Vajon milyen lenne egy iszlám Európában élni?
Miért nem bulizol pénteken este fél tizenegykor?
Vagy a pia talán már megvolt, azért írsz ekkora baromságokat?
Milyen lenne egy iszlám Európában élni?
Jó kérdés, szereted a regényeket?
Egyszer olvasd el ezt a könyvet:
Ugyan nem csak Európában játszódnak a cselekmények de érintik a kérdésed is. Mivel a műben kontinensünk keresztény kultúrája szinte teljesen megsemmisül, helyét pedig a betelepülők iszlám és buddhista szellemisége veszi át. És e két világvallás feszül majd egymásnak jórészt.
Javaslom, tanulmányozd Magyarország történelmét, ugyanis itt százötven évig uralkodott az iszlám, az eredmény pedig az lett, hogy más nemzetekből kellett embereket betelepíteni, nehogy kihaljon a magyar lakosság. Az emberek nagy részét ugyanis kinyírták, a gyerekeket pedig elhurcolták. A fiúkból janicsárok lettek, a lányokból prostituáltak, bár ezt sem teljesen úszták meg a fiúk, ugyanis fiúkra is volt igény.
Ha ezek alapján végrehajtunk egy extrapolációt, akkor nem nehéz kitalálni, hogy mi lenne egy iszlám Európában. Aki nem hajlandó betagozódni, azt előbb másodrendű embernek bélyegzik, adót vetnek ki rá, megalázzák, meggyalázzák, és előbb-utóbb jó eséllyel megölik.
További referencia az iszlámról maguk az iszlám országok. Ez vonatkozik a buddhizmusra is, azaz a legfőbb referenciái a buddhista országok: Tibet, Mongólia, Nepál, Mianmar, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa, Vietnam.) Európa kívánatosabb hely bármelyiknél, különösen európaiak számára.
Ha hajlandó vagy tájékozódni is az egoista kitárulkozásod után, akkor itt egy kis olvasnivaló, a magyar történelem árnyoldaláról:
OFF:
"Önmagában már az ördögtől való,hogy öntörvényű, kísérletező, karrierista, nagyravágyó vagyok. Tehát a keresztények szerint én vagyok a "sátán""
Ateisták egy része szerint meg biztos telhetetlen, vadkapitalista, népkizsigerelő vagy, vagy valami hasonló...
Keresztyénként nézőpont kérdése. Történelmi érdekesség, hogy Kálvin volt a kapitalizmus egyik "atyja", mivel kimondta, hogy a kamat nem bűn. Ma már persze nem kell reformátusnak lenni, hogy valaki így gondolja...
Bibliából pedig szerintem János Evangéliumát kezdd olvasni legközelebb, ha nem vagy kitartó (ami egy nem tudom hány ezer oldalas bonyolult könyv esetén persze nem szégyen), de a lényeg érdekel...
"ha iszlám lesz akkor sajnos ez van, akkor alkalmazkodni kell az újvilághoz ennyi"
Tehát a dobj vissza kényerrel filozófiához nem tudsz alkalmazkodni, mert túl konzervatív...de a hitetlenek kiirtásához igen, mert az annyira modern? Vagy hogyan kell ezt elképzelni?
Egyébként önmagában nem elítélendő, ha karrierista vagy. Bár nem fejtetted ki, hogy mit értesz alatt. Ha valami tuskó paraszt vagy, akkor mindenféle ember el fog ítélni, nem csak a keresztények. Ezen nem kell csodálkozni.
Ha pedig más, akkor válts át más ismereti körökre. Nem kell hozzá megtéríteni Európát. Nincs szükség mégtöbb elborult fanatikusra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!