Elmesélnétek az Apokalipszis történetét?

BEVEZETÉS A JELENÉSEK KÖNYVÉHEZ

A könyv görög neve "Apokalypsis", ami annyit jelent, mint kinyilatkoztatás. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Krisztus előtti századokban az apokalipszis külön irodalmi műfaj volt. Jelezni akarta, hogy Isten kinyilatkoztatást adott titkos dolgokról, amelyeket csak ő ismer, s amelyek főképp a jövőre vonatkoznak. Nem könnyű megmondani, hogy hol van az apokaliptika és a prófétai műfaj határa, mert az utóbbi folytatódik az előbbiben. A régi próféták inkább hallás útján fogták fel a kinyilatkozatást, az apokalipszis szerzője látomások formájában kapta, s azután írta le. Az apokaliptikus irodalomban az egyes látomások inkább jelképek voltak, s nem volt külön értelmük. Sőt, ebben a műfajban majdnem minden jelképpé válik: a számok, a tárgyak, a test részei, sőt a szereplő személyek is. Amikor teháta szerző leír egy látomást, egy Istentől sugallt gondolatot, azt lefordítja szemléltető szimbólumokra, halmozza a tárgyakat, a színeket, a szimbolikus számokat anélkül, hogy azok összefüggésére gondolna. Ha meg akarjuk érteni, mindig az egészet kell figyelembe venni,a jelképeket le kell fordítani gondolatokra, és vigyázni kell rá, hogy ne magyarázzunk bele mást, mint amit a szerző a maga korában mondani akart.

Amint mondtuk, a Krisztus eljövetele előtti két évszázadban bizonyos zsidó körökben (beleértve a kumráni esszénusokat is) az apokaliptikus irodalom nagyon divatos volt. A műfajt Ezekiel és Zakariás próféták látomásai készítették elő, s kiteljesedett Dániel könyvében és azokban az apokrif művekben, amelyeket a kereszténység születése körül írtak. Az Újszövetség könyvei között csak egy apokaliptikus mű van, amelynek János a szerzője, ahogy magát megnevezi (1,9). Száműzetésben van Patmosz szigetén a Krisztusba vetett hite miatt, s ott írja könyvét. Egy hagyomány, amelyet a 2. század közepén már Jusztinusz említ, s amelyre később Ireneusz, Alexandriai Kelemen, Tertulliánusz és a Muratori-kánon is hivatkozik, ezt a Jánost az apostollal, a negyedik evangélium szerzőjével azonosítja. Viszont az 5. századig Szíria, Kappadócia és Palesztina egyházai - úgy látszik - nem sorolták be ezt a könyvet a Szentírás kánonjába, s ez azt jelenti, hogy nem tartották az apostol művének. Egy bizonyos Kájusz nevű római papa 3. század elején polemikus okokból az eretnek Cerintusznak tulajdonította. A Jelenések könyve tagadhatatlanul rokonságot mutata többi János-irattal, így nyelvében, stílusában, teológiai felfogásában (főképp Krisztus második eljövetele). Mégis nehézségbe ütközik, hogy minden további nélkül Jánosnak tulajdonítsuk. De mert szellemének a hatása tagadhatatlan, minden bizonnyal az ő közvetlen környezetében keletkezett, és az ő tanítását adja. Keletkezésének idejét általában Domiciánusz idejére teszik (a 90-es évek). Mások nem kevesebb valószínűséggel arra gondolnak, hogy a könyv egyes részei Néró alatt keletkeztek, kevéssel 70 előtt.

