"Ex-ateisták" mért változott meg a véleményetek Isten létezéséről?

úgy gondoltam meghallgatom a vallásos emberek véleményét is, ne mcsak az ateista blogokat olvasom, felteszem nekik a kérdéseket amik bennem felmerülnek, hiszen biztos nem olyan ellentmondásos minden vallás, ha egyszer olyan sikeres, hátha vannak válaszaik

ennek következtében rájöttem, hogy a vallások nem olyanok mint amilyennek az ateisták mondják, kb mint amikor valaki rájön, hogy nem a kurucz.info-ról kell megismerni a júdaizmust

elkezdtem ilyesmi előadásokat hallgatni, elemntme templomba kíváncsiságból, lett ott pár haverom ők elhívtak ételt osztani meg hasonló jótékonykodásokra, és nem zavarta őket, hogy ateista vagyok(pedig előtte belém azt a képet ültették az ateista blogok más ateisták és a saját családom is, hogy kb foggal körömmel tépnének szét, de nem), ahogy egyre jobban megismertem az életfelfogásukat, egyre inkáb azt vettem észre, hogy én is hasonlóan gondolkodom, csak Isten nélkül, sokféle szélsőbalos ideológia vonzott korábban, de azt vettem észre, hogy midenki csak kocsmapult forradalmár, és mindenki baromira hiteltelen, a kerezténység meg működik, ők legalább csinálnak valamit, és küzdenek ,hogy minél hitelesebbek legyenek, egy anarchystának mindig tökélete anarchystának kell lenni, egy keresztény tudja, hogy nem feltétlen jó kereszténym indig, de azért törekszik rá

szóval az eszmékkel erősen egyetértést találtam, majd egyszer mondta valaki ,hogy próbáljam meg, hogy imádkozzak, mert Isten segít azoknak akik tényleg nyitottak, és keresik az igazságot, gondoltam oké, ártani nem árt, megkértem Istent, hogy ha létezik akkor jelezze már ezt, csak hogy tudjam mi a frankó, és erősen jelezte is, úgy éreztem(érzem) hogy elég közvetlen módon szólt, hogy "igen itt vagyok", bár ez hosszú folyamat volt, mert évekig még szkeptikus maradtam (mindig attól féltem ,hogy csak én magyarázom bele)

Szia

Ez is egy vélemény:

[link]

hát azt, hogy "biztosan" mikor azt nem tudom, mert évekig szkeptikus voltam még, egyszerűen ezt nevelték belém "Isten márpedig nincs"

ezt nehéz leírni, ha azt kérdeznéd "milyen szerelmesnek lenni" egy könyvtárat megtöltő mennyiséget írhatnék, akkor sem értenéd igazán amég nem tapasztalod

volt pl sok olyan eset, hogy "na ha lenne Isten, most biztos megmutatná magát, azzal hogy [ez és ez] történik" gondoltam magamban, és erre megtörtént "jó ez csak szerencse, de ha kajak van Isten akkor [ez és ez]" és az is megtörtént :D

Vagy pl gondoltam valamire, hogy ez iszonyat nagy ellentmondás, épp találkoztam valakivel aki keresztény és elmagyarázta

valamin épp járt az eszem és pont arról volt szó vasárnap, mintha a lelkész a fejembe látott volna és kifejezetten nekem tartotta volna za előadást (ez nagyon gyakori volt, sokszor felvételről visszahllgattam mert erősan gyanítottam ,hogy rébuszokban beszél, és ezért mindenki belemagyaráz amit akar, mint a horoszkópnál, de nem, tényleg elég konkrét volt...)

csodával határos módon menekültem meg éltveszélyből

számos akár sorozatos nagy szerencs ért

rámtámadt 3 skinhead (mert tarajos hajam volt akkoriban arra ők nagyon harapnak), megfogalmazódott bennem ,hogy na Isten biztos nincs ha hagyja, hogy ezek a náci mocskok elverjenek, elég csúnyán megvertem mind a 3-at, pedig ne mtanultam harcművészetet soha

hallottam valamit a bibliából amit érdekesnek találtam, de nem tudtam ,hogy lehet megtalálni, csak hogy az úszövetségben van, gondoltam akkor bele-bele olvasok hátha a szókörnyezet segít, na pont ott nyitottam ki és ott olvastam bele

de ez mind csak a nagyon de nagyon felszíne, mint mondtam ezt nem igazán lehet leírni

