Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A hit ereje győz e az elnyomás...

A hit ereje győz e az elnyomás ellen? A többi lent.

Figyelt kérdés
Sziasztok, ismerőseim igen nagy része, nevetségesnek tartja a vallásosságot, de persze, itt nem csak vallásokról van szó, ha úgy mondjuk Jézus követését, az is bele tartozik náluk. A legutóbb egy olyan dolgon akadt meg a szemem, ami valahogy eddig is érdekelt, de most arra buzdított, hogy ezzel a dologgal kapcsolatosan kérdezzek. Egyik ismerősöm szerint, itt kifejezetten a Kereszténységet emelném ki, úgy gondolja, hogy nem más, mint egy eszköz arra, hogy az erősek még erősebbek legyenek, a gyengéket meg még tovább alázzák. Ha azokra a szavakra gondolok, hogy "Boldogak a szerények, mert ők öröklik Isten országát, vagy, Ha meg ütik az egyik orcás,akkor fordítsd oda a másikat is" és még, sok Istentől ihletett mondatok, tanítások jutnak az eszembe, valamint Jézus Krisztus határozott tanításai a békére, és szeretettel kapcsolatosa. De mind ezeket megélni egy embernek nagyon nehéz, sokáig, míg gyermekként nem dolgoztam, nem ismertem az Élet nehézségeit, addig feltétel nélkül tudtam hinni, de mikor rá jöttem, hogy a kedvességem, szerénységem egy másik szemében a gyengeséget, és a jogot az eltaposásra adja, akkor borzalmasan meginogtam. És azt veszem észre, hogy az egész világban jelen van ez. Szóval, válaszolhatjuk azt, hogy aki hű mindhalálig akkor, majd övé lesz az élet koronája, de aki már tapasztalta, hogy majd leköpik mások, megverik, sértegetik, megalázzák, akkor nagyon nehéz feltétel nélkül bízni, abban, hogy a halál után biztos és örök boldogság vár. Hogy lehet a hit erejével győzni, a földön lévő gonosz elnyomása ellen, miközben, ha az ember szelídségével, szeretetével enged, akkor ki semmizik, bántják, eltapossák, uralkodnak rajta. Tényleg a gonosz erőit támogatja a Keresztény világi formája? A próba Isten által arról szólna, hogy e világon a hit embere eltaposva legyen?
2015. aug. 9. 01:23
1 2
 11/16 Pietrosol ***** válasza:
0%

# 10!


Nem vitatkozni szeretnék, csak arra mutattam rá, hogy a definíciód szerint, aki nem power keresztény és lábbal megtapossák az rossz helyen van. Márpedig Jézus Krisztust megtaposták, így,-követve a logikai száladat-, gondolom Ő is rossz helyen volt.


"Nem volt determinálva megalázásra, hanem önként vállalta értünk/helyettünk."


Tényleg? "Ha nem azt teszem, amit Atyám, ne higgyetek nekem! Ha viszont ugyanazt teszem, amit Atyám, akkor ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteimnek, hogy felismerjétek, és megtudjátok, hogy az Atya bennem van, én pedig az Atyában!"


Jézus krisztus nem beszélt arról, hogy megcsinált helyetted mindent és hátradőlve nyomkodd a távirányítót.


"Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám."

2015. aug. 9. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 pelgrim ***** válasza:
0%

«A hit ereje győz e az elnyomás ellen?»


Igen, de azonnal hozzátenném, hogy a hit egy lelki erő hiányában tehetetlen. A hit ereje valójában a lélek vagy a személytelen (ön-)tudat ereje. A hitnek magában véve nincs ereje, egyszerűen valamit elhiszünk vagy sem. A lélek ereje az, ami a hit mögött áll, ami végbe viszi a dolgokat, ez pedig Isten ereje.


Lelki erő hiányában ha megütik egyik arcodat, akkor szenvedsz, lelki erővel a háttérben, ha megütik egyik arcodat, könnyen odatartod a másikat is, és ha azt is megütik, még akkor is te leszel a győztese a párbajnak.


Szó szerint igaz az, hogy a hit segítségével akár egy hegyet odébb tehetünk. De vajon kinek van akkora hite, vagy olyan erős (ön-)tudata, hogy mondjuk a Gellérthegyet akár egy centiméterrel is odébb tegye?


Mégis gyakran előfordul, hogy hitünk valóra válik, persze nem hegyekre gondolok, hanem olyan dolgokra melyeket könnyebben el tudunk hinni, ilyen lehet a hit győzelme az elnyomás ellen a lélek vagy a tudat erejével – Isten erejével.

