Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hit = kereszténység?

Hit = kereszténység?

Figyelt kérdés

Egy másik topikban kiírtam egy kérdést arról, hogy vajon miért házasodik keresztény templomban az, aki nem hisz Istenben, és nem fontos számára a vallás.


Érkezett egy csomó hasznos válasz, páran mégis elkezdték feszegetni azt az egyébként a kérdés szempontjából teljesen elhanyagolható kérdést, hogy én magam (a kérdező) hívő vagyok-e. Én erre azt válaszoltam, hogy hívő vagyok, de nem keresztény.


Ezt egyeseknek szemlátomást nehéz volt feldolgozniuk, mert olyan válaszokat kaptam, melyben azt ecseteli az illető keresztény, hogy milyen egy pocsék hívő is vagyok én (nem neveztem meg a vallásomat, és itt sem fogom, csak azért, hogy ne tereljem el a gondolataitokat...), illetve elkezdett volna kérdezni arról, hogy az én Istenem mit vár el az embertől és mit nem... (Tehát az illető feltételezte, hogy én is egy Istenben hiszek, anélkül, hogy fél szót is szóltam volna a hitem lényegéről.)


A kérdésem az lenne, hogy az emberek többsége számára tényleg annyira egyértelmű, hogy ha valaki hívő, akkor az keresztény (de legalábbis hisz az egy Istenben - tehát végülis ábrahámita vallást követ)? Meg sem fordul a fejükben, hogy létezik más vallási és erkölcsi norma, más világszemlélet, mint a keresztény?


Tényleg kíváncsi lennék mások véleményére, mert számomra ez a beszűkültség kicsit komikus...


Kérnék mindenkit, hogy gondolkodjon, mielőtt válaszol, mert azt nem szeretem, mikor élből elküldenek melegebb éghajlatokra anélkül, hogy érvekkel alátámasztanák a véleményüket. Nevetséges és szánalmas az ilyen.


Szintén kérném az erőszakosabb térítőket, hogy szigorúan csak magukban imádkozzanak azért, hogy megtérjen ez a bűnös lélek, illeve csak magukban kérjék az Istenüket, hogy nyissa fel a szemem. Köszönöm! :)


2010. márc. 29. 00:19
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
83%

Én nem nevezném beszükültségnek. Van erre egy jó szó, de nem jut eszembe, az agy teljesen természetes funkciója. Rengeteg vicc épül arra, hogy az agyunkban kialakul egy séma,amit megpróbálunk ráhúzni bizonyos esetekre. Az egyik ilyen, hogy egy balesetben súlyosan megsérül az apa és a fia. Mindketten kórházba kerülnek és a műtőben a sebész azt mondja, Nem operálhatom meg ezt a gyereket, hiszen ő a fiam. És hogy lehet ez? Próbáld ki hány embernek ugrik be egyből ki a sebész és nem találja furcsának a helyzetet egyetlen pillanatig sem.

Nyilván ennek van pozitív és negatív funkciója is. Pozitív, ha mondjuk megkérded otthon, mi történt veled ma? Senki nem kezdi el, hogy hat óra tizenkettőkor felébredtem, megnéztem az órát, felkeltem,beleléptem a papucsomba, kicsoszogtam a fürdőbe, letoltam a pizsamagatyám és ...

Nyilván a te esetedben a negatív oldala áll fenn. De én ezt nem nevezném beszükültségnek.

2010. márc. 29. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Elég egy kicsit felülről szemlélni a dolgokat, és azt látjuk, hogy a világ több, mint 7 milliárd lakójából mindössze valamivel több, mint 2 milliárd a keresztény. Ezen kívül pedig több száz (vagy akár ezer) kisebb-nagyobb vallás létezik, melyek közül sok tanítja azt, hogy ők és csakis ők képviselik az igazságot.


Ha azok, akik most a leghangosabb keresztény képében osztják az észt, mondjuk négyezer km-rel délkeletebbre születtek volna, most turbánnal a fejükön hőbörögnének és ráznák az öklüket a katolikusok felé. Ha még keletebbre, akkor meg a Gangesz partján okoskodnának, hogy Síván és Visnun kívül nincsen semmi és senki igaz a világon. Teljesen felesleges az igazság birtokosainak képzelnünk magunkat, mert véleményem szerint a Földön nincsen olyan élő ember, aki tisztában lenne az igazsággal. Hinni viszont joga van mindenkinek. És akkor vagyunk igazságosak, ha mindenkit meghagyunk a maga hitében.


Én is hívő keresztény vagyok egyébként, de soha nem járok templomba, és nem is fogok templomban esküdni, mert nem értek egyet a papok világi szerepvállalásával és nem akarok hazudni sem. Sok ismerősöm végigcsinálta ezt a színjátékot, megígérve a papnak, hogy mostantól aztán minden vasárnap buzgón járnak a misére. Ez 5 éve volt, azóta sem voltak templomban. Az egészt csak kirakat volt a nagymamáknak meg a kislánykori habos-rózsaszín álmoknak. Ennyit nekem nem ér meg egy hazugság.

