más testvérünk, sohase érezze a szívében, hogy nem akar közénk tartozni.
Ugyanakkor bízunk abban, hogy szíve elõbb-utóbb visszahozza oda, ahol keresztelték, ahol elsõáldozó volt, mert ezeket az emlékeket az idõ nem képes kitörölni a szivünkbõl. Szüleitõl a katolikus hitet kapta ajándékba. Mi visszavárjuk ebbe a közösségbe, hogy újra együtt imádkozzunk és énekeljünk Isten dicsõségére."
Szóval még átgondolnám a helyedben, had ajánljak néhány katolikus írást, honlapot:
köszönöm szépen a gyors választ, de teljesen biztos vagyok benne, hogy semmilen formában nem kívánok ide tartozni :) de nincs bennem harag vagy gyűlölet, nem nem, csak nehogy megkeressenek valamivel! :) rengetegszer jártam katolikus templomba, hiszen katolikus családom van. Hittem és a mai napig hiszek Istenben. Nagyon.
de csalódtam sajnos, mert soha egy kukkot sem hallottam arról, hogy mit tett Jézus.
Mindig csak a dogmák és a liturgia.
Miért szorítják korlátok közé Isten hatalmát... ? miért magyarázkodnak emberi törvényekkel? minek az egész hierarchia? miért tartották meg a mithrász kultusz elemeit? mi ez a sok pogány szokás? valóban Istennek tetsző lenne ez? sajnos nagyon nem úgy érzem. a bűneim megbocsátása csak pár ima elmondása lenne?nem. az én Uram hatalmasabb ennél.... és nem akarom korlátok között imádni Istent többé.
A keresztlevelet a kereszteléskor állitják ki. Ha elveszett kérhetsz másolatot, a Keresztelendők(megkereszteltek ) Anyakönyvében be van jegyezve.
Ha formális aktussal ki akarsz lépni, két tanú jelenlétében azon a plébánián ahol megkereszteltek kéred, hogy töröljenek a Megkereszteltek Anyakönyvéből. Ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!