Ellentmondást találtam a bibliában?
„Hit által utasította vissza Mózes, amikor már felnőtt volt, hogy a fáraó leánya fiának hívják” (Héberek 11:24). A másik: "Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve,..." (Héberek 11:27).
A cikket írók a Héberek 11:24-re alapozták mondandójukat. Vagyis, hogy „Hit által utasította vissza Mózes, amikor már felnőtt volt, hogy a fáraó leánya fiának hívják”. Két hivatkozás kapcsolódik ehhez a vershez, az ÚF szerint. A 2Mózes 2:10, 11. Egyik vers alapján sem állapítható meg, hogy Mózes visszautasította volna ezt a kiváltságot. Ez csak következtetés.
A Héberek 11:24-nél hivatkozik a 2002. június 15-ei Őrtorony 10-11-es bekezdéseire. 'Egy jelentőségteljes döntés' alcímmel.
"A Héberek 11:24-26 a következőket mondja: „Hit által utasította vissza Mózes, amikor már felnőtt volt, hogy a fáraó leánya fiának hívják, inkább választva, hogy az Isten népével együtt durva bánásmódban részesüljön, semmint hogy ideig-óráig élvezze a bűnt.” Miért döntött így? „Mivel nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát Egyiptom kincseinél; mert a megjutalmazásra szegezte tekintetét.” „A Krisztus” — vagyis ’felkent’ — kifejezésnek az ilyen különleges módon való használata helyénvaló Mózessel kapcsolatban abban az értelemben, hogy később különleges megbízatást kapott, közvetlenül Jehovától."
"Gondolj csak bele! Mózes olyan neveltetésben részesült, mely kizárólag az egyiptomi előkelőség tagjait illette meg. Pozíciója csodálatos karrierrel és az élvezetek netovábbjával kecsegtetett. Ám ő mindezt elutasította. Nem tudta összeegyeztetni a Jehova és az igazságosság iránti szeretetét azzal, hogy a zsarnok fáraónak az udvarában éljen. Mózes ismerte Isten ígéreteit, melyet ősatyáinak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak tett, és elmélkedett rajtuk, ami arra indította őt, hogy Isten helyeslését válassza. Így Jehova nagyon kiváltságos szerepben tudta felhasználni Mózest a szándékai beteljesítésére."
Látható, hogy csak következtetések szüleménye a Társulat magyarázata, Pál apostol véleménye alapján. A nagyobb baj az, hogy ezáltal bibliai történeteket hamisítanak meg, olyan fényben tüntetve fel Mózest, mint aki hit által tagadta meg, hogy a fáraó lányának fiaként tekintsenek rá.
A fent említett másik bibliai állítás, hogy "Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve,..."
Itt is idéznék az 'Egy jelentőségteljes döntés' című írásból.
"Amikor Mózes 40 éves volt — s ekkorra már tősgyökeres egyiptomivá válhatott volna —, „kiméne az ő atyjafiaihoz és látá az ő nehéz munkájukat”. Ami ezután történt, az elárulja, hogy Mózes nem csupán kíváncsi bámészkodó volt, hanem segíteni szeretett volna. Amint meglátta, hogy egy egyiptomi ver egy hébert, közbelépett, és megölte a zsarnokot. Ebből a cselekedetéből kiderül, hogy Mózes szíve a testvéreihez húzott. A halott férfi minden bizonnyal egy tisztviselő volt, akit a munkája végzése közben ölt meg. Az egyiptomiak szemében Mózesnek minden oka megvolt arra, hogy lojális legyen a fáraóhoz. Ám abban, amit Mózes tett, az igazságosság iránti szeretete is közrejátszott. Ez a tulajdonsága a következő napon ismét megnyilvánult, amikor vitába szállt egy héberrel, aki igazságtalanul verte a társát. Mózes szerette volna megszabadítani a hébereket a rabszolgasors keserves bilincséből, amikor azonban a fáraó fülébe jutott, hogy Mózes elpártolt tőle, meg akarta őt ölni. Ezért Mózes kénytelen volt Midiánba menekülni (2Mózes 2:11-15; Cselekedetek 7:23-29)."
