A Bíblia papírra vetői, tudták, hogy épp Isten szavait írják le?
re 6 Pietro A szentiratok ihletett művek - az ihlet pedig kivétel nélkül mindig az Abszolútumból ered.
[a formanélküliből ered (a Létből), ennek hatására létesül, lesz létező, és lesz forma.]
Az a forrás: Isten, Allah, Brahman, Buddha, a Tao
Ezért van az, hogy a világvallásokban ezek szentté váltak - mert az embereknek normális alapállapotban van az Eredetről tudomása. A kisgyermeknek veleszületetten van az Eredetről tudomása - ez adja a méltóságukat, ez az istengyermekség, amelyet Luther olyan szépen fejtegetett. Azután persze ki lehet belőlük ölni ezt a metafizikai érzékenységet - a marxista-leninista ideológia pedagógiája Nagymester ebben:D
-aa-
aa!
Véleményed szerint Eszter, Ezékiel könyve vagy azok a részek, amelyek a más kultúrákat, alapjaiban a másként látást kövezéssel, halállal jutalmaztatja, szereinted isteni ihletésűek?
Az ösztönlények szintjének bemutatása nem felfelé vezető tanítás. Ez a sötétség.
aa!
Éppen ezért kérdeztem azt, hogy mi a radai rossebtől lenne a Biblia isteni ihletésű? Hiszen a fent említett katyvaszokat is tartalmazza, mint gyűjtemény.
Szia
Néhány támpont a Bibliából:
2Mózes 31:18 Amint befejezte Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a Bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat.
2Mózes 24:12
Jehova ekkor ezt mondta Mózesnek: „Jöjj fel hozzám a hegyre, és maradj ott, mivel oda akarom adni neked a kőtáblákat, a törvényt és a parancsolatot, melyeket leírok, hogy tanítsam őket.”
Jeremiás 30:1,2
így szólt Jeremiáshoz: 2 „Ezt mondja Jehova, Izrael Istene: »Írd le magadnak könyvbe mindazokat a szavakat, amelyeket mondok neked.
2Korintusz 3:3
Mert nyilvánvaló, hogy Krisztus levele vagytok, melyet mi mint szolgák írtunk, amely nem tintával, hanem egy élő Isten szellemével van felírva, nem kőtáblákra, hanem hústáblákra, szívekre.
De mondott hasonlót Dánielnek, Jánosnak.....
Tudták mit írnak, hiszen Isten szent emberei voltak, ahogy arra a Péter Apostol II. levele 1:20,21 rávilágít. Itt azt is olvashatjuk, hogy a próféciák nem emberektől származnak. Prófécia ugyanis soha nem hozatott ember akaratából, hanem Istentől szóltak emberek, amint a szent szellem vezette őket. Hogyan vezette őket a szent szellem? Ez esetben Isten volt a főnök, az emberek pedig az írnokok. Isten lediktálta az üzenetét az emberek számára. Így került papírra Isten ihletett Szava, melyet a Bibliában olvashatunk.
Péter Apostol II. levele 1:20,21 Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.
2Timóteusz 3:16 A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!