Hogyan értitek Krisztusnak a tanításait, amelyeket a Máté 24 részben mondott el?
Jn 16,13
De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.
Értelmezd, és ne más keresztényektől várj magyarázatot.
Ézs 3,1
Oh szünjetek meg hát az emberben bízni, a kinek egy lehellet van orrában, mert hát ugyan mire becsülhető ő?
Zsolt 146,3
Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, a ki meg nem menthet!
Hibázik az, aki nem a Szellemtől kérdez és nem Isten prófétájára hallgat.
5Móz 18,15
Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!
Egyébként a kérdésedre Máté 24-hez tedd még mellé a 10 szüzet, és egyből értelmessé válik.
Máté24-
44. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.
45. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?
46. Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.
47. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt.
48. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt;
49. És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene:
50. Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja,
51. És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
Ki az aki felkészíti a szüzeket, kit nevez a Biblia az Úr lámpásának?
Itt a 10 szűz:
Máté Evangyélioma 25. rész
1.
Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.
2.
Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.
3.
A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;
4.
Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.
5.
Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.
6.
Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!
7.
Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.
8.
A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.
9.
Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.
10.
Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.
11.
Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.
12.
Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
13.
Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.
Ki az aki felkészítí a tanitványokat, ki az aki értelmet ad, és teljes képet ?
Nem ember, hanem:
A Szent Lélek.Az Igazságnak Szelleme.
Ezt még neked KZitus-személyesen, hogy értsd mekkora hiba a kérdezősködésed:
Titus3-
9.
A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felől való harczokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók.
10.
Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld;
11.
Tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatván magát.
Én ezt még azért hozzátenném;
"Más példázatot is adott eléjök, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett;
De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne.
Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is.
A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoly?
Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat?
Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok.
Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe."
(Mt.13:24-30)
Látod Kzitus ez is egy példázat és nem prófécia.
De én is mondhatnám,hogy jött az ellenség és konkolyt szórt a búzába, és ez ide oda a XVIII. sz végén történt meg, amikor felütötte a fejét Russel tanítása.
Tehát, hogy megértsd, a te vallásod lett "elszorva" a világban.
Tényleg ennyire nehéz a Máté 24-ben Krisztus tanítása?
Mert egyetlen hozzászóló(ha nem az az egy) sem írt róla:-(
5-ös
Olvasva az írásodat, azon töprengek, elolvastad-e a kérdést?, vagy csak írod a szöveged?...nem értem sajnos....
sajnállak kedves 7,9-es!
Ennyi gyűlölettel, keserűséggel a szívedben egy nép iránt, hogyan tudod élni az életedet?
Gondold át a tanácsot, amit a Cselekedetek 5:38,39 versében találsz:-)
Békét és nyugalmat kívánok neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!