Mi az eredendő bűn és miért mondják hogy Jézus az emberek bünéért halt meg?

Kedves Kérdező!

Köszönöm a lehetőséget. Nos Sátán nem véletlenül kapta a "sátán" nevet. A Bibliában elsőként Zakariás könyvében olvasunk erről a 3. fejezetben: [link]

Aztán a legvégén egyértelmű az azonosítás Jelenések könyve 12. fejezetében: [link]

Sátán "éjjel és nappal vádolja" Isten választottait, hogy azok csak érdekből fogadják el Őt uruknak.

Ha mélyebben tanulmányozod a Szentírást, akkor megláthatod, hogy mit tanít Sátánról. Jézus így jellemezte: "Az ördög atya... emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." (János 8,44) A Biblia másutt is szól Sátánról, avagy az ördögről, mint a bűn szerzőjéről. (Különösképpen: Ésaiás 14,12–20; Ezékiel 28,12–19; Jelenések 12,3–10; 1Péter 5,8; 2Korinthus 11,14–15; Jakab 1,13–15 stb.) A Szentírás ugyanis a bűn szerzőjeként egyetlen személyt tüntet fel, akinek gondolkodásában és életében legelőször jelent meg és gyökerezett meg a bűn.

Ez a valaki Isten magasrendű teremtménye, egy angyalfejedelem volt, aki lázadása után kapta a héber Sátán (ellenség, vádló) nevet. Érdekes tudni, hogy. Az „ördög”-nek fordított szó az eredeti görög szövegben a diabolosz, aminek a jelentése szintén: „vádoló”.

A Biblia szerint Sátán ellenségeskedése, vádolása Istennel szemben már a mennyben, a mi földünk teremtése előtt létrejött.

Üdv. Péter

Milyen kényelmes vallás.

Bűnözz nyugodtan, majd Jézus elviszi helyetted a balhét. Megvált.

Akkor most nem azért jótékonykodnak a hívek, hogy a mennybe jussanak?

Az eredendő bűn nem létezik, bűnöket nem lehet örökölni, de léteznek hajlamok, azokat igenis lehet.

A bibliai elbeszélés az első emberpár bűnbeeséséről nem valós történet, hanem jelképes tanmese, hitrege. Ez az elbeszélés az ember tudathoz jutását ábrázolja, a fejlődésnek azt a szakaszát, mikor az ember látni kezdte az összefüggést tettei és azok következményei között, - evett a tudás fájának gyümölcséből.

Jézus, aki az emberi (ön-)tudat fejlesztését, felemelését látta feladatának, nem a bűneinktől, sem azok következményeitől váltott meg bennünket, hanem a tudatlanság szánalmas állapotából emelte ki közülünk azokat, akik hajlandók tanítását és példamutatását komolyan venni.

Képzeljük csak el tanítványai lelkiállapotát, mikor az első alkalommal találkoztak vele, miután a kereszten látták meghalni ! (Ön-)tudatuk akkor a magasba szökkent egy ember lehetőségeinek láttára, aki isteni kilétére ébredve a Krisztust hozta kifejezésre.

Jézus nem az emberek bűneiért halt meg, hanem azért hogy tanítását feltámadásával kellőképpen alátámaszthassa. De eleinte még az sem volt elég, hogy halála után is találkozhattak vele, hiszen tanítványai rettegve bujdostak, és csak titokban találkoztak egymással, mindaddig míg meg nem kapták az ígért segítséget, akkor nagy lelki erőre tettek szert, annyira hogy képesek lettek nyíltan hirdetni, hogy Jézus feltámadt és tanítását tovább adni.

Kedves Kérdező!

A kommentedre válaszolva: nagyon is sok köze van.

Ahogyan azt kifejtettem a rosszat nem Isten teremtette sem a világmindenségben, sem a mi földünkön. A rossz a bűnnel együtt „jött be”, mint egy „ellenség”, mivel egy angyalfejedelem (Sátán), majd az első emberpár is az újonnan teremtett földön, visszaéltek a szabad választás képességével, és helyet adtak szívükben az önzésnek.

A világmindenséget teremtő és fenntartó Isten uralma a világmindenségben a szabadság uralma, amihez hasonlót mi a földön nem ismerünk. Ez azt jelenti, hogy kényszert, erőszakot sohasem alkalmaz egyetlen teremtményével szemben sem. Nem használja fel azt a hatalmát, hogy minden teremtményének az élete kizárólag tőle függ. A Biblia utal arra, hogy az emberen kívül sok más, értelmes teremtménye is van Istennek a világmindenségben. Ezek közül azonban egy sem a tőle való függés vagy a félelem indítékából tiszteli Istent és az ő törvényét, hanem szabad választás és belső erkölcsi meggyőződés alapján. Azért tehát, mert törvényét igaznak, őt magát pedig méltónak találják arra, hogy Uruknak, vezetőjüknek fogadják el. Isten világában mindenütt, kizárólag a szabadság uralma érvényesül: „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” (2Korinthus 3,17)

Mivel a szabadság uralmát mindenképpen sértetlenül akarja megőrizni, Isten nem alkalmazott erőszakos megtorlást, nem semmisítette meg a bűn útjára lépett teremtményeit. De szabadon burjánozni sem hagyhatta a bűnt, mert ő tudja a legjobban a törvényt, hogy az „teljességre jutva halált nemz” (Jakab 1,15). Az, hogy „Isten a szeretet” (1János 4,8), azt is jelenti, hogy teremtményei életének és boldogságának a védelmezője. Ezért Isten sajátos módon vette fel a küzdelmet a gonosszal.

