Hogyan lehetek jó keresztény feleség? Feltétel nélküli szeretet?

Nem kell senkit sem támogatnod. A férjed semmi bűnt nem követ el azzal, hogy a szülei stílusát nem tudja magáévá tenni. Ő a békés megoldást választotta, lehetőség szerint nem érintkezik velük. Ez inkább szeretet, mint az, hogy folyton veszekedne velük. Isten parancsa nem az, hogy szeressük szüleinknek, hanem hogy tiszteljük. Az meg nem tisztelet, hogy nekiáll veszekedni velük olyan dolgokban, amihez semmi köze. Neked mi közöd ahhoz, hogy anyósodék a saját pénzüket mire költik? Ha egész vagyonukat a templomtoronyra költik, azzal neked mi dolgod? Lehet, hogy nem jól állnak az unokához, mindenesetre ahogy te elvárod, biztos, hogy nem, de ehhez sincs semmi közöd. A Te/Ti gyereked, és elsősorban számtokra lett megőrzésre kiutalva, nem a nagyszülőknek. Az, hogy semmi nem tetszik nekik, ez van, megváltoztatni egy magukra maradt idősödő házaspárt, aki marha bölcsnek képzelik magukat, nem tudsz. Imádkozz értük, kérj bölcs nyelvet, hogy ha szólni akarsz, inkább maradj csendben, hogy békesség legyen és türelmet hozzájuk. Ne vedd magadra a megoldó szerepet, hogy majd mindenki úgy ugráljon, ahogy neked tetszik. Boccs az előbbi és ezért a hozzászólásért, lehet, hogy durva vagyok, viszont én ilyen vagyok. És ahogy a nagyszülőket sem tudod megváltoztatni, úgy engem sem. Törődj bele, és mosolyogj! A gyerekedre és a férjedre koncentrálj, lefordítom: a családodra. Ha a férjed úgy dönt, hogy kicsit lazábbra fogja a kapcsolatot a szüleivel, ahhoz neked semmi közöd. Vagy nem olvastad: "Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté."

Isten akarata ez, ne ágálj ellene.

Az eredeti kérdés túlságosan személyes ahhoz, hogy bele szóljak. De egy gondolatodra reagálnék:

"Anyósoméknak valóban a külsőségek számítanak, minden vasárnap ott kell lenni a templomba, gyónni kell, áldozni kell, adakozni kell, zarándokútra menni kell stb. Kissé bigott felfogás ez..."

A templomba járás, az adakozás, a gyónás-áldozás, a zarándoklat egyáltalán nem külsőség. Ezek pontosan azok a lényeges dolgok, melyek Istenhez kötnek minket.

Érdemes lenne az Istenhez való viszonyodat alapjaiban átgondolnod, mert úgy tűnik, hogy most valahogy nagyon félreértelmezed a dolgot.

És ha sikerült helyre tenned magadban ezt a kérdést, valószínűleg észre fogod venni, hogy a családi kapcsolataid is a helyére kerültek.

Egy gondolatodra én is reagálnék:

"A templomba járás, az adakozás, a gyónás-áldozás, a zarándoklat egyáltalán nem külsőség. Ezek pontosan azok a lényeges dolgok, melyek Istenhez kötnek minket. "

Szerintem meg nagyon nem.

Mk 12,33

És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.

Nekem három dolog jut eszembe erről.

Az egyik az, hogy azt gondolom, hogy nem azzal és akkor szeretsz valakit, ha azt mondod, hogy nem szólok bele és mindig csak mosolygok mindenhez, amit a másik csinál. Nem akkor szeretsz valakit, ha meghagyod a tévedésében, mert jó fej akarsz lenni és nem akarsz konfliktust. Ez legfeljebb puszta kedvesség, de nem feltétlenül a szeretet. Azt gondolom hogy az Isten Szeretete is több puszta kedvességnél ilyen értelemben is, ezért azt gondolom, hogy keresztényként és házastársként igenis van az embernek dolga azzal, amit a másik tesz. És emlékeim szerint Krisztus nem azt tanította, hogy csak akkor kell szeretned és jót tenned valakivel, ha ő is jót tett veled. És mintha Pál apostol is valami olyasmire hívta volna fel a figyelmet, hogy a rosszért nem rosszal, hanem jóval kellene fizetni, mert a rosszat csak jóval lehet legyőzni. A sőtétség, egészen addig sötétség marad, amíg bármi mást adsz hozzá, és nem világosságot...

Úgyhogy szerintem nem az az üdvözítő megoldás minden esetben, hogy azt mondjuk -mi közünk hozzá? Persze így is lehet nézni. De azzal nem a békét szolgálod végsősoron, csak látszólag.

A másik az, hogy még ha nehéz is ez sokszor, érdemes nem beleesned neked is abba a hibába, hogy csak a férjedben veszed észre azt, hogy mondjuk ő ítélkező, nehezen tolerálja mások gyengeségeit, hülyeségeit, vagy esetleg bosszúálló. Különösen nem olyanképpen, hogy ezért, jelszóval hogy csalódott vagy az ő viselkedése miatt, elfordulsz tőle. A szeretet döntés kérdése és akarati cselekvés kérdése is, nem csak az aktuális érzelmek kérdése. Szeretet az, amikor olyankor is tudsz a másik mellett dönteni, amikor a szíved éppen mást diktálna.

És mindezek fényében még azt hiszem, amit elsősorban tehetsz a férjedért (persze amellett hogy imádkozol érte), hogy te magad folyton megpróbálsz keresztényi szellemben a dolgokhoz hozzáállni és eléélni úgymond azt, ami talán neki is követendő és üdvözítő volna, a Szülei tekintetében is. Van egy olyan mondás, hogy:

Mindíg hirdesd az Evangéliumot, s ha szükséges, használj szavakat is...

Jézus is annyiba hagyta a dolgokat, miután nem tudta elsőre meggyőzni az embert. Nem állt le vitázni, és szajkózni azt, amiben hitt.

A szeretet nem az, hogy a férjedet kioktatod, és megmondod az anyósodnak, hogy a pénzét mire költse.