Közeledik a Húsvét amely zsidó eredetű ünnep, hogyan ünnepeljük helyesen a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás alapján?

húsvét (gör., lat. pascha, a héber pészah szóból): a keresztény hit alapjának, Jézus Krisztus megváltó halálának és föltámadásának emlékünnepe (húsvéti misztérium). - I. A m. húsvét (=a hús vétele) szó gazdag tartalma magában foglalja a hús fogyasztásához való visszatérést a 40 napos böjt után (húshagyó); ugyanakkor utal a föltámadásra, mellyel az Úr Krisztus a megtestesülés beteljesedéseként ismét fölvette a testet (húst), immár a megdicsőült emberi testét; végül utal a húsvéti, kiemelt jelentőségű szentáldozásra is (vö. „vegyétek... ez az én testem”: húsvéti szentáldozás). - A húsvét az ósz-i pászka ünnepéből nőtt ki, mely a zsidók számára az egyiptomi fogságból való szabadításnak és az utolsó estén elfogyasztott szt vacsorának, a szédernek az ünnepe (kivonulás Egyiptomból; vö. Kiv 12,14). Ennek az előképnek beteljesedése az Úr Jézus Krisztus átmenetele a halálból a föltámadott életre. Az utolsó vacsora előképe a széder (Lk 22,15): Jézus maga lett a mi húsvéti bárányunk (Isten Báránya; vö. 1Kor 5,7). Föltámadása, mennybemenetele és a Szentlélek elküldése a megváltás végső beteljesedése, melyet az időben Krisztus második eljövetele zár. A húsvét egyúttal a mi átmenetelünk is a bűn halálából a kegyelem isteni életére. Számunkra a végső beteljesedés a földi zarándoklásból az örök hazába való átmenetelünk lesz. - A zsidó pászkától a keresztény húsvétig ívelő kapcsolat kezdőpontja az a történeti tény, hogy a Názáreti Jézust közvetlenül a zsidó húsvét előtt (mai időszámításunk szerint vsz. Kr. u. 30. IV. 7): Poncius Pilátus halálra ítélte, keresztre feszítették (nagypénteken), és vasárnap hajnalban föltámadván a halálból megmutatkozott tanítványainak. A keresztény húsvéti hit (Jézus kereszthalála utáni testi föltámadása) és a zsidó pászka épp Jézusban találkozik (1Kor 5,7). A ker. húsvét hittartalmát a hitvallás így fejezi ki: „harmadnapon halottaiból föltámadott”. Jézus Krisztus nemcsak üdvösségszerző, hanem ő a föltámadott, a keresztény üdvösség és üdvösség-értelmezés mérvadó egyénisége. - Az újszövetségi húsvéti tanúságtételekben két, egymástól elválaszthatatlan szempontot kell megkülönböztetni: az első a történelmileg vizsgálható és elemezhető húsvéti bizonyítékok sora (a hitvallási formulák közül elsősorban az 1Kor 15,1-11; és az evang-ok húsvéti beszámolói: Mk 16,1-8; Mt 28; Lk 24; Jn 20-21). Ezek a tanítványok húsvéti tapasztalatát, majd húsvéti hitét ismertetik meg velünk, és viszonylag korán kötelező hitvallási formulákhoz vezettek. E tanúságok a mai termtud. értelemben a húsvéti hitet bizonyítani nem képesek, de nem is akarják. A húsvéti valóságba, Jézus föltámadásába vetett hit mindig az ember szabad elhatározásától függ, jóllehet történetkritikailag a húsvéti hitet nem is lehet megcáfolni, mert az úsz-i beszámolók nagyon megalapozottak. - A húsvétban az is megmutatkozik, hogy mi Isten terve az emberrel: a halál hatalma alatt álló régi emberből új embert teremt az örök életre. Jézus Krisztus az ősmintája ennek az új embernek. „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (2Kor 5). Szt Pál egész antropológiáját, szentségtanát (vö. Róm 6,1-11) és etikáját a keresztre és a föltámadásra építi. Végül a húsvétra épül a keresztények jövőbeli reménye (erről van szó az 1Kor 15-ben), de az egész emberiség és a tört. is. húsvét a Szentlélek elküldésével (pünkösd) együtt annak a reménynek a hordozója, hogy az emberi tört-nek nincs más célja, mint Isten országának eljötte és az üdvösség beteljesülése. Ilyen szempontból a húsvét minden ker. spiritualitásnak és az üdvösség reményének meghatározó alapja, nemcsak az egyén, hanem az Egyh. és az egész emberiség számára is.

