Mi a Katolikus Egyház tanítsása röviden összefoglalva?

ezt nem kell letölteni, csak olvasni

de hogy gondoljátok, hogy ezt röviden le lehet írni?

[link]

[link]

[link]

[link]

Legrövidebben a két hitvallás foglalja össze:

Apostoli hitvallás

Hiszek egy Istenben,

mindenható Atyában,

mennynek és földnek

Teremtőjében.

És Jézus Krisztusban,

az ő egyszülött Fiában,

a mi Urunkban;

aki fogantatott Szentlélektől,

született Szűz Máriától;

szenvedett Poncius Pilátus alatt;

megfeszítették,

meghalt és eltemették.

Alászállt a poklokra,

harmadnapon feltámadt

a halottak közül;

fölment a mennybe,

ott ül a mindenható Atyaisten

jobbján;

onnan jön el

ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben.

Hiszem a katolikus

Anyaszentegyházat,

a szentek közösségét,

a bűnök bocsánatát,

a test föltámadását

és az örök életet.

Amen.

Nicea-konstantinápolyi

hitvallás

Hiszek az egy Istenben,

mindenható Atyában,

mennynek és földnek, minden

láthatónak és láthatatlannak

Teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban,

Jézus Krisztusban,

Isten egyszülött Fiában,

aki az Atyától született

az idő kezdete előtt.

Isten az Istentől,

Világosság a Világosságtól,

valóságos Isten

a valóságos Istentől,

született, de nem teremtmény,

az Atyával egylényegű,

és minden általa lett.

Értünk, emberekért,

a mi üdvösségünkért

leszállott a mennyből.

Megtestesült

a Szentlélek erejéből

Szűz Máriától,

és emberré lett.

Poncius Pilátus alatt értünk

keresztre feszítették,

kínhalált szenvedett

és eltemették.

Harmadnapra föltámadott

az Írások szerint,

fölment a mennybe,

ott ül az Atyának jobbján,

de újra eljön dicsőségben

ítélni élőket és holtakat,

és országának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben

Urunkban és éltetőnkben,

aki az Atyától

és a Fiútól származik;

akit éppúgy imádunk

és dicsőítünk,

mint az Atyát és a Fiút,

Ő szólt a próféták szavával.

Hiszek az egy, szent,

katolikus és apostoli

Anyaszentegyházban.

Vallom az egy keresztséget

a bűnök bocsánatára,

várom a holtak feltámadását

és az eljövendő

örök életet.

Amen.

Római Katholikus Egyház tanítása:

A kereszténység Istennek, Jézus Krisztus személye által az emberiséggel közölt isteni kinyilatkoztatása, amelynek megismerése kizárólag a Szent Lélek által adott (inspirált) és megőrzött (áthagyományozott) Szent Hagyományból lehetséges, s mely egyrészt szóbeli, másrészt írott (Szent Írás) formában őrződött meg. A kinyilatkoztatás fentebb vázolt hitszabályát, zsinórmértékét (kánon) kizárólag a Szent Lélek állandó irányítása alatt álló Egyház értelmezi hitelesen, rendkívüli módon (legnagyobb tekintéllyel) pedig Péter tanítói hivatalának székéből ("ex cathedra") Róma mindenkori püspöke (római pápa), és a Péterrel (Róma püspökével) egységben lévő apostolutód püspökök Egyetemes Zsinata, mint a Péter vezette apostolkollégium utóda. Az Isten egy (1) lényegben (ousía, substantia) lévő két (2) benső és szerető eredés (processio) által, három (3) személyben (hypostasis, persona) létezik (subsisto), mely személyek között négy (4) vonatkozás (relatio) áll fönn. A Szent Lélek az Atyától és a Fiútól ered. A Szent Háromságban létező egy Isten valóságán kívül az imádásnak (latreia) nincs más tárgya. Ezzel nem ellenkezik az Istentől áthatott teremtett valóságok tisztelete (dylia) különösen az eredeti bűntől mentesen fogant (immaculata conceptio) Szűz Mária minden teremtett dolgok fölötti tisztelete (hyperdylia). E tisztelet körébe tartozik még a többi megdicsőült szentnek (angyalok és emberek) személye, azok ereklyéi, képmásai. A megdicsőült szentek közbenjárnak érettünk, a kegyelem közvetítésében részt vesznek, és így a megváltás művébe is bekapcsolódnak, mint annak viszonylagos (relatív) résztvevői. Az ember bűntől sérült természettel fogan és születik. Ez az áteredő bűn (peccatum originale) következménye. Ez azonban nem volt az eredeti sajátsága: az első emberpár (Ádám és Éva) mikor Isten kezéből kikerültek természetük tökéletességén kívül, természetük feletti kegyelmi ajándékként halhatatlansággal és romolhatatlansággal rendelkeztek. Istenben éltek és Isten élt őbennük (megszentelő kegyelem): ez az eredeti megigazultság (iustitia originalis), az ember saját természete fölé emelt (természetfeletti) állapota. Ez az áteredő megigazultság az ősszülők minden utódjára átöröklődött volna. Az ősszülők bűne miatt ők és utódaik elveszítették az eredeti megigazultságot, s az azokhoz külön adott ajándékokat (halhatatlanság, romolhatatlanság). Ezen kívüli következmény volt még, hogy természetük is megsérült (vulneratio): értelmük elhomályosult, akaratuk rosszra hajló lett, testileg is tökéletlenségeknek lettek kitéve. Ebben az állapotban az ősszülők leszármazottja Isten előtt bűnös, mivel az ősszülők utódai nemcsak büntetést (reatus poenae), hanem az eredeti bűnt (reatus culpae) is örökölték. Az eredeti bűn a megigazultság (megszentelő kegyelem) nélküliségben áll. Ha nem így lenne, az ősszülők utódai (akiknek nem személyes bűnük az első bűn) nem örökölhették volna a bűnért járó büntetést Isten igazságosságának a fényében. A bűnre való hajlam önmagában még nem bűn, hanem az abba való beleegyezés. Ebben az állapotban az egyes ember - romlott, sérült szenvedélyeinek engedve - személyes bűnöket követhet el, de még ebben az állapotában sem hiányzik belőle - az Istennek kedves - jóra való akarati törekvés és az igazság értelmi szomjúhozása. Ebben a sérült állapotában sem cselekszik kizárólag rosszat. Jézus Krisztus, Isten véle egylényegű Fia, aki a Szent Lélektől való fogantatása pillanatától, Szűz Máriától emberi természetet fölvett második isteni Személy, az Ige. Egy - isteni - Személy, két természettel. Az isteni természet és az ember természet - szellemi lélek + anyagi test - egy személyű birtokosa. Ebben az egy személyben, a két természetének