Ha ma élne Jézus, hordana-e például egy Rolex órát, vagy vezetne-e egy luxus autót? Bibliai érveket kérek.
#25
Azt mondtam,hogy nem feladata MINDENKIT kisegíteni anyagilag.Ahogy tudunk,segítenünk kell,de ez függetlenül a vallástól emberi kötelesség.
Abban egyetértek veled,hogy a gyülekezetnek való adakozásról szóló buzdítások túl vannak hangsúlyozva,és az egymásnak való adásról alig hallani.Remélem,hogy ez az őszinte hozzászólásom legalább kicsit változtatott az oda járókról való véleményedről.Nem minden tökéletesen működik egy egyházban vagy gyülekezetben sem.A lényeg,hogy soha ne általánosítsunk,mert ebből előítélet születik!Például én szeretem a zsidóságot,mint minden más nemzetet,de nagyon sok rosszért a gazdasági zsidó elitcsoportok a felelősök.Ez viszont nem ad okot az antiszemitizmusra!
A tizedről amit a 3-ik évben adtak oda a rászorulóknak,az a mózesi Törvényben szerepel,mi viszont nem Törvény alatt vagyunk,ezt így ilyen formában nem kell megtartani,de iránymutató,hogy k meg,és igen erre nagyobb hangsúlyt kell tenni!A keresztényeknek Ábrahám példáját követve kell tizedet adni hit által.
A kincsgyűjtésről még egyszer.~Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják;~ Máté 6:19
A gyűjtést (thészauridzó) és a kincset (thészaurusz) jelentő szavak,nem az aktív ,használható,használatban lévő javakat jelenti,hanem ami félre van téve,passzív,nem használja,vagy hordja az ember,és ezért sem ő,sem más nem veszi hasznát.Ezek felhalmozása ellen int Jézus!Figyeld meg,hogy azok a dolgok rozsdásodnak be,vagy ruhákat eszi meg a moly,melyeket az ember évek óta nem használ,vagy nem is használt.Ha úgy hozza az élet és lenne egy Rolex órám,nem dugnám el,hanem hordanám,ha pedig jelezne ott valami belül hogy adjam oda valakinek,vagy adjam el,hogy segítsek másoknak,megtenném,de Isten akarata,hogy az ő dicsőségére legyenek javaink,amik hirdetik,hogy ~Jézus gazdag (!) lévén,szegénnyé lett érettetek (!),hogy ti, az ő szegénysége által meggazdagodjatok!~(2 Kor 8:9)
Kérhetek egy áment valakitől??? :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
kérhetsz, de áment csak arra mondunk, amivel egyetértünk. én nem értek egyet veled. tudod, még régen, egyszer, hallottam egy történetet a királyságteremben. egy nagyon gazdag német testvért idéztek, aki egy szakadt autóval járt mindenfelé. megkérdezték tölle, miért nem vesz egy jobb, újjabb autót, hisz megtehetné. azemelvényről ez hangzott el: azt válaszolta a testvér, hogy megtehetné, de mit szólnának a testvérek, ha egy új porschéval jelenne meg.
ez engem megfogott ott és akkor. azóta kiderült, hogy a valóság köszönőviszonyban sincs ezzel. ha nekem lenne egy rolexem (öröklöm, nyerem, találom) SEMMI ESETRE SEMM HORDANÁM. eladnám, és vennék egy normális órát az árából, sőt azt semm, mert útálom az órákat, pedik sokak fejáben, és jobb kezén ott ketyeg az IDŐ, amit sátán kapott, hogy bizonyítson...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
15.17.25. hsz-ekhez:
„Olyan értékes köntöse volt,hogy a kereszt alatt a katonák kisorsolták egymás között.”
„nem adta el drága köntösét”
-->Ha Heródes fényes ruhákba öltözteti, az hogyan bizonyítja számotokra J anyagi jólétét? Ha nem rúg-kapál, hogy rá ilyet ne adjanak, az nem jelenti, hogy tetszik neki a „fényes ruha”. Mert ezt nem ő varratta Rómába felutazva a vidékies stílust, hogy ne mondjam a „cigánystílus”-t elkerülve.
Lk 23,11 Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz.
(Majd Pilátusnál ezeket leveszik róla, megkorbácsolják, bíbor köpenyt adnak rá, majd saját ruháiba öltöztetik(=a „fényes ruhák”-ba, amelyekben Heródestől hozzák) Jn 19,1-5; Mt 27,28.
(Megjegyzem, hogy „nemrég” még egy liszteszsák is értékesnek számított, nem dobták ki, ha kilyukadt, hanem megfoltozták.)
„A Biblia szerint volt saját háza,szálláshely.(Nem volt hajléktalan)”
-->Miről beszélünk, a kapernaumi, názáreti, vagy a Galileán kívüliről Jn1-39-40?
Názáretben a családja háza van (Mr 1,9), a Galileán kívüli csak szállás lehet, mert KJánoshoz menetelekor csak alkalomszerű. Kapernaumban nem saját háza lehet, hanem Péternél lakhat.
Mr1,9 KJánoshoz még Názáretből megy(Mt 4,13 „odahagyva Názáretet”), és tőle tér Kapernaumba, ahol több tanítvány is lakik, akikkel találkozott. Miért vásárolna egy saját házat magának, amikor szertejárva hírdeti az Igét? Mr 1,29-36-ból úgy látszik, hogy Simonnál alszik.
A jeruzsálemi gyülekezet szegényeinek is lehetett lakása, ami önmagában nem az anyagi jólét jele.
