Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Élő Ige Gyülekezet, nyelveken...

Élő Ige Gyülekezet, nyelveken szólás. Mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Nemrég voltam ebben a gyülekezetben (egyébként egy jóval konzervatívabb keresztény gyülekezetbe járok)

Jól éreztem magam, jó volt látni, hogy ők hogy dicsőítenek, de amikor elkezd valaki hangosan imádkozni, akkor szinte mindenki elkezdi a "nyelveken szólást" és úgy imádkoznak. Az egész egy nagy morajlássá válik, és ez elég ijesztő volt.


Érdekelne, hogy Ti hogy látjátok ezt a tálentumot (?)


2016. jan. 10. 16:47
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
Rendben, kijavítalak. Azt mondta Pál, hogy ha nincs magyarázó, akkor az ember magának szóljon így, és Istennek. Gondolom, az tiszta, hogy senki nem mondja azt, hogy beszéltem a gyülekezetben, ha azt a széksorok között, vagy a folyosón tette, de nem a szószékről, a mikrofonba. Azt nem mondta Pál, hogy a nyelveken szólást csak egyedül és otthon szabad gyakorolni. Az a morajlás, ami ima alatt hallatszik, ez. Ha ugyanezt a mikrofonba tennék magyarázat nélkül, akkor igazad volna, így nincs. Nem várom, hogy egyetérts, de amikor az ember a helyén állva, vagy ülve szól nyelveken, az nem nyilvános szolgálat, amire a tiltás vonatkozik. Persze, értheted így is, de azt önkényesen teszed.
2016. jan. 12. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:

Ezt miért nem idézted?


"Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?"


Nem nyilvános mikrofon mögüli szolgálatról van szó!

2016. jan. 12. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
És azt se mondd nekem, hogy soha sem hallottál még nyilvános szolgálat közben magyarázat nélküli nyelveken szólást!
2016. jan. 12. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:

De igen. Arról van szó. Felállt egy tesó Korinthusban, és elmondta a nyelveken kapott üzenetét a gyülekezetnek, aztán leült, majd egy másik állt fel, és ő is elmondta az ő üzenetét, stb. Erről beszél Pál apostol, nem pedig tiltásról, ki is emeli a gyengébbek kedvéért, hogy ne legyen tiltva a nyelveken szólás.


Amúgy csak megkérdezem tőled, mégis hogyan lehetséges, hogy ugyanaz a Pál apostol, aki véleményed szerint rosszallóan gondolt arra, hogy esetleg hitetlenek is fültanúi lehetnek a nyelveken szólásnak, azt állítja a nyelveken szólásról ugyanabban a fejezetben, amiből idéztél, hogy jelül adatott a hitetleneknek? Milyen jel az szerinted, amivel nem jeleznek? Vagy hogyan jeleznek vele, ha nem használják? Jézus azt mondta, hogy a gyertyát nem azért gyújtják meg, hogy eldugják, hanem azért, hogy világítson. A gyertyatartó a gyülekezet, a láng pedig a Szent Szellem. Gondolod, hogy Isten szégyellni kezdte menet közben a szellemi dolgokat? Nem. Egyes keresztények kezdték el szégyellni a szellemi dolgokat,amiért a Szent Szellem megszomorodott, és a háttérbe húzódott. Nem véletlen, hogy ugyanezek a vallásos emberek azt kezdték mondogatni, hogy a csodák kora lejárt. Le bizony! Számukra, és annak a hozzáállásnak a számára, amit képviselnek, legalábbis addig, amíg azt képviselik.


A karizmatikusok kritikusai, Pál apostol utasítása ellenére - hogy ne mondjam Isten határozott akarata ellenére - tiltják a nyelveken szólást. Ha megtudják, hogy közülük valaki vette a Szent Szellemet és nyelveken szól, átnevelő táborba küldik, ha pedig nem hajlik a szóra, kirúgják. Persze, ez opcionális, az átnevelő tábor nem biztos, csak a kirúgás. Lehet vitatkozni arról, hogy vajon helyes-e túlzásba vinni, vagy rossz módon használni a szellemi ajándékokat. Nem helyes. Istent azonban sokkal kevésbé zavarja ez, a helytelensége ellenére, mint a keménynyakú, körülmetéletlen fülű és szívű kritikusok rosszindulatú kritizálása és lejárató kampány-sorozata. Az ítéletük már réges-régen meg van írva a Bibliában, kizárólag a megtérés mentheti meg őket a tűztől. A kérdés csupán az, hogy ez vajon a kárhozat tüze-e, vagy megúszhatják? Isten a tudója. De az út, amit választottak, nem Jézus útja, mert pontosan úgy viselkednek, mint Jézus ellenségei. Hálátlan szerep az Ördög ügyvédjének lenni. Semmit sem tanultak Gamálieltől, aki bár nem volt keresztény - akkor legalábbis nem -, mégis óva intette a tanácsot attól, hogy nekitámadjanak a keresztényeknek. A mai vallásos emberekben nincs meg ez a bölcsesség, hogyha egy dolog nem Istentől van, semmivé lesz.

2016. jan. 13. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 homo ludensz ***** válasza:

Nem kell ezt túlragozni. Nyelveken szólás azt a célt szolgálta hogy az apostolok és a tanítványaik mikor igét hirdetni mentek akkor ott azon a nyelven tegyék ezt amelyen a hallgatóság beszélt.

Képzeljétek el ha arámi nyelven hirdetik az igét és a hallgatóság teszem azt csak görögül ért.

2016. jan. 24. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
Nem ezt jelenti, hisz Pál ezt mondja: "Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat. Aki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vígasztalásra." (1Kor 14,2-3)
2016. jan. 25. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 homo ludensz ***** válasza:
#16 Talán egy kicsit túl misztifikálod a nyelveken szólás eredeti célját. Megfigyelhető hogy az őskereszténység eredeti célja és tanításai azért szakadtak számtalan irányzatra mert minden "hitszónok" kiragadott egy neki tetsző részt a Bibliából és az evangéliumok szerzőitől odacitált egy részt amivel alátámasztani "szentesíteni" vélte a maga és társai által hangoztattakat.
2016. jan. 25. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!


Úgy látom itt elméleti szakemberek gyűltek össze, tisztelet a kivételnek.

Azt javaslom, hogy gyakorlatba helyezzük a kérdést, kérlek csatold be az istentisztelet videóját. Mert ott mindegyikről van élő adás, meg lehet nézni mi is történt.

[link]

Van videó archívum ott ki lehet keresni azt az bizonyosat.

https://www.youtube.com/user/vgabvgab/videos

2016. dec. 3. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!