2010. márc. 29. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
Én hívő vagyok, de nem vallásos.
2010. márc. 29. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!


A hit nem=kereszténységgel mert az ember véleménye,világfelfogása a természetfölöttiről nagyon sokkféle lehet.

A keresztény hit definíciója a bibliába van benne:


A zsidókhoz írt levél 11,1 vers:

A hit pedig a remény lett dolgoknak valósága,és a nem látott dolgokról való meggyőződés.


A ennek a hitnek a jellemzője,hogy komolyan veszi Istent és az ő beszédét,ígéreteit,elveit.

A remény a jövőre vonatkozik,a hit a jelenben működik.

A hit hozza be a természetfölöttit a természetes világba és hit által tapasztalhatóak meg Istennek tettei.

A hit egy személyhez köthető amiben nem a személy létezése a kérdés hanem a szavaiban való feltétlen bizalom.

A hitet Istentől lehet kapni mert Jézus a hitnek forrása és a kereszténység központi személye.


Zsidókhoz írt levél 12,2:

Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra,a ki az előtte levő öröm helyett,megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett,s az Isten királyi székének jobbjára ült.


Tudom léteznek más vallások de nekem mint kereszténynek az a meggyőződésem(hitem),hogy a biblia igaz és ezektől (más vallások) függetlenül az egyedüli igaz Isten az Ábrahám,Izsák és Jákob-Izrael Istene.

Akinek valóságát megtapasztaltam és kitartok mellette.

Természetesen mondhatod más vallású emberek meg a maguk isteneiben hisznek,a végső bizonyíték amely pontot tesz a vallásokra a Názáreti Jézus visszatérése lesz.

Először nem látható módon csak a következménye lesz látható a keresztények akik az övéi el fognak távozni a világból és ennek az esemény bekövetkezése után 7 év elteltével látható módon fog eljönni.


Thessalonikabeliekhez írt I. levél 4,16-17:

16.Mert maga az Úr riadóval,arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből:és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban;

17.Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe;és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.


Jelenések könyve: 19,11-12:14-15

11.És láttam, hogy az ég megnyílt, és íme vala egy fehér ló,és a ki azon ül vala,hívatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik.

12.És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga.

14.És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve.

15.És az ő szájából éles kard jő vala ki,hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.



Shalom

2010. márc. 29. 03:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

A körülöttünk élő emberek többségére valóban ez jellemző. (Mármint hogy a hit = kereszténység.) Ennek roppant egyszerű magyarázata van: egyrészt a kereszténység egy térítő típusú vallás, és hogy finoman fejezzem ki magam, elég erőszakosan térít. (Nem feltétlenül káros, vagy rossz ez a folyamat, csak tény, hogy intenzív.) Másrészt az európai kultúrába (és az európaiak által meghódított egyéb területek, pl. USA kultúrájába) meglehetősen mélyen ágyazódott be a kereszténység. Ez sem lenne baj, ha nem csak a dogmák, hanem a jézusi tanítás alapvetései is beágyazódtak volna...


Egyébként - és pont izgalmas kérdés ez, lévén a Nagyhét első napja van - abban különleges ez a mi vallásunk, hogy Isten személyesen jön el közénk, nem csak prófétákat küldözget. És nem hatalommal, fénnyel, csindadrattával, hanem esendő, törékeny embertestben, hogy megtapasztalja, milyen is itt a Földön egy egyszerű embernek lenni. Miket kell kiállni, mi mindennel kell szembe nézni. Mi több, ez az embertestbe bújt isten-lélek azt is bevállalja, hogy megkínozzuk, megalázzuk, és a testét megöljük. Hogy ez mire jó? Erőt adhat annak, aki képes és hajlandó hinni benne, hogy ilyen önzetlen és nagyszerű az Isten. Erőt adhat ahhoz, hogy ő is bevállaljon neki kényelmetlen dolgokat azért, hogy másnak, másoknak kevésbé legyen rossz az életük. Nem nézem le a többi vallást, sőt az idő-próbálta világvallásokat nagyra becsülöm, mégsem cserélném el ezt a hitemet semmi másra - azért, amit az előbb leírtam.

2010. márc. 29. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

A hit nem egyenlő a kereszténységgel, sőt, egy vallással se. A hit és a vallás 2 különböző dolog.

Üdv, egy keresztény!

2010. márc. 29. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
jakab levelében azt olvashatjuk, hogy a démonok is hisznek, viszont ők egyértelműen nem keresztények. a hit egyébként is halott dolog önmagában, cselekedetek nélkül.
2010. márc. 29. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddig érkezett válaszokat, mindegyikben találtam hasznos elemeket, amik közelebb vittek ahhoz, hogy megértsem a problémám lényegét.