69%-os,örülök hogy megtaláltad Istent.

tudod amiket Írtál pld a náci...-ról meg pld mintha a kérdéseidre adták volna a választ mintha neked beszélt volna a pap vagy a bibliát pont ott olvastad stb,ezek mind mind Isten jelei és segítségei,mert ő vigyáz rád mert látja a szíveket és azt ami abban van,jót s rosszat egyaránt.

egy hívő pontosan érti hogy mit akarsz mondani.

örülök neki hogy Isten nem hagyott téged elveszni.

a kérdésre,én teljesen más miatt tértem meg.

mert sajnos én egy makacs ateista voltam,és csak abban tudtam hinni amit érinteni vagy látni tudtam.

és ennek ellenére Isten mégsem hagyott elvesznem,melyért örökké hálás leszek neki.

tudom hogy fura és hihetetlen,de engem Jézus kereset fel és téríttet a helyes útra.

tehát 100%-ra bizonyított nekem és nem csak az ő létéről.

Én ovis koromban jártam hittanra. Katolikusnak lettem keresztelve, a hittant református lelkész tartotta, de nem ment bele olyan dolgokba, ahol eltér a két felekezet véleménye. Leginkább azért szerettem a hittant, mert nem kellett bent lennem a csoportban, mert ott mindig piszkáltak. (Meg hát én sem voltam jó, verekedtem azokkal, akik piszkáltak XD )

Alsóban is jártam hittanra, voltam elsőáldozó, de igazi hitem nem nagyon volt. Elfogadtam, hogy van Isten, de valahogy nem sikerült hinnem benne.

Aztán felsőben nem jártam hittanra, mert úgy tudtuk, nem lesz hittan.

Az évek során az a kis "hitképződmény" egyre inkább elmúlt. Már nem hittem Istenben, de érdekeltek a misztikus dolgok, egyszer még szellemet is akartunk idézni az unokatesómmal. Ami érdekes, hogy hitetlen létemre mégsem tudtam volna Istent igazán megtagadni és káromolni. (Ezt furcsálltam is: miért nem vagyok képes szidni valaki olyat, aki nem is létezik?) Néha talán eszembe is jutott, hogy valaha keresztény voltam, és már nem tudtam, mi az igazság.

Volt, amikor anyával sétáltam, még mindig általános iskolás koromban, és láttunk egy szem alakú felhőt. Erről valamiért az jutott eszembe, hogy Isten figyel minket és vigyáz ránk. Nem tudom, ez hogy jutott eszembe, hiszen nem voltam hívő.

Amikor sulit kellett választani, valamiért az első helyre egy katolikus iskolát jelöltem. Nem tudom pontosan, mi az, ami vonzott benne, de oda szerettem volna menni. Sikerült is, felvettek, minden rendben volt. Eleinte még nagyon távol voltam a hittől, annak ellenére, hogy vallásos suliba jártam.

10. osztályban lehetett bérmálkozni, és valamiért úgy éreztem, szeretnék. Még nem igazán éreztem a súlyát. Abban az évben az osztályunknak kötelező volt elmenni a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra. Minden évben szerveznek oda utat, de 9.-ben még nem érdekelt, gondoltam, biztos uncsi lehet. De, amikor 10.-ben elmentem, kellemeset csalódtam, és azóta csak egy alkalmat hagytam ki. Később megismerkedtem az Antióchia nevű keresztény közösséggel (nem gyülekezet, hanem egy katolikus közösség), ahova több velem egy suliba járó ember is járt, és az egyikük meghívott a fölöttünk levő évfolyamból. Az is nagyon megtetszett. De már az Anti előtt kezdtem megtérni. Valahogy sikerült "újra" hinnem, most már misékre is járok pár éve minden vasárnap.