A könyv értelmezéséhez föltétlenül ismernünk kell azt a történeti helyzetet, amelyben az egyház Domiciánusz vagy Néró idejében terjedt és küzdött. A kor tele volt zavarokkal, és az egyház heves üldözéseket élt át. Már a régi apokaliptikus iratok is - különösen Dánielé -, a történelmi helyzetből fakadtak. A jelen könyv is így keletkezett. Irányítani és megerősíteni akarta a keresztények hitét, akik megütközhettek azon, hogy Krisztus egyháza ilyen üldözéseknek van kitéve. Ez ellentétben látszott állni Krisztus mondásával: "Bízzatok, én legyőztem a világot" (Jn 16,33). A szerző tervének megvalósítása végett visszanyúl a nagy prófétai témákhoz, elsősorban Jahve nagy napjához (Ám 5,18), a szent néphez, amelyet az asszírok, a babiloniak, majd a görögök leigáztak, szétszórtak és üldöztek. A próféták mégis meghirdették az üdvösség közelgő napját, amikor Isten eljön, hogy kiszabadítsa népét az elnyomók kezéből. Nemcsak szabadságukat adja vissza, hanem hatalmat és uralmat ígér ellenségei felett. Amikor János a könyvét írja, az egyházat, az új választott népet véres üldözés tizedeli (13; 16-17), amelyet Róma és a Római Birodalom(a vadállat) indított el a sátán ösztönzésére (12; 13,2).

A bevezető látomás leírja az égben trónoló Isten fönségét. Ő az emberi történelem abszolút Ura (4), és a Bárányra bízza a könyvet, amely az üldözők pusztulásának határozatát tartalmazza (5). A látomás folytatódik a barbár népek rohamával (pártusok), amelyet háború, éhínség és ragály kísér (6). Az Isten hívei mentesülnek (7,1-8), és várják, hogy örülhessenek az égben a győzelemnek (7,9-17; 15,1-5). Isten ennek ellenére megmutatja irgalmát a bűnösöknek. Nem pusztítja el őket azonnal, hanem egy sor csapást mér rájuk, hogy megtérjenek, mint ahogy Egyiptommal és a fáraóval tette (8,9). Szívük azonban kemény marad, ezért Isten elpusztítja a kegyetlen üldözőket (17), akik megkísérlik, hogy a földet a sátán imádásával megrontsák. Ez utalás arra, hogy a pogány Róma istentiszteletben részesítette a császárokat. Ezután következik egy siratóének Babilon (Róma) pusztulása felett (18), amelyet az égben felhangzó győzelmi ének követ (19,1-10).

Egy újabb látomás ismét folytatja a vadállat (Róma) elpusztításának témáját. Maga a dicsőséges Krisztus harcol ellene (19,11-21). Ezután békés korszak kezdődik az Egyház számára (20,1-6), de megszakítja a sátán újabb támadása (20,7). Erre következik az ellenség megsemmisítése, a holtak feltámadása és megítélése (20,11-15), végül a mennyország végleges megalapítása, ahol a halál is megszűnik (21,1-8). Egy visszatekintő látomás leírja a földre szállt új Jeruzsálem tökéletes állapotát és boldogságát (21,9).

Ez a Jelenések könyvének történeti magyarázata alapvető értelmében. De a könyv jelentősége tovább megy: rámutat az örök értékekre, amelyekre minden idők hite támaszkodhat. Már az ószövetségi választott népnek a bizalma azon az ígéreten nyugodott, hogy Isten együtt lakik népével (Kiv 21,8). Ez azt jelentette, hogy védelmezi és célhoz vezeti őket. Isten most új népével még tökéletesebben együtt van, hiszen a Fiú emberré lett, és az egyház a feltámadt Krisztus ígéretéből él: "Veletek vagyok mindig, egészen a világ végéig" (Mt 28,20). Ha ez így van, a hívőnek nincs mitől félnie, sőt ha itt szenvednie kell is Krisztus nevéért, Krisztusnak és övéinek a diadala biztosítva van. A Jelenések könyve a keresztény remény nagy műve, az üldözött egyház hitvallása és diadaléneke.

A könyv mai szövegében találunk néhány rendellenességet. Előfordulnak ismétlések, a látomások egymásutánjában törések tapasztalhatók, s úgy látszik, hogy egyes részek nincsenek a helyükön. Ezeket a rendellenességeket különböző módon igyekeztek magyarázni: különböző források felhasználásával, egyes fejezetek véletlen fölcserélésével stb. Van még egy olyan elmélet is, amely szerint a Jelenések könyvének prófétai része (4-22) két különböző könyvből készült, amelyeket ugyanaz a szerző írt különböző időben, de aztán később egyesítették. A két ősi szöveg a következő részekből áll:

I. szöveg II. szöveg

Prológus: 10,1-2a.3-4.

a lenyelt kis könyv 10,8-11.

