Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ellentmondást találtam a...

Ellentmondást találtam a bibliában?

Figyelt kérdés

„Hit által utasította vissza Mózes, amikor már felnőtt volt, hogy a fáraó leánya fiának hívják” (Héberek 11:24). A másik: "Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve,..." (Héberek 11:27).

A cikket írók a Héberek 11:24-re alapozták mondandójukat. Vagyis, hogy „Hit által utasította vissza Mózes, amikor már felnőtt volt, hogy a fáraó leánya fiának hívják”. Két hivatkozás kapcsolódik ehhez a vershez, az ÚF szerint. A 2Mózes 2:10, 11. Egyik vers alapján sem állapítható meg, hogy Mózes visszautasította volna ezt a kiváltságot. Ez csak következtetés.

A Héberek 11:24-nél hivatkozik a 2002. június 15-ei Őrtorony 10-11-es bekezdéseire. 'Egy jelentőségteljes döntés' alcímmel.

"A Héberek 11:24-26 a következőket mondja: „Hit által utasította vissza Mózes, amikor már felnőtt volt, hogy a fáraó leánya fiának hívják, inkább választva, hogy az Isten népével együtt durva bánásmódban részesüljön, semmint hogy ideig-óráig élvezze a bűnt.” Miért döntött így? „Mivel nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát Egyiptom kincseinél; mert a megjutalmazásra szegezte tekintetét.” „A Krisztus” — vagyis ’felkent’ — kifejezésnek az ilyen különleges módon való használata helyénvaló Mózessel kapcsolatban abban az értelemben, hogy később különleges megbízatást kapott, közvetlenül Jehovától."

"Gondolj csak bele! Mózes olyan neveltetésben részesült, mely kizárólag az egyiptomi előkelőség tagjait illette meg. Pozíciója csodálatos karrierrel és az élvezetek netovábbjával kecsegtetett. Ám ő mindezt elutasította. Nem tudta összeegyeztetni a Jehova és az igazságosság iránti szeretetét azzal, hogy a zsarnok fáraónak az udvarában éljen. Mózes ismerte Isten ígéreteit, melyet ősatyáinak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak tett, és elmélkedett rajtuk, ami arra indította őt, hogy Isten helyeslését válassza. Így Jehova nagyon kiváltságos szerepben tudta felhasználni Mózest a szándékai beteljesítésére."

Látható, hogy csak következtetések szüleménye a Társulat magyarázata, Pál apostol véleménye alapján. A nagyobb baj az, hogy ezáltal bibliai történeteket hamisítanak meg, olyan fényben tüntetve fel Mózest, mint aki hit által tagadta meg, hogy a fáraó lányának fiaként tekintsenek rá.

A fent említett másik bibliai állítás, hogy "Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve,..."

Itt is idéznék az 'Egy jelentőségteljes döntés' című írásból.

"Amikor Mózes 40 éves volt — s ekkorra már tősgyökeres egyiptomivá válhatott volna —, „kiméne az ő atyjafiaihoz és látá az ő nehéz munkájukat”. Ami ezután történt, az elárulja, hogy Mózes nem csupán kíváncsi bámészkodó volt, hanem segíteni szeretett volna. Amint meglátta, hogy egy egyiptomi ver egy hébert, közbelépett, és megölte a zsarnokot. Ebből a cselekedetéből kiderül, hogy Mózes szíve a testvéreihez húzott. A halott férfi minden bizonnyal egy tisztviselő volt, akit a munkája végzése közben ölt meg. Az egyiptomiak szemében Mózesnek minden oka megvolt arra, hogy lojális legyen a fáraóhoz. Ám abban, amit Mózes tett, az igazságosság iránti szeretete is közrejátszott. Ez a tulajdonsága a következő napon ismét megnyilvánult, amikor vitába szállt egy héberrel, aki igazságtalanul verte a társát. Mózes szerette volna megszabadítani a hébereket a rabszolgasors keserves bilincséből, amikor azonban a fáraó fülébe jutott, hogy Mózes elpártolt tőle, meg akarta őt ölni. Ezért Mózes kénytelen volt Midiánba menekülni (2Mózes 2:11-15; Cselekedetek 7:23-29)."

2Mózes 2:11 Akkoriban történt, mikor Mózes már megerősödött, hogy kiment a testvéreihez megnézni, milyen terheket hordoznak. Meglátott egy egyiptomit, amint éppen egy héber testvérét ütlegeli. 12 Körülnézett, és amikor látta, hogy nincs ott senki, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. 13 Másnap mégis kiment újra, és látta, hogy két héber férfi verekszik. Megkérdezte attól, aki a hibás volt: „Miért vered a társadat?" 14 Erre az így felelt: „Ki nevezett ki téged fejedelemnek és bírónak mifölénk? Engem is meg akarsz ölni, mint ahogy megölted az egyiptomit?" Mózes ekkor megijedt, és ezt mondta: „Biztosan kitudódott a dolog!" 15 Később a fáraó meghallotta ezt a dolgot, és meg akarta ölni Mózest. Mózes azonban elfutott a fáraó elől, és Midián földjén akart letelepedni. /ÚF/

Héberek 11:27 Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve,...