2015. aug. 9. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 Tamás321 ***** válasza:
0%
Az Isten azért hagyta meg 6000 évig a gonoszt, hogy általa tegye próbára az emberiség generációit. Ez az időszak teret hagy a gonosznak, hogy az hódítson, uralkodjon, felemelkedjen és felnövekedjen a kivágatásig. A világ emberei erőt kapnak a győzedelmes élethez Sátántól, holott közönségességgel teltek. A fenevadnak a sárkány adja az ő erejét, és emberei szerencsések lesznek, holott Isten embereinek kellene jó szerencsésnek lenniük. De sokan az értelmesek közül is hullani fognak. És mi erre az egész folyamatra a magyarázat? A hatalmi harc, melyben a teremtmények, melyek a gonoszhoz pártolnak, elvitatni kívánják a hatalmat maguknak, ami egyedül az Istené. Ez mindenre a magyarázat és nem több. A többi csak ebből magyarázható. Az emberek legnagyobb baja az öndicsőítés, ami lelki beállítottság, és az ördögtől való. A lelki romlás pedig azt eredményezi, hogy az ember bezáródik a test kívánságaiba. Tehát először van a lelki romlás, aztán a kívánságok, melyek a parancsolatok ellen vannak. Az ember ezért nem képes betartani a lelki törvényt, mivelhogy lelkileg romlott, és a parancsolatok erre rámutatni kívánnak.
2015. aug. 9. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 Tamás321 ***** válasza:
0%

Egy kicsit hosszabban is kifejtve és folytatva a választ:


2.

A gonosz számára a test segédeszköz a szív és a lélek megrontására. Minden természetellenesség, ami csak megnyilvánul a földön, arra vezethető vissza, hogy az emberek testiek, a testet szolgálják. Így eltávolodnak a lélektől, ami Isten szerinti létforma, és csak test lesznek ők, isteni lélek nélkül. De bennük lesz a maguk romlott lelke, melynek táplálója a gonosz, azaz asz ördög. Ez a lélek az ördög uralmát igyekszik érvényre juttatni, ezért is uralkodik az minden lélek felett, kezében tartva a lelkeket. Az ördög a maga akaratának kivitelezésére használja a hatalma alá adatott lelkeket, és ezek a lelkek az öndicsőítés által teljesítik mindezt. A hatalom, és minden tulajdon, ami csak létezik mennyen és földön, az Istené. De az ember ezt vitatja el, amikor Isten elé helyezi a maga személyét, és dicsekedik akármijével is. És az ember hihetetlen igyekezettel azon van, hogy beilleszkedhessen az öndicsőítők közé, teret nyerve saját öndicsőítésének is, és önfelmagasztalásának. Eközben pedig a test foglyává válik mindinkább, mert képtelen parancsolni a kívánságainak. Az ember tehát, mivel megveti Isten hatalmát, ő maga magamutogatóvá lesz, s nem Istenre irányít, hanem önmagára. Meglehet, minden Istentől van, és minden az Istené, az ember mégsem neki adja a dicsőséget, hanem önmagának. Ez lelki beállítottság a lelki romlás miatt. A test pedig parancsol az embernek, hogy kívánságait elégítse ki, melyek Isten törvénye és parancsolatai ellen valók. Így lehetetlenedik el számára az élet, mert nem tudja azt szolgálni, hanem saját magát szolgálja mások ellenében és mások kárára, kiknek szintén közös forrás lenne az élet és annak javai. Így hát az ember mindenestől törvénytelen létű, amit a test megmutat, mert lelkében az Isten hatalma ellen van. A lélek természetellenességét pedig mutatja az ember öndicsőítése, ami soha nem Istent helyezi előtérbe, hanem önmagát.


3.

Az, hogy az ember testben megszületik, arra ítéli őt, hogy eleve távolságban van a lélektől, azaz Istentől, és csak a romlott lélek van benne. A felnőtté válás folyamán ez a lélek fejlődik ki benne, sőt kiteljesedik, és az ember mindinkább testivé válik emiatt. A test ellen pedig csak a lélekkel lehet harcolni, azaz az isteni lélekkel. A test kívánságai felett az ember nem győzhet, csak az Istentől nyerhető lélek által, ami az Isten Lelke által fogantatik meg az emberben, aztán növekedhet és fejlődhet általa. Mert új lélekre és új szívre van szüksége az embernek, mivelhogy az, amivel született, az Isten hatalma ellen törekedik szüntelenül, a maga dicsőségét keresve. És ami az emberek között magasztos, az Isten előtt utálatos. „Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek?” „Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.” Mert a mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.