2Mózes 2:11 Akkoriban történt, mikor Mózes már megerősödött, hogy kiment a testvéreihez megnézni, milyen terheket hordoznak. Meglátott egy egyiptomit, amint éppen egy héber testvérét ütlegeli. 12 Körülnézett, és amikor látta, hogy nincs ott senki, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. 13 Másnap mégis kiment újra, és látta, hogy két héber férfi verekszik. Megkérdezte attól, aki a hibás volt: „Miért vered a társadat?" 14 Erre az így felelt: „Ki nevezett ki téged fejedelemnek és bírónak mifölénk? Engem is meg akarsz ölni, mint ahogy megölted az egyiptomit?" Mózes ekkor megijedt, és ezt mondta: „Biztosan kitudódott a dolog!" 15 Később a fáraó meghallotta ezt a dolgot, és meg akarta ölni Mózest. Mózes azonban elfutott a fáraó elől, és Midián földjén akart letelepedni. /ÚF/
Héberek 11:27 Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve,...
Láthatjuk a kiemelt részek összevetése után, hogy nemcsak a 12 évvel ezelőtt cikk változtatja meg a bibliai tényeket és Mózes indítékait. Pál apostol pedig egyértelműen elferdíti Mózes menekülésének okát. Mózes jól ismerte az egyiptomi törvényeket, ezért tisztában volt azzal, hogyha megöl egy tisztviselőt, akkor a fáraó kivégezteti. Hatalmas torzítás Mózes tettét azzal magyarázni, hogy szíve a testvéreihez húzott. Végül is ez a tette önbíráskodásból és gondatlanságból fakadó, halált okozó, súlyos testi sértés volt.
2Mózes 2:23 És történt, hogy e hosszú idő alatt az egyiptomi király végül meghalt, de Izrael fiai továbbra is sóhajtoztak a rabszolgaság miatt, panaszosan kiáltottak, és a rabszolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott az igaz Istenhez.
Miért negyven év múlva térhetett vissza Egyiptomba Mózes. Az itt királynak nevezett fáraó halála miatt évült el Mózes bűne. Négy évtizedes száműzetés volt a büntetése. Ezek után az a kérdés, hogyha tárgyilagosan vizsgáljuk Mózes életének első negyven évét, követendő példa-e?
a fenti egy örtorony cikk összefoglalója.
aki nem akarja végigolvasni, itt az ellentmondás:
11 Akkoriban történt, mikor Mózes már megerősödött, hogy kiment a testvéreihez megnézni, milyen terheket hordoznak. Meglátott egy egyiptomit, amint éppen egy héber testvérét ütlegeli. 12 Körülnézett, és amikor látta, hogy nincs ott senki, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban.
13 Másnap mégis kiment újra, és látta, hogy két héber férfi verekszik. Megkérdezte attól, aki a hibás volt: „Miért vered a társadat?” 14 Erre az így felelt: „Ki nevezett ki téged fejedelemnek és bírónak mifölénk? Engem is meg akarsz ölni, mint ahogy megölted az egyiptomit?” Mózes ekkor megijedt, és ezt mondta: „Biztosan kitudódott a dolog!”
15 Később a fáraó meghallotta ezt a dolgot, és meg akarta ölni Mózest. Mózes azonban elfutott a fáraó elől, és Midián földjén akart letelepedni. 2 mózes 2:11-15
V.S. :
27 Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve, mert rendíthetetlen maradt, mintha látná a Láthatatlant.
héberek 11:27
Ellentmondást én ugyan nem találtam, de ez az eset jól mutatja azt, hogy Isten szeret, Istenvár, Isten kivár és ha 40 éven keresztül tart a kiképzés, akkor azt is megoldja.
Nem voltam Mózes, nem tudom, hogy ha én vagyok a helyébe, akkor hogy sikerült volna, de z tök jó dolog, hogy nem azonnal kell helyesen viselkedni, ahogy tanítják a jehovisták, hanem fel kell ismerni a bűnt és Istennel EGYÜTT kell még az írmagját is kiirtani annak, ami belénk fészkelte magát.
