Ha a lélek maga a test, akkor Jézus a Máté 10:28-ban miért tesz különbséget test és lélek között?

Tehát nem nézel utána, hanem olyan butaságot írsz, hogy:

"nem kell 25 rész, csak annyi,hogy ne írj butaságot, pl hogy a lélek= gondolkodás. és ez nem kötekedés."

Ha megnézed a sorozatot, be fogod látni, h nem írtam butaságot. Főleg, hogy utána érthetően meg is magyaráztam, h miért írtam így de ha kiemeled a szöveg és a válaszkörnyezetből, akkor valóban más értelme van a dolgoknak.

a legkorábbi héber gondolkozásban a ruah-nak számos jelentésével

lehet találkozni, s valamennyi egyaránt jelentős.

1. Szél: mint láthatatlan, titokzatos hatalmas erő. Néhány példa ennek

szemléltetésére: lMóz 8,1:..„szelet bocsátott Isten a földre".vagy 2Móz

10,13.19: Péld 25,23).

A szél kifejezésben rendszerint az erő vagy az erőszak fogalma is jelen

van: lKir 19,11 „És amikor elvonult az Úr, nagy erős szél szaggatta a hegyeket"

(2Móz 14,21: Zsolt 55,8).

2. Lélegzet• (ti. gyenge szél) vagy lélek. Tehát ugyanaz a titokzatos erő,

amelyet az ember (és az állatok) életének és életerejének tekintettek. Meg lehet

zavarni, vagy bizonyos irányban működtetni: lMóz 41,8. „nyugtalanná vált

a lelke", Józs 5,1: „megdermedt a szívük, és elállt a lélegzetük..." (lKir 10, 5;

Zsolt 143,7; Bir 15,19). Tehát az a dinamikus erő, amely az embert alkotja, ami

aztán lehet egészen gyenge (sőt a halálban eltűnik), vagy az életerő váratlan,

erőteljes kiáradása.

3. Isteni erő: ahol a ruah-t olyan alkalmak leírásában használták, amikor

az emberek maguktól bár, de váratlanul hajtottak végre valamit. Nem csupán

az életerő kiáradásáról van itt szó, hanem a természetfeletti erő birtokbavételéről.

a lélek és a test együtt a földi élet. de nem egy.

a test meghal a lélek örök.

a test? mert porból van és porrá lesz.

a lélek? Isten lehelete mely örök és ha szerencsés vissza tér Istenhez.

tehát azzal él a test, de a lélek a test nélkül is él.

Ha a mag el nem hal, élet sem kelhet ki belőle. Tehát szükséges a régi léleknek a halála az új lélek felnövekedéséhez; szükséges elveszítenie az embernek az ő életét ahhoz, hogy igazi életet nyerjen Istentől. Így szükséges az élet befogadása, mint ahogy a föld befogadja az esőt, hogy az eső, ami az életet hozza, először elhalást okozzon a magvakban. Ha tehát az ember nem fogadja be az életet adó halált, akkor benne marad a halált adó életben. És az ige az, ami életet ad a halál által, mert meg kell halni a régi énnek ahhoz, hogy az új élhessen. Ha pedig az meg nem hal, életet sem lát.

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus…”

„Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal.”

„Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.”

Az Isten képes egyedül életet adni, olyat, ami igazi élet, és ez Krisztusban van; csak őbenne és őáltala ad életet, ami viszont el is van rejtve őbenne. A testtől született embernek egynek sincs igazi élete, mert az igazi élet Krisztusban van elrejtve. Istennek lehetséges az, hogy a halált közbeiktassa az élet folyamatába úgy, hogy az élet elnyelje azt, ami az életet elnyeli, azaz a halált, mert Istennél van az életnek forrása, és a halál a forrásra nem terjedhet rá.

A keresztény szimbólumrendszerben a test minden esetben egyszerre jelenti az ember saját testét, illetve Jézust, aki maga a megtestesült ige, azaz az Isten. Az isten maga szellem, ami képes a semmiből valamit teremteni, de maga testetlen. A fiú a test, aki megtestesült. A szentlélek pedig a kettőjük között ható szeretet maga. Ez jelenik meg például a keresztvetésben is. A szellem, a test és a szív, azaz a szeretet. Vagyis mikor Pál ezt írja: "És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik", akkor egyszerre utal az ember testére, és Jézusra.

Mivel az Isten egyszerre három személyű és egyszerre egy entitás, a test és a szellem, illetve a test és a (szent)lélek három dolog, ami mégis egy.

Ez nekünk embereknek némileg felfoghatatlan, de hát nem is mi találtuk ki.