Hangosan vagy magunkban kell imádkozni?
Rendben van, akkor menj, és vitatkozz Jézussal, mert Ő ezt mondta:
"És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt MONDJA ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit MOND, megtörténik, meg lesz néki, amit MONDOTT. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek." (Mk 11,22-24)
Ez a kijelentés - megtoldva a 25-26. verssel - adja meg a kulcsát az imameghallgatásnak. Itt pedig az arány ez: három kimondás aránylik egy szívbéli hithez, azaz a kimondás háromszor hangsúlyosabb, mint a hit. Az ima nem arra való, hogy megnyugvást adjon, hanem arra, hogy Istennel két irányú kommunikációt folytassál. Ha az imád egyirányú, akkor gyakorlatilag meghiúsult, bár lehet, hogy megnyugszol. Ezt azonban egy adag valiummal is elérheted.
"Itt pedig az arány ez: három kimondás aránylik egy szívbéli hithez, azaz a kimondás háromszor hangsúlyosabb, mint a hit."
Ilyenről Jézus sehol nem beszél. A hit nem matematikai alapon működik.
Nem matematikai alapon működik a hit,de a hit felszabadításához szükséges a szánkkal kimondani a kívánt eredményt vagy kérést.
-Jézus szólt a fügefához, a szélhez,a béna kezű emberhez.
-Hálát adott a kenyérszaporításnál.
-Szólt a halottakhoz és felkeltek.
A Márk 11:23-24-ben a hit megvallását hangsúlyozza.
Fentebb írtam,hogy Anna magában imádkozott és meghallgatást nyert,de ez a Bibliában is ritka,talán az egyetlen alkalom.Aki süketnéma,attól nem kívánja Isten,hogy hangosan imádkozzon.Aki egészséges,az pedig használja a nyelvét az imában,hálaadásban,dicsőítésben,hiszen azért kapta többek között.
Peace! :)
Ha nem vagy suketnema akkor nyugodtan halat adhatsz a szaddal Istennek. Lehet, hogy eddig csak karomoltad vele Ot. :)
A Zsido level 4. fejezete sem azt irja, hogy ragaszkodjunk gondolatainkhoz, hanem ragaszkodjunk a vallasunkhoz: "homologia"= kozos beszed. Ha nincs kozos beszeded az Ujszovetseg fopapjaval, aki kozvetito Isten es emberek kozott, akkor fopapod sincs.
Aztan ezzel a kozos beszeddel jaruljunk a kegyelem kirlayi szekehez. (Zsido 4:14-16.) Ha nem Isten akarata szerint imadkozunk akkor csak idopocsekolas.
Krisztus az O testenek napjaiban sem gondolatokban imadkozott, hanem sokszor a tanitvanyok fule hallatara. Ha olyan helyzetben volt akkor eros kialtasokkal esedezett.
Hangos imadkozasrol:
Mate 14:19
Lukacs 18:13
Lukacs 21:41-42
Efezus 5:4
Zsido 13:15
I.Janos 1:9
Jezus fopapi imaja:
Janos evangelium 17:1-tol.
Nem kell, lehet:)
Lehet magunkban is, hangosan is.
én pl. szeretem hallgatni is, ahogy mások beszélgetnek Istennel, de ha mindenki magában imádkozna csak,akkor erre nem lenne lehetőségem, pedig ez számomra megtiszteltetés, ajándék, gondolatokat ébreszt, szeretetet a másik iránt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!