A sátán az Egyház ellen 12,1-6.13-17, 12,7-12.

A vadállat az Egyház ellen 13 A nagy nap kihirdetése 4-9; 10,1-2b 14-16. fej. 5-7; 11,14-18.

A harag nagy napja:

Babilon bemutatása 17,1-9 .15-18; 17,10.12-14.

Babilon eleste 18,1-3. (vö.: 14,8)

A megmenekült választottak 18,4-8.

Babilon megsiratása 18,9-13, 18,14.22-23, 15-19; 21; 24.

Győzelmi ének 19,1-10. 18,20 (vö. 16,5-7).

Messiási uralom 20,1-6.

Végső összecsapás 20,7-10. 19,11-21.

Az ítélet 20,13-15., 20,11-12.

A jövő Jeruzsáleme 21,9-22., 21,14; 22,3-5., 21,5-8.

Függelék: a két tanú 11,1-13.19.

Ami a hét egyházhoz intézett levelet illeti (1-3), mind a két szövegben benne lehetett, bár eredetileg önállóan is létezhetett.

SZENT JÁNOS APOSTOL JELENÉSEINEK KÖNYVE.

1. - Szent János Jelenéseinek könyve (Apocalypsis) jelképes látomásokba foglalt kinyilatkoztatás, mely megjövendöli a keresztény egyháznak állandó küzdelmeit és győzelmeit, eredetétől a diadalmas befejezéséig az örök boldogságban. A Jelenések könyve az újszövetségnek egyetlen szorosan vett prófétai irata, bár egyes jövendölésekkel az evangéliumokban, valamint Szt. Péter és Szt. Pál egyes leveleiben is találkozunk.

2. - A Jelenések könyvének szerzője magát Jánosnak mondja (1, 1 ; 21, 2 ; 22, 8.), ki bizonyságot tett Isten és Jézus Krisztus tanítása mellett (1, 2.) és ezen bizonysága miatt Patmosz szigetén száműzetést szenvédett (1, 9.) ; emellett oly tekintéllyel beszél Kis-Ázsia egyházaihoz (2. és 3. fej.), amilyen csak egy apostolt illethetett meg. Így tehát a Jelenések könyvéből merített belső érvek Szt. János apostolt és evangélistát mondják a munka szerzőjének. Ugyanezt bizonyítja a történelmi hagyomány is, mely a II. század elejétől a III. század közepéig egyhangúlag Szt. János apostol művének vallotta a Jelenések könyvét. A III. században alexandriai Szt. Dénes és iskolája — nem történelmi, hanem hittani okok alapján — bizonyos Joannes Preszbitert mondta a Jelenések könyve szerzőjének, de ez a külön vélemény nemsokára eltűnt az egyházban, és a XVI. század hitújítóinak fellépéséig senki sem vonta kétségbe, hogy a Jelenések könyvének Szt. János apostol a szerzője.

Szt. Jánosnak patmoszi száműzetése 95-re, a keresztényüldöző Domitianus római császár uralkodásának idejébe (81-96.) esik ; a Jelenések könyve is ebből az időből való. Az egyház mindig isteni eredetű, sugalmazott könyvnek tartotta, de a Szt. János apostol szerzősége ellen emelt, fentemlített szórvanyos kételyek miatt az ún. deuterokanonikus könyvek közé sorozzuk.

