Hit = kereszténység?
Egy másik topikban kiírtam egy kérdést arról, hogy vajon miért házasodik keresztény templomban az, aki nem hisz Istenben, és nem fontos számára a vallás.
Érkezett egy csomó hasznos válasz, páran mégis elkezdték feszegetni azt az egyébként a kérdés szempontjából teljesen elhanyagolható kérdést, hogy én magam (a kérdező) hívő vagyok-e. Én erre azt válaszoltam, hogy hívő vagyok, de nem keresztény.
Ezt egyeseknek szemlátomást nehéz volt feldolgozniuk, mert olyan válaszokat kaptam, melyben azt ecseteli az illető keresztény, hogy milyen egy pocsék hívő is vagyok én (nem neveztem meg a vallásomat, és itt sem fogom, csak azért, hogy ne tereljem el a gondolataitokat...), illetve elkezdett volna kérdezni arról, hogy az én Istenem mit vár el az embertől és mit nem... (Tehát az illető feltételezte, hogy én is egy Istenben hiszek, anélkül, hogy fél szót is szóltam volna a hitem lényegéről.)
A kérdésem az lenne, hogy az emberek többsége számára tényleg annyira egyértelmű, hogy ha valaki hívő, akkor az keresztény (de legalábbis hisz az egy Istenben - tehát végülis ábrahámita vallást követ)? Meg sem fordul a fejükben, hogy létezik más vallási és erkölcsi norma, más világszemlélet, mint a keresztény?
Tényleg kíváncsi lennék mások véleményére, mert számomra ez a beszűkültség kicsit komikus...
Kérnék mindenkit, hogy gondolkodjon, mielőtt válaszol, mert azt nem szeretem, mikor élből elküldenek melegebb éghajlatokra anélkül, hogy érvekkel alátámasztanák a véleményüket. Nevetséges és szánalmas az ilyen.
Szintén kérném az erőszakosabb térítőket, hogy szigorúan csak magukban imádkozzanak azért, hogy megtérjen ez a bűnös lélek, illeve csak magukban kérjék az Istenüket, hogy nyissa fel a szemem. Köszönöm! :)
Azért egyértelmű, hogy hívő=keresztény, mert a statisztika ezt támasztja alá még itt Mo-on, ez az első, amit a nagy számok törvénye alapján feltételezünk.
Nekem se jutna eszembe valakitől , aki hívőnek vallja magát, azt kérdezni: muszlim vagy, vagy buddhista? Esetleg más vallást képviselsz? Vagy nem is vallásban hiszel?
A keresztények azért hiszik a maguk vallását egyedül üdvözítőnek, mert az azt tanítja, hogy senki nem lehet Istennel, csak az, aki elfogadta, hogy az ő a bűneiért Jézus fizetett meg. (Bűn = Isten törvényének, rendjének megszegése, az eredeti rendeltetés, cél elvétése) Jézus kereszthalála és feltámadása az az út, ami egyedül Istenhez visz: "Én vagyok az út, az igazság, és az élet. Senki nem mehet az Atyához, csakis énáltalam." Ebből a szemszögből minden más vallás útkeresés Istenhez. Képviselőik azt mondják: Erre van az út, erre gyertek. A kereszténység azt vallja: semmilyen úton nem lehet Istenhez jutni, ő ezt látta, és maga készített egy utat. Ez Jézus, aki azt mondja: Én vagyok az út.
Jogos a kérdésed: miért hiszi mindenki, hogy a hit csak egy istenre irányulhat? Ez tényleg leszűkítés, és kulturális okai vannak.
Tényleg érdekelne, miben hiszel. De ha nem akarod, nem kell leírni.
Nem tudom, mennyire szántad nekem (az vagyok, aki leírta, miért különleges a kereszténység a többihez képest), de azon túl, hogy abszolút egyetértek veled, két dolog még nagyon fontos:
1. Nem akarok megtéríteni senkit. Ha valaki engem megpróbált volna megtéríteni mondjuk 10 évvel ezelőtt, a legkevesebb, amire számíthatott volna, hogy faképnél hagyom szó nélkül. (Ha rámenősen beszél Istenről, most is benne van a pakliban.) Tehát eszemben sincs senkivel sem ilyet tenni. Ha a keresztény vallással kapcsolatban pozitív dolgokat írok le, azt nem azért teszem, hogy bárki hinni kezdjen benne, hanem azért, mert örülök, hogy rájöttem valamire, és megosztom másokkal. (Nekem különben tök mindegy, hogy ki miben hisz, amíg nem árt vele nekem (pl. mert mondjuk a farkastörvényekben hisz, erősebb nálam, és valamilyen szempontból konkurens helyzetbe kerülünk), vagy másoknak. És sokszor pont a bigott keresztények azok, akik a hitükkel vastagon ártanak másoknak.)
2. Átlátom, és elítélem az erőszakos térítést, és az egysíkú gondolkodást - pontosabban ez utóbbinak a társadalomra/közösségekre káros következményeit. A hit alapvetően magánügy. Beszélgetni nagyon jó róla, de a másikat győzködni elvi és alapvető ostobaság.
Egyértelműen nem egyenlő a két dolog. Maradjunk a kereszténységnél:
a sátánisták is hisznek Isten létezésében, mégsem keresztények.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!