Kedves 03.05!


Köszönöm, hogy emgosztottad a gondolataidat (illetve a Bibliát író emberek gondolatait) a hitről. Ebben is voltak hasznos dolgok. Értem én, hogy egy hithű keresztény meg van győződve arról, hogy csak egy Isten van, aki Ábrahám, Jézus és Mohamed istene is egyben (hogy miért utálják egymást mégis eme vallások képviselői, az rejtély...).


Rendben, én elfogadom, hogy sokan ebben hiszenk. A kérdés arra vonatkozott volna, hogy más miért nem képes ezen túllátni. Miért nem tud egy kissé elszakadni a vallásától, és megpróbálni megismerni más emberek gondolkodásmódját? Ez nem azt jelenti, hogy fel kell adni egy hitet, csak azt, hogy meg kell próbálni a másik ember fejével gondolkodni. Miért képtelenek sokan erre? Miért gondolják azt, hogy "hívő = keresztény (vagy legalábbis ábrahámita vallást követő)"? Ennyire nem vagyunk képesek kilépni a mi megszokott kis világunkból?


Én legalábbis megpróbálom megérteni, miért gondolkodik úgy egy ember, ahogy. Érdekelnek a vallások, a filozófiák, és pozitívan állok másokhoz (amíg azok hagyják, hogy pozitívan álljak hozzájuk). Más miért nem képes erre, miért vannak - sokszor téves - prekoncepcióik?

2010. márc. 29. 13:06
 9/14 anonim ***** válasza:
Szia! érdekes amit írsz és nagyon tetszik.ugyanígy gondolkodom én is,és ugyanigy nem értem sok ember hozzáállását.a szervezett vallások,pl.kereszténység, a szeretetről beszélnek,és közben erőszakosan próbálnak meggyőzni másokat arról,hogy az ő hitük,filozófiájuk hamis,ők rossz uton járnak,csak a kereszténység az egyetlen igazi vallás.(engem amugy római katólikusnak neveltek,6 évig templomba meg hittan órára jártam).sajnos tapasztalatom szerint a legtöbb vallási fanatikus ilyen hozzáállást képvisel...29 éves vagyok,mára már megváltozott a nézőpontom a erről a vallásról.miért nem lehet elfogadni,hogy nem minden ember a keresztény vallásban hisz? igen,szerintem ez szüklátókörüség.én nem megyek oda egy keresztényhez,vagy egy akármilyen más vallású emberhez és nem kezdem el megtériteni a saját életfilozofiámrol,ellenben én ezt kapom tölük sokszor.Tisztelet a kivételnek! nem mindegyikük ilyen vannak rájuk ellenpéldák is akik toleránsak,nem eröszakosak.ha erőszakos vallásos akar megtériteni nagy kisértést érzek,hogy erőszakosan visszavágjak én is mert felmegy bennem a pumpa,de aztán rájövök,hogy ezzel a viselkedéssel csak ugyanazt csinálnám mint ő ezért inkább igyekszem toleráns és türelmes lenni...nem könnyü.de nem szeretnék valakit elítélni csak azért mert más a vallása! én ugyanezt kérem a keresztény vallás képviselőitől is (aki esetleg magára ismert a fennti sorokban található üzenetben)legyen toleránsabb más vallású,filozofiáju emberek felé. nem kell átvenni azoknak a vallását ha nem szimpatikus csak az itélkezést próbáljuk mellőzni,ne legyünk erőszakosak egymással.ne adjam azt másnak amit magamnak nem kívánok.szerintem EZ A SZERETET EGYIK LEGFONTOSABB ALAPPILLÉRE.ez az én VÉLEMÉNYEM.és nem ÍTÉLKEZÉSEM.köszönöm.
2010. márc. 29. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Nos,a válaszom a kérdésedre:utálunk gondolkozni.utálunk magunkkal meghitt kapcsolatban lenni.ez fájdalmas dolog mert nincs senki aki helyettünk gondolkozna.igen...ez komikus.és egyben szomoru is.kicsit vissza a kereszténységhez: Jézus arrol beszélt,hogy ne legyünk beszükülve,gondolkozzunk,legyünk nyitottak más dolgokra is.(és ezt nemcsak ő mondta el hanem sokan mások is).megölték.miért? mert be voltak szükülve,be voltak zárva a saját félelmeikbe,és nem tetszett nekik az,hogy egy ember kimondja a saját igazságát, a véleményét.nem tudták elviselni,hogy ne nekik legyen igazuk,hanem néha másnak is.mit csinál sok vallásos manapság? mit csinál nagyon sok ember?ugyanezt.megvetik a tőlük eltérőt.a Jézushoz hasonló emberek üzenete szinte semmit nem használt! és,hogy mi az oka mindennek? az,hogy nem hiszünk magunkban.félünk.túlzottan önzőek vagyunk....
2010. márc. 29. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!