megfelelően, két akarat (isteni és emberi) van, melyek teljes összhangban vannak kölcsönösen egymással. Szeretetében önátadó áldozatával kibékítette Istent és az emberiséget egymással, végtelen értékű halálával és föltámadásával elégtételt nyújtott az emberiség összes véges bűnéért, és lehetővé tette az üdvözülést (átistenülést). Hogy az egyes emberek a megváltás és az üdvözülés (átistenülés) részesei lehessenek, annak előfeltétele a lelki újjászületés. Ez az egyes emberben a Szent Lélektől ösztönözve (segítő - külső - kegyelem) indul be, s az ember szabad akarati döntésére a viszontválasz a Szent Lélek általi megszentelés (megszentelő - belső - kegyelem: átistenülés) Isten részéről. Ezt a kegyelmet Isten minden embernek kivétel nélkül fölajánlja. Ezt a kegyelmet az egyes ember - ha nem kíván véle élni - szabadon visszautasíthatja. A kegyelembe fogadott ember megszentelődik, Istennel átitatódik, és azok a jó cselekedetek, amelyeket ebben az állapotban visz véghez, kiérdemlik számára a kegyelemben való gyarapodást és az örök boldogságot. Az ily módon megigazult ember azonban sohasem tehet többet annál, hogy Isten parancsait követi, és az evangéliumi útmutatások megtartása segítségével az erkölcsi tökéletesség és a mennyei boldogság magasabb fokára juthat. A megigazult ember bűn elkövetésével a megszentelő kegyelmet elveszíti, amennyiben bűne halálos volt, azaz súlyos tárgyban, tudva és akarva követte el az illető. Ezek örök büntetetést érdemelnek, de Isten kegyelme folytán megbocsátatnak, ha a bánat tökéletes, azaz Isten- és emberszeretetből fakad föl. A halálos (súlyos) bűnök nem közömbösítik szükségszerűen a hitet. Amennyiben a megszentelő kegyelem (megigazultság) állapotában lévő ember bűne bocsánatos (könnyebb) volt, azaz ha tárgyi oldalról nézve bűne könnyű, avagy ha tárgyában súlyos is a bűn, de nem egészen tudva és/vagy nem egészen akarva követte el; nem veszíti el a megszentelt állapotot, csak roncsolja azt. Ezek külön - időleges - elégtétellel (poenitentia) levezekelhetőek. A bocsánatos bűnöket a tökéletlen - félelemből fakadó - bánat is eltörli. Az ember újjászületése (megigazulása, megszentelése) Isten Igéje (Szent Írás), és azon - a Krisztus által alapított és rendelt - szentségek (sacramentum) hatására valósul meg, amelyek ereje és hatékonysága azok felvevőjében ex opere operato Christi működik, ha az azt kiszolgáltató cum intentione (Isten és Egyháza hitével és akaratával összhangban) végzi őket. Ezekből a szentségekből hét (7) van: keresztség; bérmálás; Oltáriszentség; bűnbánat; utolsó kenet; egyházi rend; házasság. Az Eucharisztia szentsége az Isten és a hívők, valamint a hívők egymás közötti egységnek a jele, mely a Szent Misében válik valóságossá, a pap személyén keresztül, aki lehívja a Szent Lelket az adományokra (consecratio, inlatio), és kimondja Krisztus Igéjét ("ez az én testem", "ez az én vérem"). Ez a keresztáldozat vértelen megjelenése, Krisztus örökkévaló önátadó tette történik ott. Az Eucharisztia külső - érzékelhető - valósága, a "színek" (accidentia) kenyér és bor érzetét keltik, de lényegileg az már nem kenyér és bor, hanem Krisztus megdicsőült, Szent Lélekkel telt, valóságos Teste és Vére. Ez az állapot addig marad meg, amíg a külső színek is megmaradnak. Ezt a katholikus hit átlényegülés (transsubstantiatio) névvel illeti. A lélek sorsa a földi halál után háromféleképpen (3) alakulhat. 