3. - A Jelenések könyvének célja: megerősíteni az egyház gyermekeinek hitét, bizalmat és lelkesedést önteni szívükbe, hogy bármennyi üldözés is érje Jézus Krisztus igaz egyházát a gonosz lélek és a neki szolgáló világ részéről, ez az üldöztetés isteni eredetének és küldetésének legfényesebb bizonyítéka és a jó ügynek végleges diadalával fog végződni, mert Isten az egész világtörténelem folyamán atyai gondviselésével vezeti egyházát. Ez a kinyilatkoztatás nagyfontosságú volt Szt. János apostol életének vége felé, midőn az egyház már a második véres üldözést szenvedte, az apostolok legtöbbje már vértanúhalált halt, és az üldözött keresztények még nem ismerhették az egyháznak azt a dicsőséges múltját, amelyre mi tekinthetünk vissza; nagyfontosságú minden időnek és minden kornak keresztényeire nézve is, mert a küzdelem a jó és a rossz között az egyháznak egész életén keresztül tart. A Jelenések könyve nem győzi elégszer ismételni, hogy bármily erővel törjön is a gonoszság Isten országa ellen : a pokol kapui sohasem fognak azon erőt venni !

4. - A Jelenések könyvének tartalma a következő :

a) Bevezető rész.

Szt. János Kisázsia hét egyházához általános levelet intéz, melyben előadja Patmosz szigetén nyert látomását : az Emberfiának megjelenését és felszólítását, hogy Kisázsia hét legjelentékenyebb egyházához egy-egy külön levelet írjon. (1. fej.) A levelek Efezus, Szmirna, Pergamum, Tiatira (2. fej.), Szárdesz, Filadelfia és Laodicea (3. fej.) «angyalainak» szólnak, és az egyházak az azokban uralkodó állapotok szerint dicséretben vagy korholásban részesülnek.

b) A bűnös világot sújtó isteni csapások előkészítése és végrehajtása.

Nagyszerű hódoló égi jelenet után (4. fej.) a megölt és feltámadt Bárány átveszi a hét pecséttel lezárt könyvet, miközben az égi seregek magasztalást zengnek neki. (5. fej.) A Bárány egyenkint felnyitja a könyvnek hat pecsétjét ; az egyes pecsétek felnyitása alkalmával a próféta Isten terveiben meglátja a bűnös világra váró büntető ítéleteket. A földre jönnek az Isten győzelmes igéjét, a háborúkat, éhínséget és halált jelképező lovasok ; a vértanuk bosszúért kiáltanak az Úrhoz és az egész természet, ég és föld megrendül. (6. fej,) A hetedik pecsét felnyitása előtt egy angyal megjelöli az Ur választottait. (7. fej.) A hetedik pecsét megnyitására hét angyal lép elő, kiknek harsonák adatnak, míg Isten elé a szentek imái szállnak fel. A harsonák szavára az eddig csak Isten terveiben létező büntető ítéletek megvalósulnak. Az első négy angyal harsonájának szavára a földnek harmadrésze elég, a tenger és a folyók harmadrésze vérré változik, és a nap, a hold és a csillagok harmadrésze elsötétül. Egy repülő sas hármas jajt mond. (8. fej.) Az ötödik angyal harsonájának szavára az alvilágból sáskák jönnek fel a gonoszok gyötrésére, a hatodik harsonaszóra pedig nagy seregek törnek elő az Eufrát mellől, hogy az emberek harmadrészét megöljék. (9. fej.) Egy angyal parancsára a látnók elnyel egy könyvecskét, mely a jövőre vonatkozó titkokat tartalmazza (10. fej.) ; majd felméri az Úr templomát és oltárát. Az Úrnak két tanuja bűnbánatot hirdet, de a mélységből feljövő vadállat megöli őket; három és fél nap múlva feltámadnak és a mennybe szállnak. Nagy földrengés támad, az égben pedig a hetedik angyal harsonájának szavára a szentek hódolnak az Urnák, és látható lesz az égi frigy szekrény. (11. fej.)

c) Isten országának diadalmas harca a gonoszság hatalmaival.