4.

Mindennek rendelt ideje van. Most a gonoszok ideje van a földön, amikor ők teljesedhetnek ki, mint a gazdag lombozatú vadfa, aminek vége kivágatás. Tehát, ahogy a gonoszok kiteljesedésre jutnak, közeledik a vég, mert mindennek el kell pusztulnia. Az igazak a gonoszok közt tartózkodva elnyomást szenvednek azoktól, mert a gonoszok úgy gondolkodnak, hogy övék a hatalom és a tulajdon jog mindenek felett, és az ő életük csak azért van, hogy ezt kimutassák, és érvényt szerezzenek hamisságaiknak, gondolataiknak. Pedig az igazaknak járna a jólét, de a gonoszoknak saját maguk számára kedvező törvényeik vannak, melyekkel minden lelket behálóznak, és nem engedik érvényre jutni Isten irgalmasságra és igaz ítéletre felszólító törvényeit. A gazdagok hatalmaskodnak, és akiknek leginkább hatalmat és önrendelkezést juttatnak, azok a közönséges lelkek, akik nyelvükkel gyalázzák az isteni tiszta életet és rendet. A káromlók és trágárok, a tisztátalanok uralkodó pozíciókra jutnak e világban, azok, akik a világhoz és annak hatalmi berendezkedéséhez igazodnak. A tisztaságra vágyók számára pedig nincs hely e világon, azok számára, akik nem is e világból valók. Azért pedig, hogy az emberek ne rekesztessenek ki e világból, inkább idomulnak a világ romlottságához. Tehát ez a romlott lélek hízelgése a világ hatalmi törekvése felé, azaz, hogy a világ fertőjét emelik magasra életükkel, lelki viszonyulásukkal, nyelvükkel, beszédükkel. Az igazakat viszont a gonoszok, vagyis a világ fiainak törvénye kirekeszti maguk közül, tehát boldogulásuk, megélésük ellen tör, mivelhogy istentelen és testi az ő törvényük, a test hatalmának szolgál, a bűnnek és az emberölőnek.


5.

Isten tehát arra használja a gonoszt, hogy a gonoszságot általa felnövessze a földön, hogy aztán azt kivághassa mindörökre az ő földjéről, mivelhogy a föld is az ő tulajdona. A gonosz bebizonyítja gonoszságát a maga felnövekedése, szétterjedése és az igazak osztályrészének bekebelezése által, az egész föld bekebelezése által. Isten pedig ekkor véget vet neki, s az igazaknak visszajuttatja az életet és annak minden javait, amit elvett tőle a gonosz jogtalanul a maga táplálására és éltetésére az istentelen létét illetően.

2015. aug. 9. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
0%

Kedes Kérdeő! Megértelek. Jézustólés a Bibliától a sátán pont ezekkel a dolgokkal tartott távol évtizedekig engem:( Én is azt hittem, hogy a "nagyok" tlálták ezeket ki, hogy uralkodhassanak. De Jézusban az élet öröm, az Ige azt is mondja, hogy még a kísértésnek is örüljünk, mert legyőzve tovább erősít Jézusban.

Jézusban az élet nem megalázás, szenvedés és gyötrelem,hanem győzedelmes élet, úgy, hogy közben nem kell erőszakkal megvédeni az érdekeinket.

2015. aug. 9. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 pelgrim ***** válasza:
0%

Jézus, aki az emberek, az emberiség (ön-)tudatának felemelését fejlesztését, erősítését látta feladatának. A hegyi beszédével is ezt a célt szolgálta, amit még ma is oly sokan félreértenek, félremagyaráznak és önző célokra embertársaik elnyomására méltatlanul kihasználnak.


Jézus az emberi vágyat látta a fejlődés hajtóerejének. Az ember vágyakozásban ugyanis már ott van a beteljesedés csírája: „Boldogak a szerények, mert ők öröklik Isten országát.”


Ezzel nem azt mondta, hogy az elnyomott a végtelenségig tűrje az elnyomást, hanem annak (ön-)tudatát igyekezett felemelni, lelki erőre szert tenni, hogy az könnyedén viselje terhét, és nem adott engedélyt az elnyomására.

2015. aug. 10. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!