Elkészített egy tervet – az igazságosság és a szeretet alapelvének a tökéletes érvényesítésével – arra, hogy miként semmisíti meg a bűnt a földön, és iktatja ki azt az egész világmindenségből is, kizárólag erkölcsi erővel, hogy a szabadság uralma semmit se sérüljön. Ennek a tervnek a neve – a Biblia alapján – a megváltás terve. A róla szóló híradást, kinyilatkoztatást pedig evangéliumnak nevezi a Biblia. Ez a görög szó „jó hír”-t, „örömhír”-t jelent.

Az evangélium mindenekelőtt az az örömhír, hogy a bűn nem lesz örökké sem a földünkön, sem a világmindenségben

Rettenetes lenne, ha nem így lenne! A jó és a gonosz küzdelme terhes, nyomorúságos, elviselhetetlen, ha a végső szabadulás reménysége nem létezik. Az örök, kiegyenlítetlen harc, vagy egyenesen a gonosz győzelme félemlítene bennünket. A bűnnek, avagy az önzésnek a természetéhez tartozik, hogy erőszakosan terjeszkedik.

A Biblia szerint mégcsak az sem természetes, hogy a jó egyáltalán fennmarad és küzdő partnere a gonosznak. A bűn ugyanis burjánzik, mint a rák, és ha Isten megváltási terve nem ellensúlyozná ezt, akkor a természetes fejlődési irányzat mindenkor az lenne, mint amit a vég idejéről Jézus prófétikusan kijelentett: „Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24,12)

Rögtön a bűneset után adott Isten először kinyilatkoztatást erről a megváltási tervről a bűn tudatára döbbent és annak következményeitől megrettent első emberpárnak. Egyetlen mondatban elmondta a lényeget, az idők végéig terjedő érvénnyel. Ezt az isteni kijelentést nevezzük első evangéliumnak, vagy ősevangéliumnak. Így szólt ez az ígéret: „És mondta az Úr Isten a kígyónak: ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Mózes 3,14–15)

Isten a kígyóhoz intézte ezeket a szavakat. A kígyó azonban Sátán médiuma, eszköze volt csupán, és végül is így fogalmazhatunk: ítélethirdetés volt ez a kijelentés Sátán felett – de az ember füle hallatára. Ennek a ténynek önmagában is van mondanivalója. Az ember olyan fogságba jutott a bűneset révén, hogy csak úgy lehetett evangéliumot hirdetni, reménységet adni neki, hogy Isten ítéletet hirdetett az ő ellensége felett. Semmi sem fejezhette volna ki jobban, hogy az ember milyen tragikus helyzetbe került, milyen kiszolgáltatottá lett, hogy mennyire nem tud önmagán segíteni. Csak úgy lehet segíteni rajta, ha Isten veszi fel a harcot az őt fogva tartó ellenséggel. Az ember azt érthette meg ebből a kijelentésből, hogy Isten nem hagyja őt ellensége kezében, hanem kiszabadítja őt. Beleavatkozik a történelembe, és végül örök szabadulást biztosít neki a bűntől és a rossztól.

Vajon Sátán mennyit értett meg ebből az ítélethirdetésből? Ezen is el lehet gondolkodni. Később, a Jelenések könyvében olvashatjuk, hogy Sátán „tudja, hogy kevés ideje van” (Jelenések 12,12). Bizonyosra vehetjük, hogy a lényeget ő is felfogta ekkor. A bűn jellegzetes elvakultsága azonban az, hogy hallja, érti, de nem hiszi és nem veszi komolyan. De biztos, hogy félelmet érzett, felfogta a kijelentés súlyát és igazságát, hogy legyőzetése és megsemmisülése bizonyos. A kígyó fejére taposás ugyanis a bűn és a rossz végső, teljes megsemmisítését ábrázolja.

Isten azt ígérte, hogy felveszi a küzdelmet a gonosszal oly módon, hogy az emberben, az „asszony magvában” támaszt ellenségeskedést a bűnnel szemben. Az ember közreműködése szükséges tehát a bűn és a rossz legyőzéséhez. Az ember szabad akaratából választotta Sátán uralmát és állt mellé. Szabadulása csak úgy lehetséges, ha Isten fel tudja éleszteni az ellenállást az emberben, ha az ember hajlandó elfogadni ezt a segítséget. Az embernek kell visszautasítani és kiűzni Sátánt. Ez döntő jelentőségű! A megváltási terv alapeszméje a szabad akarat, a szabad választási képesség tiszteletben tartása.

Ebben a pillanatban azt is láthatjuk, hogy miért ilyen hosszú, és miért ilyen bonyolultnak látszó ez a küzdelem. Mert ha Isten közvetlenül az ellenséggel venné fel a harcot és megsemmisítené, ez nagyon gyors és egyszerű lenne. De Isten csak közvetett harcot vehet fel az ellenséggel. Az emberben éleszti fel az ellenállást, és neki kell legyőznie Sátánt.

Pál apostol írja a Rómabeliekhez írt levél 16. fejezet 20. versében: „A békesség Istene eltapossa a Sátánt a ti lábaitok alatt...” A mi lábunk alatt kell eltaposni az ellenséget. Isten segít, támogat, erősít, együttműködik az emberrel, de az ember lába alatt kell megsemmisülnie Sátánnak. Ez a valódi, erkölcsi győzelem felette.

Üdv. Péter