A 12. fejezetben hét nagy látomás leírása kezdődik. A napba öltözött, csillagkoszorúval ékes asszony fiút szül, kit egy nagy vörös sárkány el akar nyelni, de a fiú az égbe ragadtatik. Az asszony a pusztába menekül, a sárkány pedig harcot kezd az asszony többi gyermeke ellen. (12. fej.) A tengerből és a szárazföldről egy-egy csodálatos vadállat száll föl, hogy a világot elcsábítsa ; követőik megjelöltetnek. A vadállat neve 666. (13. fej.) A Bárányt 144.000 szűz kíséri. Egy angyal hirdeti a bűnös Babilonnak (Rómának), az összes istenellenes hatalmak előképének vesztét. Az isteni ítéletnek jelképei: a sarló és a szőlősajtó. (14. fej.) A vadállat legyőzői dicsőítik az Urat, hét angyal pedig Isten haragjának hét csészéjét (15. fej.) önti ki a földre, a tengerbe, a folyókba, a napba, a vadállat trónjára, az Eufrátba, a levegőbe, mire különböző természeti csapások támádnak, és előre jeleztetik az ellenséges nemzetek végső támadása Isten ellen. (16. fej.) Egy angyal megmutatja a látnoknak a nagy paráznát, Babilont (17. fej.) ; egy másik angyal Babilon elbukását hirdeti, melyet siratnak a föld királyai és kereskedői (18. fej.), míg a szentek Istennek hálát zengenek igazságos ítéletéért. A királyok Királya döntő harcban legyőzi a két vadállatot és követőit; a két vadállat a kénköves tüzes tóba taszíttatik. (19. fej.) A szentek ezeréves uralkodása Krisztussal; a sátánnak és szövetségeseinek végső támadása Isten ellen ; a sátán a kénköves tüzes tóba vettetik. A halottak föltámadása és a végítélet. (20. fej.) 4 mennyei Jeruzsálem egész dicsőségében leszáll a földre. (21, 1— 22, 5.)

d) A könyv befejezése: Jézus csakhamar eljő az ítéletre. (22, 6—21.)

5. - A Jelenések könyve nem írja le jövendölések alakjában az egész világtörténelmet, vagy épen annak minden (fontosabb) mozzanatát, nem is pusztán az ősegyház győzelmét a zsidóság és a keresztényüldöző római birodalom fölött, hanem azt a nagyszerű gondolatot domborítja ki, hogy az egyház, bár útja a világtörténelem folyamán nem akadálytalan diadalút, hanem állandó harc és üldöztetés, Istennek gondviselő vezetése alatt mégis diadalmasan halad előre, - a folytonos üldöztetés és küzdelem közepette, - a tökéletes megdicsőülés felé. A Jelenések könyvének nagy részében a Babilon neve alatt szereplő keresztényüldöző pogány Róma testesíti meg Isten országának ellenségeit.

A Jelenések könyvének magyarázatában nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy jelképes látomásokkal van dolgunk : a próféta a legtöbb esetben nem közvetlenül a bekövetkező eseményt, hanem annak szimbólumát látja. Sok esetben ugyanaz az egy jelkép a történelemnek több eseményére is vonatkozik, melyek közül az előbbi a később bekövetkezőnek előképe; máskor ismét több jelkép vonatkpzik egy és ugyanarra az eseményre. A Jelenések könyvének egyes részei néhol párhuzamosan is haladnak és ugyanazokra a történelmi tényekre vonatkoznak. A Jelenések könyvének egész terjedelmén végighúzódik az ellentét Jézus Krisztus és a sátán, Isten országa és a gonosz lélek országa, Jézus Krisztus követői és a sátán rabszolgái között. Mivel a jövendöléseknek egy része még ma is a jövőre vonatkozik, az egyes jelképek magyarázata sokszor igen nehéz.

6. - A Jelenések könyvének szerzője sokban követi az ószövetség prófétáit, főleg a jelképekben beszélőket (Ezekiel, Dániel, Joel, Zakariás), kiknek nyelvezetét is utánozza. Ez könyvének bizonyos hebraizáló jelleget ad, bár szerzője görög nyelven írt. Mindamellett úgy gondolataiban, mint kifejezéseiben a Jelenések könyve és a negyedik evangélium közt igen nagy a hasonlóság.

15:34-nek

Az elejét jól írtad de nem Mihály arkangyal hanem Jézus, Isten fia jött el, Ő a tökéletes és egyetlen áldozat.Földi asszonytól kellett megszületnie a megváltónak, csak így vehette magára az emberiség bűneit.Jézus Krisztus az egyetlen aki képes volt erre.Ő Egy angyal nem lehetett.