A Bibliában van arról szól, hogy emberek, más embereket szenté avathatnak?

Sajnálattal olvasom, az ellenünk irányuló "szép" szavakat

Pedig nem mi találtuk ki az általatok is elfogadott Bibliában benne vannak Jézus szavai:

9 Ezután még ezt is mondta nekik: „Ügyesen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy megtartsátok a magatok hagyományát.

(Máté 15:3) 3 Így felelt nekik: „Hát az miért van, hogy ti is áthágjátok az Isten parancsolatát a hagyományotok miatt?

(Márk 7:8) 8 Az Isten parancsolatát elhagyva, az emberek hagyományához ragaszkodtok erősen.”

A farizeusok önigazságossága a szájhagyományban gyökerezett. A szájhagyomány az i. e. második században vette kezdetét, mintegy „a Törvényt körülövező védőfalként”, hogy megóvja azt a hellénizmus (a görög kultúra) behatolásától. A szájhagyományt a Törvény részének kellett tekinteni. Az írástudók tulajdonképpen a szájhagyományt még az írott Törvénynél is magasabb értékűnek minősítették. A Misna ezt mondja: „Nagyobb szigorúságot kell alkalmazni az Írástudók szavainak [a szájhagyománynak] betartásánál, mint az írott Törvény szavainak betartásánál.” Ezért ahelyett, hogy „a Törvényt körülövező védőfal” lett volna annak megóvására, a hagyományuk meggyengítette a Törvényt és érvénytelenné tette, ahogyan Jézus mondta: „Az Isten parancsolatait ügyesen félreteszitek, hogy a hagyományaitokhoz ragaszkodjatok”

Ennél fogva az emberek hagyományai erősebbek az írott törvénynél, amit Isten leíratott.

Jézus hiábavalónak nevezte....

(Márk 7:7) 7 Hiába imádnak engem, mert tanokként emberek parancsait tanítják.«

Amúgy... nem akarok erőszakoskodni, de képzeld el magadat hogy focizol.

Amit te csinálsz az az, hogy kimész a mezőre egy labdával és rúgod a bőrt. Este hazamész, és örülsz hogy mennyire jót fociztál.

De csinálhatnád azt is, hogy beállsz egy csapatba és velük együtt focizol.

Mindkettő focizás, de mégsem ugyanaz!

Nézd meg hogy a környékeden milyen gyülekezetek vannak, és nézd meg hogy melyik felekezet mennyire Bibliahű, milyen a lelkész tehetsége, mennyire összetartó a gyülekezet, aztán csatlakozz hozzájuk. Akármennyire is olvasod a Bibliát, biztos vagyok benne hogy egy lelkész (feltéve ha normális, vannak elég félnótás lelkészek is) tud újat mondani, és ezen kívül keresztyén közösségben is vagy!

Ha netán budapesti egyetemista vagy középiskolás vagy, akkor ismerek olyan társaságot (név szerint Fiatalok Az Élet Küszöbén = FÉK), ahol biztosan jól éreznéd magad. Ez egy felekezetek közötti társaság, akik rendkívül aktívak, és az alkalmaik persze jóval lazábbak mint egy Istentisztelet (persze nem is céljuk helyettesíteni azt).

Kicsit elkanyarodott a téma, de az eredeti kérdésre válaszolva:

Mindenki szent, aki üdvözült, és a mennyországba került. Például akár a mi felmenőink is.

A legtöbb esetben ebben nem lehetünk biztosak hogy üdvözül-e valaki, de vannak esetek, amikor ez egyértelmű. Őket ismeri el az egyház szenteknek.

A "szentté avatni" kifejezés eléggé megtévesztő, mert nem az egyház avatja a szenteket, ő csak megállapítja valakiről, hogy Isten az üdvösség kegyelmében részesítette őt.

Teljesen egyértelmű, hogy valaki szent, ha vértanúvá válik, életét adja Krisztusért. Szentek lettek a nyáron kivégzett kopt vértanúk:

[link]

Köztük az is, aki muszlim volt, egész életében az iszlámban hitt, de mégis vállalta a halált a társaival. Igazából neki semmit nem kellett volna tennie, hogy ne végezzék ki, de ő mégis vállalta a halált Krisztusért.