Nem utánozni kell, hanem követni, a kettő között hatalmas a különbség.
A Bibliában rengeteg, egymásnak ellentmondó dolgot találhatsz, ha figyelmesen olvasod.
Csak néhány példa, pár témában:
Szabad-e ölni?
„Ne ölj.” (2Móz. 20,13, 5Móz. 5.17, Máté 5.21, Mát. 19.18, Márk. 10.19, Luk. 18.20, Róm. 13.9, Jak. 2.11)
„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre.” (Mát. 5.21)
Ezzel szemben (messze a teljesség igénye nélkül):
„A ki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon.” (2Móz. 21.17)
„Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért;” (2Móz. 21.24)
„Hat napon munkálkodjanak, a hetedik nap pedig a nyugodalomnak szombatja az Úrnak szentelt nap: valaki szombatnapon munkálkodik, megölettessék.” (2 Móz. 31.15)
„És ezt kell cselekednetek, hogy minden férfiút és minden asszonyt, a ki már férfiúval hált, öljetek meg.” (Bír. 21.11)
„Vénet, ifjat, szűzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, a kiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el." (Ezék. 9.6)
„És kövezze meg őket a gyülekezet, és vagdalják össze őket fegyvereikkel; fiaikat és leányaikat öljék meg, és házaikat tűzzel égessék meg.” (Ezék. 23.47)
Szabad-e lopni?
„Ne lopj.” (2Móz. 20.15, 5Móz. 5.19, Mát. 19.18, Márk. 10.19, Luk. 18.20, Róm. 2.21)
„A te felebarátodat ne zsarold, se ki ne rabold.” (3Móz. 19.13)
Ezzel szemben (csak pár példa erejéig):
"Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így fosszátok ki Égyiptomot.” (2Móz. 3.22, 2Móz. 11.2)
„Az Úr pedig kedvessé tette vala a népet az Egyiptombeliek előtt, hogy kérésökre hajlának és kifoszták az Egyiptombelieket.” (2Móz. 12.36)
Szabad-e faragott képeket készíteni?
„Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok” (3Móz. 26.1)
„Átkozott az ember, a ki faragott és öntött képet csinál” (5Móz. 27.15)
Ezzel szemben:
(Az Úr mondja) „Csinálj két Kérubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére.” (2Móz. 25.18)
Üdvözülünk-e a jó cselekedetek által?
Eféz. 2,8―9 „Mert kegyelemből tartattatok meg ... Nem cselekedetekből”
Gal. 2,16 „Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által”
Ezzel szemben:
Jak. 2,24 „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből”
Kell-e bűnhődnünk a szüleink bűneiért?
2Móz. 20,5 „... mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen” (Megismételve: 5Móz 5,9)
2Móz. 34,6-7 „Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten ... de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.”
ezzel szemben:
Ezék. 18,20 „a fiú ne viselje az apa vétkét”
5Móz. 24,16 „Meg ne ölettessenek az atyák a fiakért, se a fiak meg ne ölettessenek az atyákért; kiki az ő bűnéért haljon meg.”
Megkísérti-e Isten az embert?
Jak. 1,13 „Senki se mondja: ...Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.”
ezzel szemben:
1Móz. 22,1 „És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot”
Mielőtt esetleg bárki félreértené, ezzel sem azt nem kívántam mondani, hogy nem hasznos olvasmány a Biblia, sem azt, hogy abból, hogy emberek egymásnak ellentmondó dolgokat vetettek papírra annak idején, akár Istentől ihletve, akár nem, az következne, hogy Isten nem létezik, vagy ha létezik, akkor következetlen.
5#
Ezekre az "ellentmondások"-ra mind megvan a megoldás,csak alaposan el kellene olvasni a Bibliát és utánajárni a dolgoknak.
Ti elolvastátok vagy csak valamelyik ateista blogról másoltátok be ezeket???
