A hit kedvéért szabad a hazugság?

Keresztényeknek tilos.

Már a Tizparancsolatban is benne van;

Ne hazudj, és más becsületében kárt ne tégy.

Van egy álkeresztény szekta - jehovatanúi - nekik szabad hazudni.

Ezt nevezik ők "teokratikus hadviselésnek"

Azok mondanak ilyent, akik nem látták saját szemükkel a valóságot, csak hallották mástól, ezt pletykának hívják, sajnos hívők körében is jelen van, hiszen a hívők is emberek.

Egyébként tudok olyan dilemmás helyzetet, ahol a hazugság "szabad", akkor is, ha hazudni nem etikus, de van egy fontossági sorrend is. Ezt a történetet még anno hittan órán hallottam, a keresztényüldözések idejében akár meg is történhetett, egy ember menekült a katonák elől és bemenekült egy házba, ami előtt egy kisgyerek játszott, a gyerek tisztán látta, a katonák mire odaértek, már hűlt helye volt, kérdezték a gyereket, hogy nem látta-e, a gyerek azt mondta, hogy nem, a katonák tovább mentek, aztán az ember kijött, és leszidta a kicsit, amiért hazudott...

"Pio atya egyszerre két helyen is jelen tudott lenni,"

Nemcsak Pio Atya, mások is

az ókortól napjainkig rengeteg ilyen esetről maradt fenn híradás. A jelenség tudományos nevet is kapott: bilokáció. Fő bajnokai természetesen a szentek, de nemcsak Európa keresztény szentjei, hanem más földrészek vallásaiéi is. Hogy miért éppen ők, arra a tudomány ma már tudni véli a választ: bizonyos technikák (böjt, jóga, eksztatikus tánc, drogok stb.) olyan módosult tudatállapothoz vezethetnek, amelyben az ember úgy érzi, mintha kiszállt volna a saját testéből. A különös állapotot előidéző fő ok az agy oxigénellátásának csökkenése. (Ezt tartja több kutató a halálközeli élmények kiváltó okának is.) Szakemberek kísérleteket végeztek olyan személyekkel, akik azt állították magukról, hogy többször sikerült a testüktől elszakadva, szabadon lebegniük. A kísérlet során el kellett olvasniuk egy olyan szöveget, amelyet a helyiségben, ahol tartózkodtak, úgy helyeztek el – pl. egy magas szekrény tetejére –, hogy csak felülről volt látható. Bár éber állapotba visszatérve néhányuk pontosan el tudta mondani, mit tartalmaz a szöveg, a tudósok nagyon óvatosan értékelik ezeket az eredményeket. Azt pedig már végképp nem tudják megmagyarázni, hogyan lehetséges, hogy a testükből „kiszállt” személyeket mások is látták, sokszor több tucat ember egyszerre. Nehezen hihető, hogy ők is módosult tudatállapotban lettek volna.

Bilokáció a bíróságon

Az egyik legismertebb eset főszereplője Páduai Szent Antal. Egy alkalommal szülővárosában, Lisszabonban azzal vádolták az apját, hogy ő ölte meg a kertjében talált halott fi atalembert. A zsúfolt teremben hirtelen megjelent a vádlott fi a, aki már évek óta Itáliában, egy páduai kolostorban élt, és arra kérte a bírót, hozassa oda a holttestet. Amikor behozták, Antal felszólította: mondja meg, bűnös-e az apja vagy háznépének bármely tagja a halálában. A tömeg legnagyobb megdöbbenésére a halott felkelt, és kijelentette, hogy a vádlott és hozzátartozói ártatlanok, majd lehanyatlott, és elszállt belőle az élet.

