A pünkösdi-karizmatikusok és a Jehova Tanúi tényleg olyan felekezetek, amelyek elutasítják az Ősrobbanást és az evolúciót?
Figyelt kérdés
2016. jan. 11. 11:21
21/22 A kérdező kommentje:
Van bizonyíték, csak vallásos körökben nem ismert. Persze érthető is, hiszen furcsán nézne ki, ha a szószékről azokat a tudományos modelleket prédikálnák, hogy a világmindenség és az élet fejlődése Isten nélkül is tökéletesen megvan. Éppen ezért a vallásosok vagy teljes fundamentalizmusba süllyednek, és harcolnak a tudomány ellen, vagy pedig elfogadják az eredményeket, de úgy magyarázzák, hogy a háttérben Isten áll. Ez természetesen nem lehetetlen, de tudományosan bizonyítani eddig még nem sikerült. Azt viszont igen, hogy mindenség létrejöttéhez és az élet fejlődéséhez nem kellett semmiféle Teremtő, anélkül is tökéletesen megvan. Elhiszem, hogy egy vallásosnak ezt nehéz megemészteni, de a szakemberek ma így gondolják a kutatások alapján.
2016. jan. 12. 21:46
22/22 anonim válasza:
Csakhogy azt nem képesek felfogni, hogy nem biztos, hogy ami az embernek természetes, (például a természeti törvényeknek is létezhet egy alkotója és elinditója) az úgy is van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!