II. Ünneptörténet. A húsvét az „ünnepek ünnepe” (sollemnitas sollemnitatum), a ker-ek legnagyobb és legősibb ünnepe. Kezdetben a zsidókkal együtt Niszan hónap 14-15-én ünnepelték. A zsidók húsvétja mozgó ünnep volt, azaz a holdévet követő naptár miatt a hét bármely napjára eshetett. Ezt az őskeresztények is átvették, annak ellenére, hogy a polg. életben a napévet követő naptárt használták. A húsvét ősi dátuma tehát Jézus halálának időpontjához igazodott. A Róm, Ef, Kol levelekben és az 1Kor 5,7-8: a húsvét ünnepléséről van szó, de az ósz-i húsvét elemei új értelmet nyertek: a kovásztalan kenyér a tisztaságnak és az igazságnak, a Vörös-tengeren való átkelés a keresztségnek, az Egyiptomból való kivonulás a bűnből és a halálból való szabadulásnak, a bárány föláldozása Krisztus halálának előképe és szimbóluma. - A 2. sz. vége felé Kisázsia egyházától eltérően, mely szigorúan ragaszkodott a 14.-i ünnephez (quartodecimánusok) a legtöbb egyház (Alexandria, Jeruzsálem, Róma) a húsvétot a Niszán 14. utáni vasárnapon ünnepelte, függetlenül a hónap dátumától. Ez vezetett a húsvéti vitához. A 3. sz: mindinkább a húsvét vasárnapi ünneplése került előtérbe, a niceai zsinat (325) előírta az egységes vasárnapi húsvétünneplést: a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap. - Többször fölmerült a gondolat, hogy húsvét mozgó ünnepét rögzíteni kellene. A II. vat. zsin. is foglalkozott a kérdéssel. Az Egyh. nem ellenzi húsvét bizonyos vasárnaphoz rögzítését, föltéve, hogy ebbe valamennyi érdekelt, elsősorban az Ap. Szék közösségétől külön élő testvérek, beleegyeznek. Sajnálatos, hogy a kerségben mindmáig nincs a legnagyobb ünnepnek, a húsvétnak közös ünneplési dátuma; örvendetes viszont, hogy minden ker. egyh. közösség csakis a közös egységes húsvéti ünneplés mellett van. Ezen túl kívánatos volna a zsidó vallási közösséggel való tárgyalás és megegyezés is, ami által húsvét ünnepe a lehető legnagyobb közelségben állhatna a zsidó pászka ünnepéhez. - A keleti kat. egyh-akról szóló határozat a ker. egység előmozdítására a pátriárkákra bízta, hogy saját ter-ükön valamennyi ker-nyel megegyezzenek húsvét közös vasárnapon való ünneplésében. -

