Mi igaz a Hit Gyülekezetéről Bartus László "Fesz van" c. könyvében?

16 eve adtak ki... Azota sem lett belole semmi, neha elohuzzak, mint voros poszto.

Ha, igaz is lenne belole barmi is, 16 ev alatt annyi minden valtozhat, nem?

Az igazságtartalommal és annak tálalásával kapcsolatban eszembe jutott pár réges-régi vicc, ami kifejezi a véleményemet Bartus könyvével kapcsolatban is.

A TASZSZ jelenti: A Kínai Néphadsereg tüzérei rálőttek egy békésen szántogató szovjet traktorra a Szovjet-Kínai határon. A traktor viszonozta a tüzet, majd elrepült.

A jereváni rádió válaszol a hallgatók kérdéseire:

- Igaz-e, hogy Moszkvában a Vörös téren Ivan Ivanonics motorkerékpárt nyert?

- A hír igaz. De nem Moszkvában a Vörös téren, hanem Leningrádban a Néva partján, nem Ivan Ivanovics, hanem Szergej Szergejevics, nem motorkerékpárt, hanem biciklit, és nem nyert, hanem lopott.

A Szovjet-Amerikai megbékélés jegyében barátságos futóversenyre hívta ki Jimmy Carter Leonyid Iljics Brezsnyevet. Az eredmény nem volt meglepő.

Amerikai rádió:

- Jimmy Carter első, Leonyid Iljics Brezsnyev második lett egy barátságos futóversenyen.

Szovjet rádió:

- Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjet Kommunista Párt főtitkára második lett azon a nemzetközi futóversenyen, ahol Jimmy Carter, az Egyesült Államok elnöke az utolsó előtti.

Az én szememben hiteltelen minden olyan írás, amelyiknek már a szagáról is érezni lehet, hogy a célja a minden áron való lejáratás. Az eljárás a következő: elkezdem tanulmányozni a kipécézett alanyt, amíg valami hibát nem találok. A talált hibát iktatom, majd tovább keresek. Természetesen mindeközben barátságot színlelek, hogy a célszemély beavasson a bizalmába. Az összegyűjtött hibákat összegzem, majd elkezdem felnagyítani. Egészen addig nagyítom, amíg be nem tölti az egész képet, amíg maga az alany már nem is látható. Ezután nincs is más dolgom, csak megvárni, amíg a mit sem sejtő áldozat nehéz helyzetbe kerül és ekkor nagy hangon elkezdem kikürtölni, hogy az illető azonos az általam kreált hibával, sőt nem más, mint maga a bűn. Az emberek többsége, mivel igénytelen az információ forrására, soha nem fog meggyőződni arról, hogy igaz-e, amit írtam, ha kellő hangerővel és magabiztossággal beszélek - ahogy ez Goebbels óta közismert - , a megtámadott ember pedig, akit az eredeti nevén nevezve árulás meglepett, nem tud olyat mondani, amivel ellensúlyozhatná az igaznak ható állításaimat. Nincs jó válasz. Ha nem reagál, akkor azt mondják, hogy a hallgatása túlságosan beszédes. Ha mosakszik, akkor azt mondják, hogy biztos nagyon mocskos lehet, ha ennyire mosakszik.

Itt nem fogod megtudni a Bartus-könyv igazságtartalmát. Mert nem az a kérdés, hogy a Hit Gyülekezete, vagy maga Németh Sándor hibátlan-e, hanem az, hogy tényleg patája és szarva van-e, ahogy Bartus könyvét olvasva lejön a hiszékeny olvasóban, aki elhiszi, hogy Bartus szándéka az igazság megosztása volt, nem pedig a személyes boldogulásáért mocskolt be egy olyan gyülekezetet és vezetőjét, amelyiknek már a kommunisták megalapozták a rossz hírét, mivel rendszeridegennek minősítették, mert útjában volt a kommunizmus építésének. Bartus eredetileg az ő ügynökük volt.

A fenti vicceket azért írtam le, mert szerintem jól érzékeltetik, hogy mennyire manipulatív módon tálalható egy hír: bizonyos információkat elhallgatnak, másokat kidomborítanak, ha kell színeznek, ha muszáj, akkor a "nemes" cél érdekében akár hazudnak is.

Eszembe jutott még egy, bár ez másik alomból van:

Egy lakótelepen nagy tömeg verődik össze az egyik ház előtt. Egy fenti emelet ablakából lóg ki egy nő, már alig tudja tartani magát, egy férfi pedig üti egy seprűnyéllel. Egy bámészkodó rákiabál:

- Nem szégyelli magát?! Ki akarja dobni a feleségét?

- Ez nem a feleségem, hanem az anyósom!

- Nézd a vén szipirtyót! Hogy kapaszkodik!

Igazak a leírások, de vannak benne túlzások, tárgyi tévedések. A lényeg maga, amit el akar mondani, az igaz.

