Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Egyes vallásokban, miért...

Egyes vallásokban, miért mossák meg a hivők, egymás lábát?

Figyelt kérdés

A biblia szerint itt Jèzus,pèldát mutatott az alázatosságrol.Nem mondta ti is mossátok meg egymás lábát.

-Ha van szolidabb bizonyitèk kèrlek magyarázzátok meg.



#vallás #hivők.
2016. máj. 12. 15:19
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
56%
12Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? 13Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. 14Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
2016. máj. 12. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

Jézus ezzel példát akart állítani, hogy keresztények egymást szolgálják és ne leuralni akarják a másikat. De ezt is félre értelmezték a katolikus vezetők és szokássá alakították át.

42.

Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok.

43.

De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok;

44.

És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen:

45.

Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.

2016. máj. 12. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 Kiss Éva Judit ***** válasza:
6%

Megtudhatom melyik vallásokban mossák meg egymás lábát a hívők?

Ahogyan az előttem szólók is mondták, és ahogyan Te is írtad, nem volt más lényege ennek, mint az, hogy bebizonyítsa, hogy ezt az aljamunkát - ami a sivatagban egy fontos dolog volt a tisztaság megtartása miatt, ha a templomba akart belépni valaki -, megtegye az ember a másikért, még akkor is, ha ez alantas. Jól írtad, az alázat bemutatása volt a lényege.


Spec én nem is tudok más vallásról, hogy ilyen létezik. A szent helyre való belépéskor, a cipő levétele viszont, vagy a láb megtörlése (mezitláb járnak) a keleti vallásokra jellemző, vagy nem?

2016. máj. 12. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
56%

Már elnézést, de én nem ezt mutattam a kérdezőnek, hanem azt, hogy téved, mikor azt állítja, hogy nem mondta, hogy mi is mossuk egymás lábát!!!!


És igen, ez egy gyönyörű alázatos tett! Ha jól tudom az advenisták mívelik még és régebben nálunk is volt, de sajnos már nincs.

2016. máj. 12. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
6%

Sokan szó szerint veszik ezt és hagyományt csináltak belőle.

Jézus nem egy szertartást vezetett be a lábmosásra. Inkább segített az apostolainak, hogy új szemléletmódot fejlesszenek ki, alázatosságot és készséget arra, hogy elvégezzék a legalantasabb feladatot is testvéreik érdekében.

2016. máj. 12. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Bizonyos keresztény irányzatoknál van ugye, pl adventisták, de a katolicizmusnál sem ismeretlen.


Ez az alázat jelképe, ennél mindkét fél átéli Jézus alázatos, baráti gesztusát.

Tudjuk hogy a lábmosás alantasnak számított, Jézus mégis megtette. Nyilván nem csak ekkor kell kimutatni az alázatot. De ha valaki ezzel is úgymond utánozza Jézust, ezzel a gesztussal, tiszta szívből az miért probléma? Ezt a "szálkát" is piszkálni kell mi? Persze Jehova Tanúi acsarkodásán az ember nem csodálkozik.... Ők is a "gerendák" szerelmesei.

2016. máj. 12. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Sziasztok!


Mi adventisták minden úrvacsora részeként elvégezzük ezt a szertartást, ahogyan az Úr Jézus Krisztus meghagyta. Ha megfigyelitek gyakorlatilag ugyanazokkal a szereztetési igékkel látta el az Úr Jézus Krisztus ezt a cselekményét is mint a kenyér megtörését, vagy a pohár kitöltését, ahogy ezt az első hozzászóló idézte is. Ha azokat gyakoroljuk ezt miért ne tennénk?


Arra nézve, hogy az apostolok is gyakorolták:

1Tim 5,10

Akinek jó cselekedetekről bizonysága van; ha gyermeket nevelt, ha vendéglátó volt, ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos volt.


Üdv. Péter

2016. máj. 12. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Nem acsarkodtam.

egyébként pedig bármikor megmosom bárkinek a lábát, csak nem csinálok belőle hagyományt.

Istenem, Istenem....

2016. máj. 12. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Az Úrvacsora is mindenkinek szól, de ti azt is kimagyarázzátok, és nem veszitek. Mitől lenne másabb a lábmosás? Még abból "hagyományt" csinálsz, csak mert a szektád nem végzi, pedig krisztusi parancs.
2016. máj. 13. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 Kiss Éva Judit ***** válasza:

=. Péternek:


A szövegkörnyezet ezek szerint rád illik? "Róma 2:9 A jegyzékbe olyan özvegy kerüljön, aki nem fiatalabb hatvanévesnél, e g y férjnek volt a felesége, 10 és aki mellett tanúskodnak a jó cselekedeteiért, ha gyermekeket nevelt föl, ha idegeneket látott vendégül, ha megmosta a szentek lábát, ha segített a nyomorúságban levőkön, ha szorgosan elfoglalta magát mindenféle jó cselekedettel."


Nem is tudtam, hogy ezeket a nőknek íródott intelmeket Te is alkalmazod magadra.


A viccet félretéve, nem hagyta meg Jézus, hogy mossák meg egymás lábát. Ez elvitathatatlan. Az, hogy ti ezt gyakoroljátok, legyen a saját döntésetek. De az biztos, hogy nem a lábmosás, hanem a megfelelő alázatra tanít ez a "jelenet".


A tisztaság meg mindennél fontosabb, ha Istenhez akarunk tartozni.

2016. máj. 13. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!