Másik esetekben, amikor nem vértanúkról van szó, akkor is egyértelmű lehet, hogy valaki üdvözült. Az ilyen emberek életükben is szentéletűek voltak, és mint szentéletű lelki vezetőkhöz járultak hozzájuk az emberek tanácsért, segítségért.

ALÁZATOSAK, istenfélők, és sok esetben földi életüket vagy a halálukat csodák kísérték. Például a vadállatok is megszelídülnek a környezetükben, vagy elég gyakori jelenség a szenteknél az is, hogy a holttestük nem indul oszlásnak, hanem balzsamozás nélkül is konzerválódik. Sokszor nagyon kellemes illatot áraszt magából. Ilyenre a napjainkból is vannak példák.

Amikor az egyház a szentekre gondol, tiszteli őket és őrzi az emléküket, akkor az éppen olyan gesztus, mint ahogyan élő embertársainkat is tiszteljük és példaképként tekintünk rájuk, ha erre érdemesek.

Krisztus legyőzte a halált, semmi okunk rá, hogy a halottainkkal másképp bánjunk, mint élő embertársainkkal :)

"a Katolikus egyháznak fontosak a hagyományok is, nem gondolom, hogy ez teljes egészében elítélendő, mert úgy ahogy egy nemzethez tartozhatnak sajátos hagyományok, szokások úgy az egyházaknak is lehetnek sajátjuk, persze az más kérdés, hogy ez mennyiben ütközik Isten tanításaival."

Nem csak a katolikus egyháznak, hanem az összes apostoli folytonosságú egyháznak fontos, hogy úgy őrzi a Szent Hagyományt, ahogyan azt az apostolok ránk hagyták, és megparancsolták, hogy őrizzük meg.:

"Legyetek tehát állhatatosak testvérek, és ragaszkodjatok a HAGYOMÁNYOKHOZ, amelyeket akár ÉLŐSZÓVAL, akár levelünkből tanultatok." 2Tessz 2,15

A Szent Hagyomány az maga a Kinyilatkoztatás. A Biblia is ennek a Szent Hagyománynak a RÉSZE.

A Bibliában sincs leírva a teljes Kinyilatkoztatás (Jn 20,30-31), valamint a Bibliát nem szabad egyénileg értelmezni, hanem csakis úgy, ahogy azt az apostolok ránk hagyták a Szentlélektől ihletve (2Pét 20-21).

"ajnos a katolikus egyház ezt gyakorolja,sőt odáig ment,hogy a Tízparancsolatot átírták a saját szájízük szerint.A második parancsolatot egyszerüen kihagyták,a kilencedik parancsolatot pedig kétfelé vették."

Jajj, ez olyan érv, mintha én azt mondanám, hogy a protestánsok pedig egy kalap alá veszik a feleséget a tulajdonnal, mert összemossák a 9. és a 10. parancsot. A katolikus fordítású tízparancsolatban ugyanúgy benne van, hogy tilos a bálványimádás. Csak általában az első parancsot röviden szokták idézni, hogy "Uradat, Istenedet imádd, és CSAK NEKI szolgálj!" Tehát, ha egy kicsit túljutunk a betűkhöz való ragaszkodáson és elkezdjük a mondatot értelmezni, akkor ebben ugyanúgy benne van az, hogy nem szabad bálványt imádni, mert akkor már nem szolgálsz csak Istennek.

A kérdésre válaszolva:

A Szentírásban benne van, hogy legyünk szentek az életünkben. Vannak emberek, akik életükben valóban láthatóan úgy éltek, hogy nem lehet kétségünk affelől, hogy Istennek szentelték életüket. Őket avatja szentté az Egyház. Egyébként tudjuk, hogy a szentté avatottakon kívül sokkal több szent van, csak nem ismerjük mindet név szerint. A szentek példaképek, akik megmutatják nekünk, hogy igenis lehet itt a földön teljesen Istennek szolgálni.