Milyen sorrendbe történt?

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.

Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Mind a négy evangélium szerint az emberek magadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács apostolok szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be

A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos dátum mindig a március 15. és április 18. közti valamelyik vasárnapra esik. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.

Jézus bevonulása JeruzsálembeA pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnep neve több nyelven pálmavasárnap (latin nyelven Dominica palmarum, németül Palmsonntag, olaszul Domenica delle Palme stb.). Mivel az európai országok többségében nincsenek pálmák, az ünnepléskor a pálmaágakat itt gyakran tiszafa, fűzfa vagy más fák ágaival helyettesítették. Az ünnepet például angol nyelvterületen ezért Yew Sunday („tiszafavasárnap”) vagy egyszerűen Branch Sunday („ágvasárnap”) neveken is ismerik.

Jézust - kedd éjszaka - Júdás árulása révén fogták el a Getszemáni-kertben. Teljesen indokolatlanul megkötözték, és az éjjeli órán elvitték Annáshoz, a főpap elődjéhez, hogy a nagytanács (a szanhedrin) összeüléséig esetleg már kicsaljanak belőle valamely ellene fordítható nyilatkozatot. Jézus azonban - jogszerűen - megtagadta ezt, hiszen nem volt köteles maga ellen bizonyítékot szolgáltatni. A sikertelen eljárás után átvezették a főpap, Kaifás házába. A nagytanács tárgyalása másnap, szerdán délelőtt kezdődött.

A zsidó perrend szigorú volt. Legalább két tanú minden részletben egybevágó vallomása kellett ahhoz, hogy valaki ellen bűncselekmény elkövetésére bizonyítékul szolgáljon. Jézusra azonban nem tudtak olyan - egybehangzó tanúvallomások által alátámasztott - kijelentést vagy cselekedetet bizonyítani, amely alapján a zsidó jog szerint el kellett volna marasztalni. A sikertelenséget követően Kaifás is az annási módszer szerint járt el. Szót adott Jézusnak, hogy válaszoljon a tárgyaláson elhangzottakra, de ő élt a vádlott hallgatási jogával. Kaifás ekkor főpapi méltósággal, helyéről felemelkedve, az élő Isten nevére felszólította: nyilatkozzék, ő-e a Messiás. Jézus a nyílt kérdésre népe hivatalos fóruma előtt egyértelmű választ adott: "Úgy van, ahogy mondod, én vagyok. Azt is mondom nektek: látni fogjátok egykor az Emberfiát az Isten hatalmának jobbján ülni."

Kaifás erre megszaggatta ünnepi köntösét, és így kiáltott: Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, magatok hallottátok, amint káromkodik, és hiába veszi Isten nevét! Mit ítéltek? Azok pedig úgy döntöttek, hogy méltó a halálra, ha ítéletük nem is volt egyhangú. A nagytanács szerint Jézus veszélyes tanító, akit indokolt átadni a rómaiaknak, hogy kivégezzék. Egyelőre otthagyták a főpap börtönében, kiszolgáltatva az őrségnek.

Csütörtök reggel Kaifás átvezettette őt Poncius Pilátus helytartó színe elé, a következő vádakkal: félrevezeti és izgatja a nemzetet, azt tanítja, hogy ne fizessenek adót a császárnak, és Messiás királynak mondja magát. Pilátus kihallgatta Jézust az úgynevezett királyi cím felől. Ő azt válaszolta, hogy országa nincs e világon. Az a küldetése, hogy az igazságot tanítsa. Pilátus meggyőződött arról, hogy a Jézus ellen felhozott vád alaptalan. A vádlók azonban ebbe nem nyugodtak bele. További kihallgatások következtek, melyek végén a helytartó kijelentette: semmi vétket nem talál ebben az emberben. A vád azonban nem tágított. Végül Pilátus megoldást vélt találni a kellemetlen ügyben: ha galileai illetőségű a vádlott, és saját tartományában izgatott, akkor esetében az ottani tetrarcha, Heródes Antipas az illetékes, aki éppen Jeruzsálemben tartózkodott.

Jézus a zsidó perrend szerint nem bizonyított vádakra Heródes előtt sem felelt semmit, noha hosszasan kikérdezték. Végül a tetrarcha és kísérete kigúnyolta a néma foglyot, és visszaküldte Pilátushoz. Jézus a helytartó börtönében töltötte a csütörtök éjszakát

Másnap a zsidó húsvét készületi napja volt. Pilátus azt találta ki, hogy az ünnep alkalmából amnesztiával szabadon bocsátja Jézust, ha a nép is úgy akarja. A Mester tanítványai azonban inkább távolmaradtak a fegyveres hatalomtól, így olyan tömeg gyűlt össze Pilátus körül (vámosok, kereskedők, tisztviselők), akiknek az érdekét a "különös próféta" többször is keresztezte. Ezek tehát a római helytartó kérdésére, hogy kit bocsásson szabadon, nem Jézus, a jámbor tanító nevét választották, hanem a lator, de szabadsághősnek feltüntetett Barabásét.

Miután mentőötlete csődöt mondott, a helytartó újabb kihallgatásba kezdett. Jézustól várta a támogatást, okot arra, hogy mégis elítélhesse vagy felmenthesse. A vádlott azonban nem felelt a további kérdésekre. Pilátus eldöntötte, hogy szabadon ereszti. A zsidó vezetők azonban elővették végső ütőkártyájukat, mondván: Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja. - Ez már a helytartó karrierjét érintő kérdés volt. Utolsó ötletként, a részvétre apellálva átadta a vádlottat a katonáknak, hogy megostorozzák. A meggyötört, félholtra vert, töviskoszorús Jézust így mutatta be Pilátus: "Íme, az ember!" De a tömegből ismét felhangzott a "Feszítsd meg!" kiáltás, amelyet megtoldottak még egygyel: "Nincs királyunk, hanem csak császárunk!" A zaj egyre növekedett, a helytartó feladata pedig a provincia békéjének biztosítása volt. Föláldozta hát a foglyot - jobb meggyőződése ellenére. Pénteken délben - mosva kezeit - halálba küldte őt.