III. Ünneplése. 1) A 4. sz-ig egyetlen istentiszteletből állt. Éjszaka kezdődött imádsággal, olvasmányokkal és szentbeszéddel, s hajnalban szentmisével zárult (teljes vigília). 1-6 napos böjt előzte meg, és az öröm 50 napos időszaka követte. Átfogta az üdvösség titkának egészét: a szenvedés, halál és föltámadás egységét. A különböző egyh-ak eltérő hagyományai azonban más-más hangsúlyt adtak az ünneplésen belül. A kisázsiai egyh. (talán Szt János ap-tól eredően) Urunk szenvedését és halálát ünnepli, és előretekint a föltámadásra. A római egyház (talán Szt Péter ap-tól eredően) a föltámadást állítja előtérbe, és visszatekint a szenvedés eseményeire. Más hangsúlyok is érvényesültek (pl. az Isten Báránya, az Úr várása és újraeljövetele, stb.), de a húsvét ünneplését mindig uralta a megváltó halál és a föltámadás örömhírének gondolati egysége, melyet erősít az „átmenet”, a transitus a keresztből a dicsőségbe. - 2) 4-6. sz. a) Az év nagy keresztelési éjszakája a 4. sz: lett a húsvét vigíliája. A húsvéti éjszaka ünneplésének és a keresztelésnek az összefüggése adva volt a kivonulás Egyiptomból motívumával, továbbá a kereszteléskor Krisztus halálába való eltemetkezés (merülés) gondolatával (vö. 1Kor 10,1-11; Róm 6,1-14). A fényrítus első nyoma a 4. sz. elejéről való (nagyszombat). A fény mint jel azt hangsúlyozza, hogy a húsvét átmenet a sötétségből a világosságra (a halál és a bűn sötétjéből az élet és a kegyelem világosságára); de a mindennapi fénygyújtás ókori szertartásának nyoma is fölfedezhető az ünneplés e motívumában. - b) Kibontakozott a húsvéti szent háromnap (a péntek mint a megfeszítés, a szombat mint a sírban nyugvás és a vasárnap mint a föltámadás napja) és a nagyhét. A csúcs és súlypont azonban továbbra is a húsvéti vigília maradt. A szt háromnap K-en nem kapott ilyen hangsúlyt. - c) Az öröm 50 napos időszakában bizonyos napok kiemelkedtek, így a húsvétvasárnap, húsvét nyolcada mint az újonnan megkereszteltek hete napi istentiszt-tel és prédikációval (misztagógikus katekézisek); a húsvét utáni 40. nap, Urunk mennybemenetelének ünnepe (áldozócsütörtök), végül a pünkösd. - Ugyanekkor indult az a szemlélet, mely inkább önmagukban nézi, ünnepli a napokat, amennyiben az egyes események lépnek a középpontba: a föltámadás, megjelenések, mennybemenetel, Szentlélek eljövetele. Egyben a halál és megdicsőülés összetartozó egysége is háttérbe szorult. Különösen Keleten került háttérbe a kereszt. Az arianizmus elleni tendenciával magyarázható, hogy Krisztus istensége így nagyobb hangsúlyt kap, és a szenvedés szinte csak előjáték a húsvéti eseményhez, a föltámadáshoz. - d) A húsvéti böjtölés elé készületi idő került, amiből a 40 napos nagyböjt alakult ki. - 3) 6-16. sz. A 6. sz-tól kezdődően a régi, szombat estétől vasárnap hajnalig tartó teljes vigília megrövidült, és egyre inkább előre vitték szombatra. Már a 4-5. sz. fordulóján néhol éjfél előtt befejezték az ünneplést. Rómában a 6. sz. elején a húsvéti vigíliát nagyszombathoz számították, Nagy Szt Gergely pápa (ur. 590-604) a vigília-mise mellett húsvét vasárnapjára külön második misét írt elő. - A 8. sz. gallikán liturgiában a kora délutáni órákban kezdődött a vigília ünneplése, a vigília-mise akkor, amikor a csillag megjelent. - A 9. sz: a szert-ok a déli órákban, a mise a du. 3 órakor kezdődő nona idejében kezdődhetett. - A 14. sz: a nonát már délelőtt is el lehetett imádkozni, s a vigília-misét délelőtt is kezdhették. - 4) A Trienti misekönyv (1570) e szokást szentesítette. A húsvéti vigília megrövidülése mellett az ünneplési időszak is megrövidült: a vigília szombatra kerülése következtében a húsvét nyolcadnapja is a következő szombatra esett, s az azt követő fehérvasárnap már a levetett fehér ruhák vasárnapja lett. - Az Alpoktól É-ra lakó népek munkaritmusa más volt, mint a délieké. A virágvasárnaptól fehérvasárnapig tartó kéthetes munkaszünetet nehezen tudták megtartani a tavaszi vetési munkák miatt, ezért csökkenteni kezdték az ünnepnapok számát. Először húsvét oktáváját csak szerdáig ünnepelték, így a hagyományos húsvéti szt háromnap mellett kialakult egy új húsvéti triduum: hétfő, kedd, szerda; később a szerdát is elhagyták. Ugyanebben az időben a pünkösd oktávát kapott. - A megváltás egészének az ünneplése tehát az idők folyamán mind jobban földarabolódott, az egyes ünnepek önállósultak. Ennek következtében a húsvét tartalma a föltámadásra koncentrálódott, s ezzel elvesztette az ünnepek ünnepe központi, minden ünnepet összekapcsoló jellegét, s ez így maradt 1950-ig. - 5) A liturgikus mozgalom eredménye volt 1951: az Instaurata vigilia paschalis, melyet a Szentszék 1 évre kísérletképpen adott ki, 1952: 3 évre meghosszabították, s ebből született 1955: az Ordo Hebdomadae Sanctae Instauratus. E rendelkezés újra tudatosította, hogy a húsvéti vigília nem a húsvét előünneplése, hanem az év főünnepe. Az időpontot illetően az ünnepelt eseménynek megfelelő órát írták elő: nagycsütörtökön 17-20, nagypénteken 15-18 óra között, nagyszombaton „éjfélkor, az anticipálás lehetőségével, de nem este 8 óra előtt”. Az ünneplés struktúrája lényegében megmaradt. - 6) A II. vatikáni zsinat után a liturgikus reform hozta vissza megint húsvét ünneplésének összetartozó egységét. Eszerint a szt háromnap középpontja húsvét éjjele; az 50 napos ünneplés egyetlen ünnepnap; a nagyhét Urunk szenvedésének emlékezete. Struktúrája szerint lényegében az 1570. és 1956. évi szertartás van a szt háromnapon. - A húsvét központi jelentőségét mutatja, hogy kezdettől fogva több napon át ünnepelték. A 4-9. sz-ig egy hétig tartottak munkaszünetet. Azután 4, majd 3 napos lett az ünneplés. XIV. Kelemen p. Mária Terézia kérésére 2 napos ünneppé változtatta. X. Szt Pius p. reformja következtében 1911: egy napos parancsolt ünnep lett. - Hazánkban húsvéthétfő, bár nem volt egyházilag parancsolt ünnep, mégis pirosbetűs ünnep maradt a naptárban és a polgári életben, mert államilag munkaszüneti nap. - V. Ikgr. utolsó vacsora, keresztrefeszítés, Jézus Krisztus föltámadása, három Mária, Krisztus pokolraszállása - VI. Népszokások. Régen, amikor a háztartások évenként csak egyszer szítottak tüzet, s a parazsat tűzgyújtástól tűzgyújtásig a tűzhelyen külön gödrökben, katlanokban hamu alatt tartogatták, ennek a tűzszításnak az ideje húsvét volt. A hagyomány a 20. sz. közepéig ált. megőrizte a köv. húsvéti szokásokat: Jézus keresése, húsvéti határjárás, köszöntőzés, öntözködés (húsvéti locsolás), pirostojás festés (húsvéti tojás), májusfaállítás, mátkálás, komálás, kakasnyakazás, ajándékozás, emmauszjárás, harmatszedés (harmat), hajnali fürdés és állatfürösztés.