„Tanítványai a szolgálata végén azt mondták,hogy mellette semmiben nem láttak szükséget.”
-->Olyanra biztosan nem gondoltak, hogy jól meggazdagodtunk anyagilag.
1 Tim 6,8 De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.
„Természetfölötti módon gondoskodott többször is az emberek anyagi szükségeinek betöltéséről.”
--> Ez éppen az ellenkezőjére bizonyíték, mert ha anyagi jólétben élt volna, akkor elég lett volna abból adni.
„Jézusnak volt pénztárosa ,tehát rendelkezett pénzzel.”
--> Rendelkezett. Az adományokkal. Különben könnyen éhen halhattak volna.
„hordana-e például egy Rolex órát, vagy vezetne-e egy luxus autót?”
--> Nem járt arab telivéren („luxus autót”), a szamarat is kölcsön kellett venniük(Mt 21,7), hogy a prófécia beteljesedhessen. Nem volt palotája, sem nyaralója. Nem hordott ékszereket (Rolex órát), különben a tanítványai sem írnának efféléket:
1 Tim 2,9 .. az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és aranynyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, 10 Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.
Nem értem a sok vallásos magyarázatokat egyesektől.Egyértelmű,hogy a Biblia szerint Jézus nem volt szegény,a kereszten lett szegénnyé,hogy mi meggazdagodhassunk. 2.Kor 8:9
Ez a Jó-hír egyik része!
Nem az anyagi javak a rosszak,hanem azok helytelen megszerzése,használata stb.Ha Isten megáld valakit,az jó.Ábrahám áldása a hívők öröksége,ennek része az anyagi gazdagság is.
Jézus nem utasította el ha valaki megáldotta.
1 Tim 2,9:Ezek szerint tilos hajat fonni,vagy jegygyűrűt hordani?Ez megint félremagyarázása az igének.A szív állapotának tisztán tartása a fontosabb,mint a külsőségek,ez itt a lényeg.
5.Móz 28:1-14 Engedelmesség gyümölcse a bővölködés,ami több,mint elég állapotot jelent.Jézus engedelmes volt,ezért mindig több volt neki,mint amire szüksége volt.
A megelégedés fontos,ha van fedél a fejünk fölött,étel,ruha stb,de Isten akarata,hogy túláradó áldásokban részesüljünk mindenben,beleértve a pénzt is.
Az Úr áldása,az gazdagít meg..Péld 10:22
Jézuson rajta volt az áldás?IGEN!!!
Elfogadna egy Rolex órát?Miért ne,hiszen elfogadott egy olyan értékes ajándékot is,ami kb,1 éves fizetésbe került!
Egy szegény is lehet kapzsi,rossz ember,egy gazdag pedig lehet szabad a kapzsiságtól,és közben igaz! 112.Zsoltár
A tiszta motívum a lényeg ebben is!
Peace!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha ez sem győz meg, akkor szerintem kár tovább folytatni:
"Felette igen örültem pedig az Úrban, hogy immár valahára megújultatok az én felőlem való gondviseléstekben; mely dologban gondoskodtatok is, de nem volt alkalmatok. Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít."
"De valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel; Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld..."
Üdv.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Erről a fajta gazdagságról hallottál már?
"Így van dolga annak, aki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerinted mi a tűzben megpróbált arany, amitől gazdag lehet valaki:
"Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss."?
Pál börtönben volt amikor a levelet írta,átélte mindkettőt,a szűkölködést is és a bővölködést is.A levél végén pedig azt mondja:~Az én Istenem pedig befogja tölteni minden szükségeteket,az ő gazdagsága szerint..~
Aki nem Istenben gazdag,annak rossz vége lesz,de lehet Istenben gazdagnak lenni,és ezzel nincs semmi baj.Arimathiai József,vagy az ősatyák,valamint Jób,Dávid,Salamon stb gazdagok voltak,és Istennek ezzel nem volt gondja.
Kerüld a pénz szeretetét!-mondja Pál,nem a pénzt.A pénz szeretete és nem a pénz a rossz gyökere.A rossz gyökere amikor a pénzt az Isten,az igazságosság,hit,istenfélelem elé helyezi az ember!
Ha nem vagy áldott,hogyan lehetnél áldás?Ha nincs miből adnod,hogyan lehetsz mások segítője?
Isten meg akar áldani és azt akarja,hogy áldás légy sokak számára.Mindenkinek kívánom,hogy anyagi területen is tapasztalják meg Isten túláradó kegyelmét,hogy mi magunk is élvezzük igaz módon az életet,és hogy mások szükségein is segítsünk!Ez a bővölködés isteni célja!
1.Tim 6:17 Isten ..~bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra~Görögben:gazdagon ellát minket MINDENNEL !,hogy jól érezzük magunkat,élvezetünkre!
A mindenbe beletartozik minden ugye?Igen.
Ezeket élvezhetjük?Igen.
Én jól érezném magam egy szép autóban,miközben szól a dicséret!Ez rossz?Nem!Ez a bővölködés egyik célja,élvezni helyes módon az áldást,és közben megy föl a hála a Mennybe!
A másik,hogy legyünk közlők,adakozók,másokon segítők.Ez jó dolog,kell hozzá pénz?Minél több van,annál több emberen tudsz segíteni!Ez a bővölködés másik célja.
Akinek ez nem kell,az elutasítja azt,amit Jézus drága vérével megvásárolt számunkra,ez nem tisztelet vele szemben.Én elfogadom és tisztelem őt a javaimmal is!
Magam részéről nincs mit hozzáfűznöm,és kívánom Isten áldását életetek minden területére!
-Roland
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!