Sajnos az itt tárgyalt könyv a mai napig aktuális, nincs alapvető változás, csak a színfalak tekintetében. Ezzel az alkotásával Bartus László az igazság kissé vehemens harcosa. A túlzások ellenére az igazságot is tartalmazza a könyv.

Az egész úgy zajlik a gyülekezetben, hogy először az emberek kicsit naivak. Aztán pár év múlva észreveszik, hogy valami nem stimmel. Például, hogy nincs szeretet. Aztán azt is, hogy vélemény nélküli bábuvá akarják tenni őket, hogy ne legyenek önálló gondolataik és elhallgattatják őket az úgynevezett vezetők. Az igazságszerető emberekből pedig bűnbakokat csinálnak. Illetve azoknak csak évekkel később esik le, hogy mi is zajlik valójában. A bűnbakká tett emberek először hosszú évekig többen saját magukat hibáztatják, azt hiszik, saját magukkal van gond.

Nemcsak a könyvben kitárgyalt főmufti a ludas, hanem folyamatosan kezdtek befutni a hírek az alsóbb vezetők túlkapásairól is. Ugyanazt csinálják, mint a nagy, csak kicsiben, mivel ki vannak oktatva a nárcisztikus vezetési trükkökben. Leesett, hogy rejtett nárcisztikusok állnak a háttérben.

Bartus említi írásában a besúgórendszert. A besúgás szinte elvárt dolog, és ennek fejében bármi simlisséget elnéznek a besúgóknak. Sőt, azokból lesznek sokszor a fontos emberek a holdudvarban. Valószínűleg rengeteg takargatnivaló titkuk van, ezért paranoiás annyira a fővezér, hogy minden bokorban ügynököt lát. Hogy Bartus áruló, satöbbi. Bárki elfogadott addig, amíg azt mondja, amit akarnak hallani, de mások nyomban ügynökké és árulóvá válnak, ha önálló véleményt és kritikát mernek megfogalmazni egy „tökéletes” rendszer ellen. Sőt hallani, hogy az önálló véleménnyel rendelkezőket úgy kezelik, mintha démon lenne bennük. A zajosan kilépőket a szcientológia módszereivel akarják lejáratni.

Az igazságkeresőknek óriási segítség ez a könyv, mert az igazság szabaddá tesz. A vallásos köntösbe öltözött nárcisztikus típusú emberek rendkívül nagy kárt tudnak okozni az emberi lelkekben („spiritual abuse”), ráadásul az ilyen sebek nehezen gyógyulnak, mint ahogy láthatjuk Bartusnál is. Jézus maga is szót emelt a képmutatás ellen, úgyhogy a könyv írója sem követett el halálos bűnt, bárki bármit mond a gyülekezetben. A gyógyulás sokszor a dolgok megnevezésével kezdődik el, amikor az ember már meg tudja fogalmazni, mi volt a probléma. És a rejtett nárcisztikusok azért nem szeretik, ha az emberek el kezdenek beszélni, mert akkor már egyre többen látják, mit is csinálnak a gondosan felépített díszletek mögött.

A vallásos és spirituális nárcisztikusok ciklikusan működnek, hogy normális-normális-normális, mondjuk 100-szor, aztán lehull az álarc, és ott egy sátáni támadás. Aztán, mintha mi sem történt volna, semmi bocsánatkérés, újra „rendes” egy darabig – időnként azonban újra és újra kilóg a lóláb. Egyébként a farkastestvér a szétmarcangolás után azt mondja a báránytestvérről, hogy nézd milyen csúnya és milyen érzékeny. A báránytestvér ezer sebből vérzik, de senki nem védi meg. A farkastestvér azt állítja, hogy nem történt semmi, a báránytestvérnek túl nagy a fantáziája. A farkastestvéreknek az a céljuk, hogy ne lepleződjenek le. Nem csoda, ha annyi gyülekezetet elhagyó szenved poszttraumatikus szindrómában (PTS) évekig. A farkastestvérek támadásaiba bele is lehet halni, akár lelkileg is. Viszont nem várt módon fel is lehet gyógyulni ebből, és Bartus Lászlónak is drukkolok, hogy ez megtörténjen, ha még nem történt meg.

A gyülekezetben mintha a rejtett nárcisztikusok érvényesülnének inkább. Olyan, mintha a naiv báránykákat a báránybőrbe bújt farkasokra bíznánk. Jézus az ilyen típusú embereket farizeusoknak nevezte, és nagyon nem csípte őket.

Az egésznek nem Jézus áll a középpontjában a látszat ellenére, hanem hogy eztmondtaasándor, aztmondtaasándor, nemeztmondtaasándor, azalátásasándornak, eztátkoztamegasándor, aztátkoztamegasándor. Félelemkeltés van inkább. Nem tudom, hogy megmenthető-e a gyülekezet, vagy mindig így marad.