Láthatjuk a kiemelt részek összevetése után, hogy nemcsak a 12 évvel ezelőtt cikk változtatja meg a bibliai tényeket és Mózes indítékait. Pál apostol pedig egyértelműen elferdíti Mózes menekülésének okát. Mózes jól ismerte az egyiptomi törvényeket, ezért tisztában volt azzal, hogyha megöl egy tisztviselőt, akkor a fáraó kivégezteti. Hatalmas torzítás Mózes tettét azzal magyarázni, hogy szíve a testvéreihez húzott. Végül is ez a tette önbíráskodásból és gondatlanságból fakadó, halált okozó, súlyos testi sértés volt.

2Mózes 2:23 És történt, hogy e hosszú idő alatt az egyiptomi király végül meghalt, de Izrael fiai továbbra is sóhajtoztak a rabszolgaság miatt, panaszosan kiáltottak, és a rabszolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott az igaz Istenhez.

Miért negyven év múlva térhetett vissza Egyiptomba Mózes. Az itt királynak nevezett fáraó halála miatt évült el Mózes bűne. Négy évtizedes száműzetés volt a büntetése. Ezek után az a kérdés, hogyha tárgyilagosan vizsgáljuk Mózes életének első negyven évét, követendő példa-e?


2015. szept. 7. 07:36
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
35%

Olvasd el José Rodriguez Dos Santostól A végső titok című könyvet.

Nem kell sem elhinni, sem cáfolni, semmit. Egyszerűen csak érdekes olvasmány annak, akit érdekel a Biblia, és gondolkodni is akar, nem csak hinni.

Hogy aztán kinek mi a véleménye, az teljesen egyéni dolog, ez csak gondolkodásnak jó, semmi más célja nincs.

2015. szept. 7. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 KZitus ***** válasza:

Szervusz


Egyszer Jézus azt mondta:"nem békességet hoztam a világba", egy másik alkalommal pedig ezt:" békességet hoztam a világba" !!

Vajon akkor ez ellentmondás? Dehogy is, csak meg kell figyelni, kinek mondta az egyiket, és kinek a másikat:-) és máris igaza van Jézusnak.

Így van a többi "ellentmondással" is:-)

2015. szept. 7. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

"Én megértem, hogy van, aki úgy érzi, adott esetben képes (lenne) minden, mások számára látszólag egyértelmű bibliai ellentmondást megmagyarázni és feloldani"


Tehát ha van magyarázat, akkor az azonnal csak arról szól, hogy valaki mindenáron hinni akar? :) Nem pedig arról, hogy van magyarázat? Nézd, Roland nagyon tiszteletteljes választ adott, becsülöm érte, hogy megvan ez a békéje, de én képtelen vagyok nem úgy látni, hogy ti úgy gondoljátok, hogy ha TI nem tudjátok rá a választ, akkor az nem is létezik. Ha TI nem ismertek valakit, vagy valamit, akkor az szintén nem létezik és ezt úgy hívják, hogy önelégültség.

2015. szept. 7. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

#9:

Az hogy Isten a földet előbb teremtette, mint a napot nem ellentmondás, mert Isten maga a világosság. Ezt a harmadik napon átadta a napnak és a csillagoknak, de addig ő maga világított. Ezt egy prédikációban hallottam, nem én magam vagyok ilyen okos.


Egyébként a többi látszólagos ellentmondásra is lehetne magyarázatot találni, és egyetértek Kzitussal, hogy ennek az egyik módja, hogy megnézzük, kinek is szólt az ige. A legtöbb apostoli levél valami konkrét tévtanítás vagy a gyülekezetben jelen lévő probléma megoldására íródott.


Jézus mindenkinek azt adta, amire szüksége volt, nem azt, amit az illető maga gondolt arról, hogy neki mi lenne jó.

Én hiszek benne, hogy Isten mindig azt adja nekünk, ami a legjobb az adott helyzetben. Ha az utolsó napon, amikor ott állunk előtte, valami kifogásunk lenne, hogy egyik-másik vágyunkat miért nem adta meg, szerintem lesz lehetőségünk belenézni, hogy milyen problémák vagy akár tragédiák születtek volna abból, ha azokat megkapjuk.

2015. szept. 7. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Gratulálok, ez még senkinek nem sikerült!
2015. szept. 7. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!