Kicsit ciki,de nem baj :)
# 6
Én annak idején próbáltam elég figyelmesen olvasni a Bibliát, és rengeteg olyan dolgot írtam össze egy füzetbe hónapokon át, ami számomra egyértelműen ellentmondásnak tűnt, nem csak önmagában, egy-egy mondatot kiragadva, hanem a szövegkörnyezetben értelmezve is, de mivel se időm, se kedvem a saját jegyzeteimből másolni ide, és őszintén szólva értelmét sem látom, ide egy neten talált forrásból másoltam be ezt a néhányat az egyszerűség kedvéért, némileg szelektálva.
Én megértem, hogy van, aki úgy érzi, adott esetben képes (lenne) minden, mások számára látszólag egyértelmű bibliai ellentmondást megmagyarázni és feloldani, főleg, ha ő azt szeretné hinni, hogy a Bibliában leírtak 100 %-ban Isten szava, illetve - velem ellentétben - tud abban is hinni, hogy az ószövetségben ábrázolt haragvó, féltékeny, kegyetlen, ártatlanokon, köztük gyerekeken és csecsemőkön (is) kollektív bosszút álló Isten képe valami módon összeegyeztethető Jézus tanításaival, meg azzal az Istennel, aki maga a megbocsátás, a béke és a feltétel nélküli szeretet.
Én ma már, felnőtt fejjel számomra a Bibliánál sokkal kézzelfoghatóbb személyes megtapasztalások, vagy mondhatnám, számomra meggyőző erejű közvetett bizonyítékok miatt hiszek Isten létezésében, még ha most nagyon más képem is van róla, mint akkor, amikor gyerekkoromban templomba meg hittanra jártam, vagy akkor, amikor az ószövetségi írások felnőtt fejjel való olvasása ezt a képet gyakorlatilag porig rombolta (volna) bennem, ha el tudtam volna hinni, hogy az ott valóban Istent ábrázolja hitelesen, aki a maga képére és hasonlatosságára megteremtette az embert, nem pedig inkább fordítva, a saját emberi gyengeségeit és tökéletlenségét Istenre kivetítve, részben azokkal felruházva őt.
Bárki vallásos hitét tiszteltben tartom, mint bármi mást, amit privát szférának tekintek, magamtól se nem érdeklődöm róla, se fel nem hozok ilyen témát egy beszélgetés során, nemhogy hitet, vallást érintő kérdésekről vitatkozni akarjak, vagy bármi más meggyőződését, hitét akár csak minősíteni, ahelyett, hogy örülnék annak, hogy békében él a saját hitével, mint én a sajátommal.
Nálam sincsen a bölcsek köve, mint ahogy másnál sem, szóval ha valaki a Bibliára, mint minden téren hiteles forrásra és Isten szavára tekintve és arra támaszkodva tud többek között például abban hinni, hogy Isten előbb teremtette a Föld bolygót, mint a Napot és a többi csillagot, akkor ezt elfogadom, függetlenül attól, hogy számomra ez nem hihető.
9#
Köszönöm az őszinte válaszodat,és azt is,hogy,bár nem értünk egyet,de tiszteletteljesen lehet eszmecserét folytatni,mert legtöbb esetben ez sajnos nem így van..
Amit írtál az ószövetségi istenképről,annak teológiai magyarázatai vannak,de elég hosszú lenne kifejteni,plusz OFF is lenne a téma.
Én sem értek mindent a Bibliában,és vannak olyan részek is,amik egyenlőre számomra feloldhatatlanok (számadatok stb),de egy hívőt ez arra inspirál,hogy tovább gondolkodjon,kutasson.Mondok egy példát,amit talán sokan nem is vesznek észre még keresztények között sem:Az egyik evangéliumban a vak Bartimeus meggyógyítása akkor történt,amikor Jézus jön kifelé Jerikó városából,a másikban pedig,amikor megy befelé!Ez logikailag feloldhatatlan ellentmondás,és a Biblia sem ad erre választ.Viszont régebben egy főiskolai tanárom mondta,hogy Jerikónak 2 része volt,s a kettőt egy puszta terület választotta el egymástól.A gyógyulás a puszta területen történt és az egyik író az egyik részből "kamerázva" írja le a történteket,a másik pedig a másikból.
Rengeteg olyan megoldás lehetséges tehát,aminek nemcsak a Szentírás a forrása!
Szép napot mindenkinek!-Roland
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!