Padre Pio (Pius atya) olasz kapucinus szerzetes a 20. században élt, mégis sokszor látták egyszerre két helyen. Egyik rendtársa, Alberto testvér egy alkalommal benyitott a helyiségbe, ahol Pio atya tartózkodott. Pio az ablakban állt, mereven a távolba nézett, és halkan, de érthetően a feloldozás szavait mondta. Amikor elhallgatott, Alberto hozzálépett, megcsókolta a kezét, és érezte, hogy az teljesen hideg és merev. Padre Pio megrázkódott, mint aki nehéz álomból ébred. „Nem is láttam, hogy bejöttél” – mondta. Pár nap múlva Torinóból távirat érkezett, amelyben egy elhunyt hozzátartozói köszönetet mondtak a kolostor főnökének, amiért megengedte, hogy Pio atya eljöhessen a haldoklóhoz. Kiderült, hogy akkor halt meg, amikor Alberto Pio atyát a San Giovanni Rotondó-i kolostor egyik helyiségében, az ablaknál állva találta. Padre Pio bilokációiról rengeteg történet kering. Még ma is többen élnek azok közül, akik azt állítják, hogy amikor a második világháborúban katonaként életveszélybe kerültek, Pio atya személyesen jött a segítségükre. Néhányuk azt sem tudta, hogy létezik, csak évekkel később, a fényképét látva ismert rá. Többen számoltak be arról, hogy közvetlenül öngyilkosságuk elkövetése előtt a kulcsra zárt helyiségben hirtelen megjelent mellettük Pio atya, és eltérítette őket végzetes elhatározásuktól. Napjainkban egy írországi születésű amerikai apáca, Briege McKenna beszél nyíltan bilokációs élményeiről. Bár e képesség birtokosai általában azt állítják, hogy mindenről tudnak, ami a bilokáció közben velük és körülöttük történik, Briege nővér ennek ellenkezőjéről számolt be. Újságíróknak elmondta: többen levélben mondtak neki köszönetet azért, hogy találkozhattak vele, és kigyógyultak betegségükből, miközben ő arról sem tudott, hogy ezek az emberek léteznek, arról még kevésbé, hogy segített rajtuk.

A szerencsétlen Sagée kisasszony

Nemcsak szenteknek, szerzeteseknek és apácáknak lehet meg a bilokáció képessége, és nemcsak misztikusoknak, mint a svéd Swedenborg, az amerikai Edgar Cayce, a bajor Therese Neumann vagy a svájci Adrienne von Speyr. Többek között Emily Brontë-nak, az Üvöltő szelek szerzőjének, D. H. Lawrence-nak, a Lady Chatterley szeretője írójának és a Budapesten született Arthur Koestlernek is voltak testen kívüli élményei. A 19. században nagy port vert fel egy eset, amely a mai lettországi Valmiera közelében, egy lányintézetben történt. Emilie Sagée-t, az 1845-ben felvett fi atal francia tanárnőt jó munkája ellenére kénytelen volt az igazgató elbocsátani, mert 18 hónapos működése alatt 30 növendék távozott miatta. Az ok: a lányokat halálra rémítette a tanárnő hasonmása, amelyet az egész osztály látott, csak ő maga nem. Megtörtént, hogy Emilie az osztályban, a katedrán ült, és úgy tűnt, mintha elszállna belőle az élet, miközben az ablakon keresztül a lányok látták a hasonmását, amint nyugodtan sétálgat a kertben. A hasonmás egyre gyakrabban jelent meg, és egyre inkább függetlenítette magát eredetijétől. Emilie-nek elbocsátása után nyoma veszett, állítólag egy oroszországi családnál helyezkedett el nevelőként. Az intézet igazgatójának bevallotta, hogy már 19 alkalommal kényszerült hasonló okból távozni a munkahelyéről. Egykori tanítványai felnőttkorukban is kitartottak amellett, hogy a történet igaz. Két neves kortárs is foglalkozott az üggyel és publikálta észrevételeit, noha egyikük sem találkozott személyesen Emilie-vel: Robert Dale Owen amerikai író, az utópista szocialista Owen fi a és Camille Flammarion francia csillagász, akiről Ady azt írta, hogy „poétának mindig erősebb volt, mint tudósnak, a fantáziája túlságos”. Mosolyoghatunk rajtuk, de akkor a kor sok jelentős elméjén mosolyoghatnánk, mert a paranormális jelenségek olyan nagyságokat is foglalkoztattak, mint John William Strutt Rayleigh Nobel-díjas fi zikus, az ugyancsak Nobel-díjas Curie házaspár , William Crookes brit vegyész és fi zikus, Mengyelejev, a periódusos rendszer megalkotója, Cromwell Fleetwood Varley brit villamosmérnök – és a sort még hosszan folytathatnánk.

"John William Strutt Rayleigh Nobel-díjas fizikus, az ugyancsak Nobel-díjas Curie házaspár William Crookes brit vegyész és fi zikus, Mengyelejev, a periódusos rendszer megalkotója, Cromwell Fleetwood Varley brit villamosmérnök " - nos, őket hazugnak nevezni nem bátorság, hanem debilitás.