A nyulak vagy a feltámadás ünnepe?

A salzburgi segédpüspök, Andreas Laun húsvéti kommentárja

„Krisztus feltámadott.” Ezt könnyű mondani, és Közép-Európában az emberek többsége „boldog húsvétot” kíván ismerőseinek. De miért nem „boldog Wellnesst”? – Húsvét – a „festett tojások” ünnepe, azon tojásoké, melyek húsvét után kapták a nevüket: húsvéti tojások? Vagy a nyulak ünnepe, melyek a tojásokat hozzák? Ez mind őrültség, ha húsvétnak van értelme, ha a feltámadás kérdését, a világtörténelem legfontosabb kérdését komolyan tesszük fel, nevezetesen annak az „Egynek” a történetét, aki „visszajött onnan”. Annak az Egynek, aki valóságos eltemetése után a sírból tényleg visszajött, mégpedig élve, egészségesen, boldogan!

„Gondolj arra, hogy por vagy és porrá leszel”, figyelmeztet az Egyház Hamvazószerdán minden embert, de Húsvétkor ehhez hozzáteszi: „Most gondolj arra is, hogy a porból fel is fogsz támadni”, ugyanolyan biztosan, mint ahogy „porrá leszel” halálod után!

Feltámadás tehát, de az a feltámadás, mely valahogyan „nincs igazán megmagyarázva” abban az értelemben, ahogy különben az élet és az események „valóságosak”, ugyanolyan értelmetlen, mint a nyúl és a tojások: gyerekjáték, nem több, bár talán kedves és szórakoztató.

De mivel a „feltámadás igen vagy nem” kérdésénél „mindenről vagy semmiről” van szó, ez az esemény, ha csak kitalált, se nem kedves, se nem vidám, ahogyan egy gyógyíthatatlan beteggel sem csinálnak viccet helyzetének reménytelenségéről! Mörstad, a nagy norvég teológus mondta: „A Názáreti Jézus vagy Isten, és ezért képes volt teste halálán véglegesen diadalmaskodni, vagy csak ember, akkor viszont nem tudta teste halálát legyűrni.”

De ha az utóbbi igaz, akkor nincs többé okunk arra, hogy Isten létezésében higgyünk. Hiszen ez olyan Isten lenne, aki az Ő Atyja és a mi Atyánk, aki Őt és minket azonban nyomorultul hagy meghalni, sok esetben olyan kegyetlenül, mint a kereszten, és minden esetben véglegesen? Ebben az esetben az alapüzenet, „Isten szeret bennünket” nem lenne többé hihető. Valóságos feltámadás nélkül az ateizmus győzne!

Az Egyház hite azonban azt mondja: Krisztus feltámadott, valóban feltámadott. És ez az hit az egyetlen oka annak, hogy Húsvétot ünnepeljük!

Én nem gondolnám zsidó eredetűnek. Lévén a zsidók szerintem igazándiból még zsidónak sem tartják Jézust, csak egy ócska csalónak. Nem ünneplik a karácsonyt sem, ami Jézus születését hivatott ünnepelni, nem tudom minek ünnepelnék a feltámadását.

Persze nem vagyok zsidó, de meg lennék lepve ha ünnepelnék.