1.) Aki teljes elégtételt nyújtott valamennyi bűnéért, annak lelke mennybe jut. 2.) Aki halálos bűn állapotában halt meg, annak lelke a pokolba jut. 3.) Aki nem nyújtott teljes elégtételt, de nem a halálos bűn állapotában hunyt el, az a tisztítóhelyre (purgatorium) kerül, ahol megtisztító szenvedésekkel vezekel. Az Egyház nyújtotta gyászmisék, búcsúk, az egyesek fölajánlott jó cselekedetei által kiszabadulnak a lelkek ebből az állapotból. Jézus Krisztus Egyháza Krisztus, a láthatatlan Fő, és földi helytartója, "kulcsára", Szent Péter utóda, a római püspök (pápa) irányítása alatt egyesített gyülekezete valamennyi Krisztusban hívőnek, az igazhitűeknek éppúgy, mint az igaz hit nélkülieknek. A súlyos bűnösök elszakadnak automatikusan az Egyháztól. Az Egyház egyszerre látható és kegyelmi valóság is. Az üdvözülés csak Jézus Krisztus föntebb vázolt Egyházán keresztül történhet meg, mely Egyház a Szent Lélek állandó vezetése alatt áll, és ezért a hit és az erkölcs kérdésben tévedhetetlen. Az egyházi szolgálatokhoz külön, erre alkalmas személyekre van szükség, akik a többi kereszténytől lényegileg különböző rendet alkotnak (klérus). Ez a rend püspöki, papi, diakónusi rendre oszlik, különböző szentségi hatalommal és jogkörrel. A püspökök közül az első (primas) Róma püspöke, aki mint Péter utóda teljes pásztori joghatóságot birtokol az egész Egyház fölött. Ha az egyházi szolgálatokat ellátók Zsinatra gyűlnek össze, s ha ez a zsinat egyetemes, azaz a püspökök a pápával egységben, mint a Péter vezette Apostolkollégium utóda összáll, képviselik az Egyházat, és a Szent Lélek különleges irányítása alatt tévedhetetlenül nyilatkoznak, ha hit és erkölcs kérdésében, az egész Egyházra nézve (katholiké), visszavonhatatlanul (irreformabile) nyilatkoznak. A pápának, mint Péter utódának nincs szüksége ilyen - "ex cathedra" - döntésekhez az Egyetemes Zsinat jóváhagyására. Minden egyházi (klerikus) szolgálatot ellátót szabályszerűen föl kell szentelni az egyházi rend adott fokozatával, amely eltörölhetetlen jegyet vés lelkébe, és amely szertartást csak a püspök végezhet el, midőn is az apostoloktól öröklött szentségi hatalmán keresztül szentségi módon fölszenteli rajta keresztül Krisztus a jelöltet klerikussá. Az egyházi szolgálatot ellátók közül megházasodhat fölszentelés előtt a diakónus, míg az áldozópapság és a püspökök egyházfegyelmileg nőtlenségre vannak kötelezve. A fölszentelés rögzíti az életállapotot. Ha fölszentelés után házasodni vagy újraházasodni próbál, a házassága érvénytelen. Az egyházi szolgálatot ellátók valamennyien hirdetői és magyarázói Isten kinyilatkoztatásának, és a szentségek teljessége fölött a püspök bír hatalommal. Az alábbi szentségek kezelésére hatalmat kap a szentelésben az áldozópap: keresztelés, Oltáriszentség (szentmiseáldozat bemutatása), bűnbocsánat, utolsó kenet. A szentségek egy részét a királyi - egyetemes - papsághoz tartozó világiak is kiszolgáltathatják, mégpedig a keresztség szentségét végszükség (pl. félő, hogy meghal a csecsemő) esetén, és a házasság szentségét, melynél az Egyház csak mint tanú (pap és két világi Krisztus-hívő) van jelen. A házasság szentségét csak az egyik fél elhalálozása bontja föl (kiv. páli kiváltság és péteri kiváltság). Különválás lehetséges, de újraházasodás nélkül. Házastárs(ak) halála esetén (elméletileg) bármennyi újraházasodás lehetséges. Az érvénytelenséget egy látszatházasság fölött az Egyház erre hatalommal fölruházott testülete mondja ki. Egyes esetekben fölhatalmazást kap az áldozópap a bérmálás kiszolgáltatására. Az Egyház szertartásai, azaz a különböző liturgikus cselekmények közül nem egy apostoli eredetű. Az Egyház által alapított és rendelt szentelményekbe (sacramentalia) ágyazódnak a krisztusi szentségek. A szentelmények ex opere operantis Ecclesiae hatnak, és közvetítenek segítő kegyelmet. Ezekkel illő és üdvös élni, s a Szent Liturgiához kapcsolódókat - vészhelyzetet leszámítva - elhagyni tilos. Az oltárok és a képmások (ikonok) a kultusz és az áhítat lényeges segédletei.